Menü Bezárás

Feszületszentelésre készülnek Hajdúnánás nyugati határában

Több mint egy esztendőn át tartó szervezőmunka és végül a kivitelezés eredményeként ez év (2023) augusztus kilencedike óta talapzatán áll a Réti Emlékfeszület. Ahogy arról korábban mi is hírt adtunk, az egykori Agócs-kereszt, vagy Réti Jézuska utódja ez a feszület, hiszen az eredeti 1965 óta romjaiban pihen ott, ahol 1906-ban felállították: a János-réten, tizenkét kilométerre a várostól. Ennek porladozó homokkő-elemei már nem voltak alkalmasak arra, hogy talpra állítsák őket, ezért új helyük a római katolikus templom kertjében lesz, annak a kősírjelnek a közelében, amely egykoron az egyik állíttató, Agócs Pál sírhantján állt.

Hat évtizedes adósságot törlesztett a hajdúnánási Római Katolikus Egyházközség, amikor meghallgatva a hívek kérését, úgy döntött, közadakozásból, valamint saját forrásaiból előteremtve az anyagiakat, visszaadja a Rétnek a maga Jézuskáját, s ezzel együtt ily módon is kifejezi háláját az egykori réti lakosok előtt, akik két kezük munkájával teremtettek életet a Tisza valamikori árterén. Ezért is viseli ez az alkotás az emlékfeszület elnevezést.

Ez az új, bulgár (Vracza) mészkőből készült feszület közelebb „költözött” a városhoz. A település központjától hét kilométerre áll, a Rét kapujában, a Görbeházi műút déli oldalán. Neki már nem kell egy településnyi tanyai lakos élete fölött őrködnie, ám őrködni fog az előtte és a közeli autópályán elsuhanó autósok biztonsága felett, miközben őrködik majd ennek a Mindenható által teremtett gyönyörűséges tájnak a szépségén is, hogy olyannak maradjon az utódok számára is, amilyennek Ő teremtette.

Mivel a Réti Jézuska is valamennyi tanyai lakos feszülete volt, felekezeti hovatartozás nélkül, a mostani is „közös kincs”. Minden arra járót arra emlékeztet majd, hogy ott fönn vigyázza életüket a Teremtő.

Bárhol is állítottak elődeink feszületet, szakrális feladatát csak attól a pillanattól tölthette be, amikor az egyház felszentelte, mégpedig a szertartásrend szerint, azaz vallási keretek között. Megáldása után maga a feszület szentelte, azaz töltötte meg vallásos tartalommal a tájat. Az ilyen táj többé nem csupán a mezőgazdasági munkák színtere volt, hanem kultikus tartalommal is bírt. A most elhelyezett szakrális jel mindezeken túl azt üzeni, hogy a leszármazók emlékezetben tartják elődeiket, tisztelik vallásos életüket, amely vezérfonalként szolgált számukra egy életen át. Mert ez a hit vezette ide őket a városból és távolabbi helyekről, s ez tartotta meg valamennyiüket ezen a helyen mindaddig, amíg azt a kommunista hatalom megengedte számunkra.

A szentelési szertartást a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora, Ft. Palánki Ferenc megyéspüspök végzi, aki ezt követően szentmisét mutat be a templomban. Az ünnepi esemény 2023. szeptember 3-án (vasárnap) 15 órakor kezdődik.

A katolikus templom elől 14.40-kor autóbusz indul a feszülethez, ahová szeretettel várnak mindenkit.

Végezetül pedig Juhász Imre c. kanonok, plébános és Buczkó József, az egyházközség világi elnöke   hálával telt szívvel mond köszönetet azoknak, akik anyagiakkal vagy más módon támogatták a feszületállítást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük