Békeidőben nem ritka, hogy naponta három koncertje van. Egyfolytában járja Magyarországot és a világot. Szervez, fellép, forgat, stúdiózik, nyilatkozik. Közben szöveget ír, zenét szerez, stílusokat kever. Évente legalább egy új lemezzel jelentkezik. Fellépő ruháit maga varrja, ékszereit saját kezűleg készíti. Kovács Nóri minden szempontból sajátos jelenség. Az elmúlt hetekbeli bezártságot bár nehezen viselte, de nem töltötte tétlenül: írja, hangszereli és rögzíti Boldogasszony köpenyén című duplaalbumát, amelyet a trianoni szétszakításunk centenáriuma és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közös évének ajánl. Újabb kapaszkodót, bátorítást és meggyőző üzenetet készül átnyújtani arról, hogy Isten a kezünket fogva halad velünk az úton, a magyarságot pedig, ha mi is úgy akarjuk s teszünk is érte, baj nem érheti.
– Hited, vallásosságod miben gyökerezik? Mennyiben van szerepe ebben a családodnak, a neveltetésednek, gyermekkori élményeknek, tapasztalatoknak?
– Vallásos, keresztény katolikus családban nevelkedtem. Sokszor láttam és hallottam édesanyámat imádkozni. Már kiskoromban megtanított engem is erre, este az ágy mellett együtt mondtuk el az esti imákat. Mindig figyelmeztetett, hogy Isten nevét számra hiába ne vegyem. Elsőáldoztam, bérmálkoztam, hittanórára elsőosztályos koromtól jártam. Egy csodálatos idős ember, Laci bácsi volt a plébánosunk. Mindig nagyon kedvesen és szeretettel beszélt hozzánk, gyermekekhez, és olyan meseszerűen magyarázta el a bibliai történeteket, hogy azok megelevenedtek előttünk és igazán felkeltették az érdeklődésünket. Örömmel jártam ezekre a hittanórákra, és a pap bácsira úgy tekintettem, mintha a nagypapám lenne.
Nagyon szerettem Laci bácsit, és azt hiszem, ő is szeretett engem, mert külön nekem varratott egy kislány-ministránsruhát. Akkoriban csak kisfiúk ministráltak, de engem szívesen bevett ebbe a „liturgikus csapatba”. Sokszor én olvastam fel az olvasmányokat a Bibliából és a misén is segédkeztem az áldoztatásnál. A családi fészek mellett tehát szülőfalum templomában alapozódott meg az én katolikus hitem, az Istennel való kapcsolatom ott, akkor kezdett kibontakozni. Természetesen gyermekként az ember sok mindent nem tud ebből felfogni, inkább csak beleszületik ebbe a „keresztény bölcsőbe”. Sok kérdés kavargott bennem, amire nem tudtam a válaszokat. Inkább egyfajta rácsodálkozással hallgattam mindazt, amire a szüleim és Laci bácsi tanítottak, Isten közelségét még nemigen éreztem. Inkább az istentudat volt az, ami korán beleivódott a lelkembe, formált, gazdagított és tágította világnézetemet, magamhoz és a világhoz való hozzáállásomat. Érett fejjel már nemcsak megértettem, meg is tapasztaltam Isten létezését. Teljesen közel kerültem hozzá, mert megbizonyosodtam arról, hogy Ő itt van velem mindig, fogja a kezem és a tenyerén hordoz. Végtelenül nagy hálát érzek ezért mindennap. Hálás vagyok azért, hogy megszülettem, és együtt lehetek azokkal, akiket szeretek, akiket mellém adott. Hálás vagyok azért, hogy kísér az önmegismerés és az önmegvalósítás útján.
Az ember jellemzően akkor keresi Istent, amikor baj van, amikor kellene a segítsége, és legtöbbször elfelejti megköszönni mindazt, amit kapott tőle. Istent keresni csak úgy lehet, ha önmagunkat is megismerjük, megvizsgáljuk és a lelkünk legmélyére nézünk. Ő mindig ott van, mindig segít, csak fel kell ismerni és bízni kell benne. Ezt csak úgy tehetjük, ha a lelkiismeretünkre hallgatunk.
A hit számomra biztonság és bizonyosság. Biztonság, mert tudom, hogy akiben hiszek, és akibe kapaszkodom, az velem van és segít. És bizonyosság, mert tapasztalom is, hogy segít, hogy mindenben próbál iránymutatást adni, csak észre kell venni. Rengeteg jelet kapunk mindannyian tőle: intést, figyelmeztetést, segítséget, és ha elég közel tudunk kerülni hozzá, akkor érteni fogjuk ezeket a jeleket. A csodát az ismeri fel, aki arra fogékony. Persze vannak nehéz időszakok, mélypontok, rossz hangulatok, amikor picit eltávolodunk Istentől, ilyenkor nyilván nehezebb ezeket a jeleket észrevenni, még önmagunkat megtalálni is kihívás, de Ő akkor is ott van. Ilyen esetekben mindig eszembe jutnak Ady Endre szavai: „Mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.” Isten jelenlétét én minden pillanatban tapasztalom. Segít az alkotásban is. Amit más múzsának vagy ihletnek mond, az számomra a jóisteni gondviselés.
– Előadóművész vagy, sajátos stílust képviselő, népszerű énekes és zenész. Hogyan kerültél a zenei pályára?
– Amikor az óvodában megkérdezték, hogy mi leszek, ha nagy leszek, az óvónéni elmesélése szerint azt válaszoltam, hogy nyugdíjas. A nagypapám ugyanis nyugdíjas volt, és azt láttam, hogy citerákat, furulyákat készít, nótázik, szereti a zenét, szeret engem és ez olyan idilli állapot. A továbbfaggatásra, hogy de mi leszek még mielőtt nyugdíjas lennék, azt mondtam, hogy énekesnő, balett-táncos, színésznő, és minden olyan pályát felsoroltam, ami a színpadhoz köthető. Ahogy cseperedtem, kiderült, hogy a balett-táncosi pálya kevésbé jöhet szóba, a képzőművészet és a zene viszont érdekelt. Ez a kettő sokáig párhuzamosan haladt nálam. Nagyon szeretek festeni, iparművészeti kézműves-alkotásokat készíteni, egy idő után pedig a zenetanáraim fejleszteni kezdték bennem a zenei képességeimet, és a nyolcvanas években belecsöppentem a táncházmozgalomba. A népzenéből bontakozott ki később a „kovácsnóri” stílus, amely lebontja a zenei műfajok közötti határokat. Izgalmas kísérletezés a tradicionális, a populáris és a klasszikus zene között. Ezek a műfajok szimbiózisban élnek bennem, bátran merem őket vegyíteni, keverni, szintézisbe hozni a népzenét a klasszikus vagy a populáris zenével. De a gyökerekben a népi motívumok megmaradnak.
– Miként van jelen a hit az előadóművészetedben, hogyan jelenik meg a hivatásodban?
– Gyermekkorom óta énekeltem a hitélettel kapcsolatos dalokat is, főleg az ünnepkörökhöz kapcsolódó egyházi népénekeket. Betlehemben megzendült az ének címmel 2009-ben készítettem egy karácsonyi lemezt, amely végigvezet a bibliai történeten attól kezdve, hogy Mária megkapja az örömhírt az angyaltól, egészen addig, hogy a háromkirályok köszöntik a kisdedet. A Szent István-bazilikában volt az ősbemutató – a felvételt DVD-n is kiadtuk – és tíz év alatt több mint száz templomkoncert követte ország- és világszerte. Később trilógiává bővült ez a keresztény ünnepköröket bemutató népzenei koncertprogram, mert a húsvéti és pünkösdi ünnepkört is feldolgoztam. Az adott időszakokban nagyon sok koncertem van ezekkel a zenei anyagokkal. Közben, mivel nem találtam minden történetrészlethez dalt, írtam hozzá magam. Így kezdődött, hogy keresztény tartalmú dalokat kezdtem szerezni és írni.
– E szerint saját dalaidnál a szövegnek és a zenének is szerzője vagy?
– Igen. Általában a szöveg fogalmazódik meg előbb. Sokat kutatok előtte, van, hogy évekig. Olvasok a témáról, verseket hallgatok, képeket nézek, inspirálódom, és amikor az egész leülepszik bennem, s megérik az indíttatás, akkor már nagyon gyorsan megszületik a szöveg. Amikor pedig ez megvan, leülök a zongora elé és létrejön hozzá a dallam is. Zenész barátaimmal együtt meghangszereljük, majd az ő tehetségük révén megszólal a dal gyönyörű hangszereken.
– A népzenéhez közeli világban természetes, hogy valaki hívő, de elfogadják-e a te vallásosságodat abban a populárisabb zenei világban, amely felé elmozdultál?
– A népzene a gyökerem, de a populáris zene révén jobban eljutok a közönséghez, ezért választottam ezt az utat. Ezen keresztül az üzenetemet könnyebben el tudom juttatni a közönséghez, mert ők így könnyebben elfogadják és befogadják. A legfontosabb dolog a hitelesség. Csak úgy lehet bármit is meggyőzően közvetíteni, ha azt belülről érezzük, tapasztaljuk, tudjuk. Ettől lesz valami hiteles és ekkor fogják az emberek elhinni. Nagyon fontos, hogy amit átadunk, azt csakis hitelesen, saját tapasztalatunkon és példánkon keresztül tegyük, és csak arról beszéljünk, amit magunk is megélünk nap mint nap.
– Rengeteget koncertezel, számos országban megfordultál, nagyon sok CD-n hallhatunk, munkádat több kitüntetéssel elismerték – hatalmas az eredmények mutatója már ennyire fiatal korodban. Mondjál legeket! Legkedvesebb, legemlékezetesebb, legérdekesebb, legmaradandóbb, legmeghatározóbb…
– Egyik legfelemelőbb pillanatot három évvel ezelőtt éltem át: 2017-ben Pünkösdvasárnap Gyimesbükkön, az ezeréves határnál befutott a zarándokvonat és én elénekelhettem a Magyar Testvér dalomat a tömeg előtt. Azt megelőző napon a csíksomlyói búcsú végén is bemondták, hogy lesz ez a koncert; óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy hallhattam ezt ott a hegynyeregben!
Gyimesbükkön az őrháznál nagyon sok magyar és székely zászló lobogott, lengett a szélben, mindenki a szívére tette a kezét, és hallgatta, hogy „Magyar Testvér, bárhol élsz a nagyvilágban, hozzánk tartozol, várunk haza a Kárpát-hazába!” Magam is szálltam, repültem azokkal a zászlókkal! És éreztem, hogy ott mindannyiunknak együtt dobban a szíve, s a Jóisten ott van velünk és figyel ránk.
Zarándoklattal egybekötött többállomásos jótékonysági koncertturnén vettem akkor részt. Több helyszínen is fogadtuk a zarándokvonatot ottani kedves zenészbarátaimmal. Gyimesközéplokon a vonat miattam állt meg! Az esti koncertemre próbáltam éppen és a Magyar Testvért énekeltem, amikor a vonat megérkezett. A dal olyan hangosan szólt, hogy a vonaton ülők meghallották és az állomáson megállíttatták a szerelvényt. Meghallgatták a dalt, tapsoltak a kezek a vonat ablakaiból, majd indultak is tovább. Ugyanabban az évben a Rákóczi Szövetség Rákóczi-megemlékezésén is részt vettem Csíksomlyón.
Széphavason a Szentlélek-kápolnánál is volt egy koncertem. Sötét felhők gyülekeztek az égen és emiatt a szentmise után sokan szétszéledtek. De voltak, akik kitartottak és maradtak. Körülöttünk dörgött, csattogott, villámlott, de ott fenn a hegyen, a kápolnánál nem esett egy csepp eső sem! Akik elmentek, megáztak, mi pedig teljesen szárazak maradtunk. A hangosítást azonban elfújta a vihar és a’ capella lett a koncert, de csodálatos volt: az emberek kézenfogva körbeállták a pici kápolnát, lengtek a zászlók, én álltam középen és aztán az én kezembe is került, először egy magyar, majd egy székely zászló is… Fantasztikus élmény volt! Vagy amikor az Erdélyben gyűjtött népdalt visszaviszem a gyűjtés helyszínére és a széki nénik, bácsik népviseletben eljönnek a koncertemre, meghallgatják és velem éneklik a tőlük gyűjtött dalokat… Ezek az igazi élmények!
– Hogyan töltötted a március eleje óta tartó bezártság időszakát, mivel foglalkoztál ez alatt?
– Nehezen viseltem, mert társasági ember vagyok, aki szeret emberek között lenni, nemcsak a fellépések alkalmával, hanem azon kívül is. Folyton barátokkal, ismerősökkel vagyok együtt és ez most nagyon hiányzik. Nehéz elviselni, hogy az emberi kapcsolatokat nem bonyolíthatom személyesen. Nekem nem elég az internet és a telefon. A másik nehézség, hogy a koncertjeimet visszamondták vagy elhalasztották, és nekem a színpad az életem. Nem a munkám, hanem szó szerint az életem, és most a vírus elvett ebből egy darabot. Így most áthelyeződtek a hangsúlyok, megcserélődött a fontossági sorrend: most alkotok megint, a Boldogasszony köpenyén dupla-CD anyagán dolgozom. Az album Szűz Mária élettörténetét mutatja be a fogantatásától az elszenderüléséig és mennybemeneteléig, bemutatva azokat a magyar vonatkozásokat, amelyek miatt Szűz Mária és a mi Babba Mária-kultuszunk összefonódik. A Szent Istváni Szent Korona-felajánlástól a Csodatévő Szűz Márián keresztül a Napba öltözött Babba Márián keresztül sok mindenről fog szólni ez a duplaalbum. A dalait már javarészt megírtam.
Sokáig nehezen tudtam elképzelni Szűz Máriát, nem éreztem át a lénye misztériumát, mígnem egyszer csak megszólított és megérintett engem. Két évvel ezelőtt március tizenötödikét Lourdes-ban töltöttem. A templomban viszonylag kevesen voltak, és ez jó alkalmat nyújtott az elcsendesedésre. A kupolában az oltár fölött lévő képen Szűz Mária csillagos palástban áll és ölelésre tartja széttárt karját. Ott éreztem azt, hogy Mária üzen nekem. Akkor döntöttem el, hogy ezt az albumot megírom. Ezt az élményt dolgozza fel a nyitódal, amelynek szintén Boldogasszony köpenyén a címe, és így kezdődik: „Olyan sokszor megpróbáltalak már elképzelni Téged, hogy milyen lehet emberi arcod, légies tested s fényed… Kérlek, hogy mutasd meg magad, én szívembe várlak!” És a dalban megmutatja magát.
Számomra Szűz Mária a Boldogasszony, Babba Mária, aki a CD-borítón fején a magyar Szent Koronával jelenik meg (pápai engedéllyel mi a Szűzanyát a magyar Szent Koronával is ábrázolhatjuk) és magyaros köpenye alatt kitárt karjával a magyarságot öleli át. Ennek a szellemiségében készül ez a duplaalbum. Emlékeztet, hogy a mi keresztény hitéletünk Szent István királytól gyökereztethető, de a mitológia- és mondavilágunk, az ősanyaságunk sokkal régebbi, a Tündér Ilona-kultuszunk, a Csodaszarvas-ünő kultuszunk, a Babba Mária-, Boldogasszony- vagy Ősanya-kultuszunk igencsak közel áll a kereszténységhez. Ilyen előzményekkel nekünk könnyű volt eljutnunk a kereszténység által Szűz Mária misztériumához. A Boldogasszony köpenyén album borítójára az említett magyaros Szűz Mária-képet éppen most festem, a karantén időszaka jó alkalom erre is.
– S még mire jó alkalom? A közösségi oldaladon az utóbbi időben saját készítésű ékszereket is rendszeresen bemutattál. Mi mindennel tudsz még meglepni bennünket?
– A karantén ideje alatt a kézimunkáimat: a festést, a varrást és a kézműveskedést is elővettem. A fellépőruháim és ékszereim hozzávetőleges nyolcvan százalékát magam tervezem és kivitelezem, és ez az időszak ennek a tevékenységnek is kedvez: csend van és nyugalom, ilyenkor lehet alkotni. Az ékszereket is csak saját részre készítem, a lelkem megnyugtatására. Egyik darabtól sem tudok megválni, mert mindegyikhez valamilyen emlék fűz… Nagyon szeretek kísérletezni. Legutóbb sujtásos technikával készítettem fülbevalót. Ez abban áll, hogy sujtásszalagokat, selyemzsinórokat varrunk össze gyöngyökkel különböző formákba. A nagyobb ékszereket kedvelem, mert az a színpadon messziről is jól látszik és az egyéniségemhez is jobban illeszkedik. Ugyanígy a ruhákban is kísérletező típus vagyok, szívesen párosítok természetes anyagot műszálassal. A mesterséges, fényes anyagokat is kedvelem, de fontosnak tartom, hogy mindegyikben visszatükröződjék a népi múltam.
Az alkotás lehetőségének tehát tudok örülni ebben az időszakban, azonban ezt kissé megzavarja, hogy időnként felzaklatódom a bizonytalanság miatt. Az, hogy nem tudjuk, ez az egész meddig tart, emészti az embert.
– Magyarország és vele az egész katolikus világ az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készül és ennek kapcsán nagyon sok szó esik arról, hogy kinek mit jelent az Eucharisztia. Neked mit jelent?
– Nagyon érdekel engem az őstörténetünk, kutakodtam is erről sokat, és érdekes párhuzamot találtam. Ősapáink, a hét vezér vérszerződésének az volt a lényege, hogy azokat a törzseket és nemzetségeket, akik nem álltak vér szerinti rokonságban, egy kötelékbe, egy családba fűzte. A vérszerződés révén összekötötte őket a felebaráti szeretet, azután egy felé tekintettek, egy felé gondolkodtak, egy volt az értékrendjük és egy közös dolgot: a magyarságot képviselték. Azáltal, hogy a boros kehelybe mindenki cseppentett egy csepp vért a sajátjából, majd a kelyheket körbeadták, a testvériség köteléke megerősödött és e mellett kitartottak életük árán is. Mit tett Jézus? Amikor a bort „Ez az én vérem” szavakkal körbeadta a tanítványainak, mintha vérszerződést kötött volna velük. A maga „törzsébe” vonta őket, hogy a testvéri szeretetet hirdessék, a keresztény értékeket képviseljék, az Ő családjába tartozzanak. Ezt a misztériumot a szentáldozásban akár nap mint nap megélhetjük. Egyek vagyunk a kereszténységben, ami különösen napjainkban, a keresztényüldözés idején nagyon fontos. Az eucharisztikus misztérium és a mi ősi szokásrendszerünk tehát rokonszálakon fut, ez a párhuzam számomra gyönyörűen és kristálytisztán kirajzolódik. Nekünk, magyaroknak ezért nem nehéz magunkénak éreznünk a keresztény értékrendet, hiszen az ősi magyar hagyományban eleve benne vannak ezek az értékek, ez a szemlélet. És nem véletlen az sem, hogy mi itt, Európa közepén a kereszténység egyik bástyája vagyunk. Körülöttünk forrong a világ, üldözik a kereszténységet, rengeteg negatív hatás éri a keresztény világot, kiüresednek a templomok, elvesztik az emberek a hitüket, de a magyarságnak a szíve mélyén ott van, és ezt fel kell mutatnunk más nemzetek számára is. Ezért örülök, hogy a Kongresszus ismét Magyarországon lesz, immár másodízben. Jó lett volna, ha éppen a trianoni emlékévben sikerült volna megrendezni, hogy ebben a fájdalmas emlékezésben is bizonyítsuk: ránk mindenki számíthat. A környező országoknak lám, mennyit segítettünk a világjárvány alatt is, lelkileg, fizikailag, anyagilag, felszereléssel, példaadással. Az, hogy a kongresszus csúszik egy évet, nem véletlenül történik, véletlenek ugyanis nincsenek. Valamiért ez így alakult. Talán egyszer majd megtudjuk, miért kellett ennek így lennie, de az említett tények és igazságok érvényesek lesznek egy év múlva is. Nekünk viszont több időnk lesz lélekben felkészülni rá. Kaptunk még egy évet, hogy ezt az egészet még alaposabban átgondoljuk.
– El tudnál képzelni valamilyen találkozási, kapcsolódási pontot a 2021. szeptember 5–12. között rendezendő Eucharisztikus Kongresszus és a 2020 decemberében megjelenő Boldogasszony köpenyén albumod között?
– A Boldogasszony köpenyént egyrészt az Eucharisztikus Kongresszusra való tekintettel, másrészt a trianoni emlékév miatt akartam idén kiadni, mert ez a két központi téma ebben az anyagban nagyon összeér. Meg is fog jelenni legkésőbb decemberben, és nyilván jövőre is ugyanilyen időszerű lesz. Most tartok harminchét dalnál. Versek, archaikus népi imádságok, gyönyörű ősi ráolvasók is vannak benne, mint: „Ég szülte Földet, Föld szülte fát, Fa szülte ágát, Ága szülte bimbaját, Bimbaja szülte virágját, Virágja szülte Szent Annát, Szent Anna szülte Máriát…” A harminchét dal nagy részét már fel is vettük. Ez persze még bővülni fog, a Nádi Boldogasszonyt például még csak szövegben írtam meg, most hangszerelem. Még sok ehhez hasonló történet van, amely arról szól, hogy a magyarokat miként segítette Szűz Mária. Nagyon boldog lennék, ha az albumot 2021. szeptember 5. és 12. között, az Eucharisztikus Kongresszus idején is bemutathatnám!
– Koncerteken most nem láthatunk, a tavaly decemberben megjelent Szabadon lemezed idén áprilisra tervezett bemutatója is elmaradt. Mi módon tartod a kapcsolatot a közönséggel?
– A világháló segítségével: a közösségi oldalamon keresztül, és a YouTube-csatornámon is rendszeresen jelentkezem videóüzenetekkel, új dalokkal. A Boldogasszony köpenyén album nyitódalának demóváltozatát is feltettem, mert ez most talán másoknak is lelkierőt ad. Nem vártam vele decemberig, hogy tökéletesen szólaljon meg, hanem ebben a fázisban, apró hibáival együtt feltettem, hogy lássák, hogyan készül, mitől emberi a felvétel. Sok pozitív visszajelzést kapok arról, hogy ez másoknak is valóban milyen sokat jelent, megerősíti a hitükben vagy éppen megrendülést élnek át. Írásban jönnek ezek a visszajelzések, de nincs meg az a személyes azonnali reflektálás, hogy amikor eléneklek egy dalt, belenézek az illető szemébe és látom a lelkének a tükrét, hogy ez most tetszett neki, meghatódott vagy vidám lett tőle. Hiányzik a szeretetáramoltatás, hogy amit adok, azt kapom vissza. De most ennek van itt az ideje, és most ebben az elcsendesedésben kell megtalálnunk azt, hogy miben tudunk fejlődni. Nemrég feltettem egy videót, amelyben arra biztatom az embereket, hogy ne essenek depresszióba, próbáljanak olyan elfoglaltságot találni, amiben örömüket lelik, és amiben valami maradandót alkothatnak.
– Hol juthatnak hozzá az érdeklődők a Szabadon és a többi CD-dhez?
– Az összes lemezterjesztő terjeszti, de a kovacsnori.com oldalon is bármelyik lemezem megrendelhető. Forduljanak hozzám bizalommal, minden megkeresést nagyon szívesen fogadok.
– Nemsokára június negyedikét írunk és fájdalommal gondolunk a száz évvel ezelőtt történtekre. Mi jut eszedbe erről, túl azon, amit már elmondtál?
– Amíg a Magyarok Istene néz le ránk a Mennyországból, amíg a Szent Koronával ékesített Szűz Mária, az Ősi Babba Mária teríti fölénk védőn köntösét, addig minket baj nem érhet. Amíg ősi és hősi múltunkkal tisztában vagyunk, és közösen, keresztény hitünkben a szeretet útján lépkedünk a jövő felé, addig a magyarság megmarad. Nem lehet végleg eltörölni.
Névjegy
Kovács Nóri a népzene és világzene egyik legismertebb hazai előadója. Több mint huszonöt éves pályafutása során harmincnál is több lemezen működött közre és tizennégy szólóalbuma jelent meg – többek között a Mondanék én valamit című, amelyet a New Folk Sound magazin 2006-ban a legjobb tíz magyar népzenei album közé választott. Olyan zenekarokkal és személyiségekkel dolgozott együtt, mint a londoni Transglobal Underground (Gathering of strangers című album), a BBC Scottish Symphony Orchestra, a 100 Tagú Cigányzenekar, Wolf Péter és a Liszt Ferenc Kamarazenekar (Lelkem szárnyai), MR2 Szimfonikusok, Berecz András (Sinka ének, Rokonok söre), Motiva (Ez a világ, Neked szól, Átölel a szerelem), Rajkó zenekar, Balázs Fecó (Összetartozunk), Varga Miklós (Nimród regéje). Nevéhez fűződik Magyarország imázsdala, a Repülj madár. Az Európai Unió magyar kulturális delegációjának hivatalos kulturális arcaként több Európai Uniós rendezvényen képviselte hazánkat Brüsszelben és itthon. Folyamatosan koncertezik, az Egyesült Államoktól Kanadán át Moszkváig és Kínáig az egész világot bejárta. Különböző népzenei és világzenei együtteseivel szerepelt a legtöbb nagy hazai fesztiválon, koncertezett a MÜPA-ban és a Papp László Sportarénában. Az Albert Flórián Stadion záró mérkőzésén ő énekelte a magyar Himnuszt. Gyakran saját szerzeményeivel is megörvendezteti közönségét. Rendszeresen jár Erdélybe népdalokat gyűjteni, ahová a Duna TV stábja is elkísérte már; karácsonyi, húsvéti és pünkösdi nagy templomkoncertjeit is több alkalommal rögzítették és sugározták. Munkásságát 2000-ben a Magyar Állam a Népművészet Ifjú Mestere díjjal ismerte el, 2016-ban pedig Nemzeti Értékké nyilvánította. 2017-ben átvette a Magyar Kultúráért Díjat és Az Év Énekesnője címet is elnyerte.
Varga Gabriella
Fényképek forrása:
