Menü Bezárás

A Linzi Egyházmegye vezetősége köszöntötte a nyugdíjba vonuló Vencser Lászlót

Június 29-én ünnepélyes keretek között búcsúztatta el a Linzi Egyházmegye vezetősége az idegennyelvű pasztorációért felelős szakosztály nyugdíjba vonuló irányítóját, Vencser Lászlót.

Az eseményen huszonhat személy volt jelen, köztük Manfred Scheuer püspök; Willi Vieböck püspöki vikárius, Vencser László korábbi igazgatója és germanikus társa; Max Mittendorfer korábbi általános helynök, szintén egykori germanikus társ; Franz Kehrer Caritas-igazgató; Martin Füreder, a papok személyi osztályának a vezetője; Gabriele Eder-Cakl, a Lelkipásztori Hivatal jelenlegi igazgatója; Monika Heilmann részlegvezető; korábbi és jelenlegi titkárnők, papi munkatársak, köztük az utód, Szabó Ernő és mások.

A pezsgős fogadtatást követően – a fogadóitalt érkezéskor Szabó Ernő kínálta tálcán – az igazgató, Gabriele moderálásával elkezdődött az ünnepség. Elsőként Manfred püspök beszélt, aki nagyon hosszan méltatta az ünnepelt munkásságát, elkezdve a gyulafehérvári személyes találkozásukkal 1990 nyarán, majd itteni munkájával folytatva, amit Vencser László a különböző nemzetiségekért végzett. Kiemelte külön a hídépítő szerepet Gyulafehérvár és Linz között, benne az emberséget, a csoportok iránti elkötelezettséget. Hosszan beszélt a hála és a gondolkodás szavak tartalmáról, a danken und denken fogalmakat teológiailag körüljárva. Ezek után végigvette a nyugdíjba vonuló életútjának jelentős állomásait, és mondandóját azzal zárta, hogy Vencser László áldás volt és ma is áldás az egyháznak, az egyházmegyének, az embereknek.

A felszólalók sorában őt követte Sigried Spindlbeck az Osthilfe Linz képviseletében. Kiemelte, hogy mindketten kezdettől fogva alapító tagjai voltak ennek a segélyalapnak. Vencser László most az alaptól is távozik, ismertette Sigried. Személyes élményeit is felelevenítette, s hozzátette, hogy sokat tanult Lászlótól a különféle népekhez való viszonyulás tekintetében. Végül ajándékot adott át az ünnepeltnek: egy Fehéroroszországból származó Mária-ikont.

A Lelkipásztori Hivatal részéről az igazgató, Gabriele Eder-Cakl szólt, felidézve első találkozását az ünnepelttel a Stadtpfarren, ahol ő lelkipásztori asszisztens volt, amikor László atya elkezdte ottani munkáját. Visszautalt prédikációi alaposságára, azok mai üzenetére. Megköszönte az idegennyelvű pasztoráció irányításában végzett munkáját a Linzi Egyházmegyében, hangsúlyozva, hogy a jövőben is mennyire fontos lesz ez a munka, mivel Németországban például van olyan egyházmegye, ahol már a hívek fele migráns hátterű csoportokból áll, mint a Berlini és az Esseni Egyházmegyék. Ennek aktualitása a Linzi Egyházmegyére is vonatkozik – állapította meg.

Alexander Kraljic nemzeti igazgató Bécsből, az ottani utód megköszönte elődjének, hogy két évvel ezelőtt rá esett a választása. Reméli, hogy nem okozott csalódást – tette hozzá. „Kiemelte, hogy szabadon hagytam számára a döntési területeket, nem szóltam bele az ő munkájába, abba, hogy mit hogyan végezzen. A tanácsaimat azonban mindig szívesen veszi. Reméli, hogy ez Linzben is így lesz – jegyezte meg, és Ernőnek jó munkát kívánt” – számolt be Vencser László.

Linzi munkatársai nevében Herbert Sojka lengyel lelkipásztor szólt az ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy harminc év óta ismerik egymást a nyugdíjba vonulóval, azóta, hogy ő Bécsben volt lengyel lelkész, illetve főlelkész. Immár 23 éve a Linzi Egyházmegyében dolgozik és megtapasztalta a szakosztály leköszönő vezetőjének baráti, paptestvéri áldásos magatartását. Külön szólt a bécsi igazgatóság keretében szervezett tanulmányi utakról, amelyek húsz éven át nyitották ki számára az ablakot az európai népek felé. Isten áldását kívánva, egy üvegfeszületet adott át Dániel próféta idézettel (9.23): Isten szeret téged, valamint egy kis füzetet a háláról, amelynek hátsó borítóján ez olvasható németül: Vannak emberek, akik az életet világosabbá teszik, akik segítő kezet nyújtanak és mosolygásukkal vidámságot terjesztenek. Ebben a füzetben található szövegek egyszerűen köszönetet mondanak az oly sok barátságosságért.

Mindezek után Vencser László mondott köszönetet a jelenlévőknek a megjelenésért, az elhangzott gondolatokért. Kiemelte a 31 év alatt a hármas számot: három püspök, három általános helynök, három Lelkipásztori Hivatal-igazgató, három Pénzügyi Kamara-igazgató, három Caritas-igazgató, három részlegvezető a Lelkipásztori Hivatal keretében, három titkárnő, akik közül kettő, az első és a jelenlegi jelen van. Külön megköszönte Maximilian püspöknek, aki annak idején befogadta az egyházmegyébe, és Ahammer általános helynöknek is, hogy számára az új hazában otthont teremtettek. Mint mondta, nélkülük ez nem lett volna lehetséges.

„Mint országos igazgató nemzetközi kapcsolatokra tettem szert, tagja voltam a St. Gallen-i székhelyű, menekültek és migránsok CCEE – Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa – bizottságnak. Linzben tagja voltam különféle egyházi szervezeteknek, többek között az Osthilfefondsnak, a Caritas külügyi osztályának, a Külföldi Papok Bizottságának stb.” – tekintett vissza a leköszönő vezető.

Vencser László egyúttal szólt a jövőről is. Elmondta: sosem voltam plébános, most 51 év papság után a Pfarrer emeritus, azaz emeritus plébános címet adták neki. Mindazonáltal most nem nyugalomba, hanem nyugdíjba vonul. „Ha egészségem engedi, továbbra is teszem a dolgomat, mint az elmúlt két hétben is, mögöttem tudva: 10 szentmise, 7 prédikáció, 2 Jakab Antal-filmvetítés, 15 látogatás a Dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban, 4103 kilométert vezetve egyedül. Európában konferenciákon, rendezvényeken számítok tevékenyen jelen lenni” – jelentette ki az ünnepelt.

Végül, de nem utolsósorban köszönetet mondott munkatársainak, a más anyanyelvű lelkészeknek, és különösen Cornelia Karlinger (Conny) titkárnőnek. Gratulált Szabó Ernőnek új munkaköréhez és Isten áldását kívánta neki, hogy az új helyzetre megfelelő válaszokat tudjon munkatársaival együtt találni, mögötte tudva a püspököt, az általános helynököt és a papok személyi osztályának vezetőjét. A leköszönő vezető az idegennyelvű lelkészségeknek áldásos és hosszú jövőt kívánt!

Ezt követően Szabó Ernő emelkedett szólásra, aki megköszönte a bizalmat, és ígérte, hogy mindent megtesz a püspökkel együtt a különféle nemzetiségek lelkipásztori és emberi szolgálatáért. Megemlítette, hogy elődjétől mint volt tanárától, de mint linzi felettesétől is sokat tanult, főként az egyházmegyével szembeni lojalitás terén. Istentől megáldott nyugdíjas éveket kívánt neki.

A beszédek után a Lelkipásztori Hivatal igazgatója fogadásra hívta a jelenlévőket, akik még hosszasan együtt maradtak.

„Szép ünnepség volt, hála Istennek!” – összegezte Vencser László.

Mi is a tervezett aktivitások mellett megérdemelt pihenést is tartalmazó, jó egészségben eltöltött nyugdíjas éveket kívánunk Vencser Lászlónak, azzal a kiegészítéssel, hogy felelős szerkesztői munkájára, ameddig csak lehet, számítunk – az Életünk újság ugyanis csak vele tudja elképzelni a jelenét és a jövőjét. Adja Isten, hogy a kiadóhivatalban és a szerkesztőségben még számos aktív évet megélhessen, mindannyiunk örömére és épülésére!

(VG)
Képek: Cornelia Karlinger

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük