Menü Bezárás

Mária evangéliuma a Margitszigeti Színpadon – Molnár Levente új oldaláról mutatkozik be a közönség előtt

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját harminc évvel ezelőtt mutatták be a Madách Színházban, azóta a magyarországi, határon túli, valamint európai zenés színpadok visszatérő sikerdarabja. Szűz Mária történetét meséli el. Ifjúságától Krisztus születésén és kereszthalálán át Mária mennybemeneteléig követhetjük az eseményeket János apostol látomásos tolmácsolásában. A mű középpontjában Mária szerelmes szeretete és anyasága áll, az a fájdalmas női sors, amelyet csodálatos fiával megélt, annak minden gyönyörűségével és küzdelmével együtt. A vallásos témát a rockopera műfaján keresztül bemutató alkotás különleges helyet foglal el a magyar színház- és kultúrtörténetben. Egyszerre képes felmutatni a szakralitást, az isteni erő nagyságát, a szeretet mindent legyőző erejét, ugyanakkor az emberi érzéseket, kétségeket, félelmeket és a döntések lelki hátterét is.

„Talán szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy a Mária evangéliuma rockopera – Tolcsvay László műve – méltó párja a világhírű alkotásnak, Webber Jézus Krisztus szupersztár rockoperájának. […] A rockos alapú és szimfonikusokkal kiegészített zenekari hangzás egyedi magyar zenei stílust képvisel, mely a rockopera műfajában képes a dramatikus vonalat, azaz a történetet a színpadi vizualitás magasfokára juttatni” – írja ajánlójában a Margitszigeti Színház, amely két évvel ezelőtt, 2022. június 6-án is műsorra tűzte a LantArt Produkció előadását, amely a műfaj legkiválóbb énekeseinek és alkotóinak közreműködésével valósult meg Juronics Tamás rendezésében, a Győri Nemzeti Színházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban.

Jézusnak az anyja, Szűz Mária nézőpontjából megelevenedő megváltástörténete idén újra megelevenedik a színpadon, új szereposztással. Máriát ezúttal Bordás Barbara, Jézust György-Rózsa Sándor, János apostolt Földes Tamás alakítja, Heródes szerepében pedig Molnár Levente operaénekes debütál. Molnár Levente már 21 évesen főszerepet énekelt a budapesti Operaházban, majd bejárta a világot, a londoni Covent Gardentől a New York-i Metropolitanig a legnagyobb operaházakban állt színpadon. Énekesként az oratóriumot, a dalt és az operát egyaránt magáénak érzi. Sokszínűségét és művészi kíváncsiságát mutatja, hogy elvállalva Heródes szerepét, a Mária evangéliumában ezúttal új oldaláról mutatkozik be a közönség előtt: rappel is. „Mindent szeretek az éneklésben, amikor az erős mondanivalót erősen ábrázolja a zene. Heródes nem méltó a többiekhez, így arra sem, hogy szép zenei frázisokat énekeljen, ezért zseniális gondolatnak tartom, hogy a gonoszt, az agresszív szereplőt eltérő stílusban, jelen esetben rappel ábrázoljuk. Kedves kihívás ez nekem, hiszen nem csupán operaénekesnek tartom magam” – nyilatkozta Molnár Levente a Papagenónak.

A fényképfelvétel a debreceni előadáson készült. Forrása: www.facebook.com/mariaevangeliuma, Fotóstúdió Rózsa Fotó / Tót Rózsa

A Mária evangéliuma rockoperát az új szereposztással nagyszombaton, 2024. március 30-án Debrecenben a Csokonai Nemzeti Színházban láthatta a közönség. „Müller Péter Sziámi szövege fantasztikusan egészíti ki azt a mennyei zenét, amit Tolcsvay László írt. Én mint színházszerető, zeneszerető ember, aki egyben édesanya is, szebb dolgot nem tudok megálmodni színpadra, mint egy ilyen komplex együttállását mondanivalónak, zenének, szövegnek, és hogy ehhez Juronics Tamás ilyen fantasztikus előadást társított…” – hangsúlyozta Lantos Anikó producer a Debrecen TV Esti Közelkép című műsorában.

Pünkösd vasárnapján, 2024. május 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a szezon nyitóelőadása a Mária evangéliuma lesz. A műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak közreműködésével készült előadás látványos díszletét Cziegler Balázs, jelmezeit Benedek Mari tervezte. A grandiózus előadásban közreműködik a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa.

„Teljesen mindegy, hol tart a világ és mekkora téboly van körülöttünk, a Stabat Mater mindig ugyanaz. Ma is végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a mű rajtam keresztül szólalt meg, és nekem adatott meg, hogy meghalljam ezeket a dallamokat. Akik a Mária evangéliumát alkotóként és szereplőként színpadra viszik, ugyanúgy részesülnek az örömben, mint én komponálás közben. A legszebb, hogy aki megnézi az előadást, ugyanezt érzi át” – nyilatkozta a Papagenónak Tolcsvay László, a rockopera Kossuth-díjas zeneszerzője.

„Tolcsvay László messze minden földit meghaladva, egészen csodálatos színpadi zenét szerzett, nekem meg mintha valaki vezette volna a tollam a dalszövegek írásakor” – mesélte Müller Péter Sziámi a Mária evangéliumáról.

A zeneiségében és érzelemvilágában is kihívást jelentő címszerepet alakító Bordás Barbara a Képmás magazinnak elmondta, hogy miközben alig jutott el a rockopera meghallgatására, a „máriás időszak” és Szűz Mária szerepe nagy hatást gyakorolt az életszemléletére. „Szabad ég alatt úgy érzed, hogy nem vagy bezárva egy dobozba, hanem ott van közvetlenül a Jóisten” – fogalmazott a művész.

Tapasztaljuk meg ezt május 19-én, pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának ünnepén!

Jegyvásárlás:
https://utazzitthon.jegy.hu/program/154931

(Az ajánlót szerkesztette: Varga Gabriella)