8:24-kor Párkányból biciklivel kelek útra, hogy miért, ne feszegessük. Szeretek kettesben lenni az Úrral. Sosem vagyok magányos.
8:40 Elhagyom Nánát. Látva a szép hegyfarkot, szívem felkiált: Abba, Atyám, mily szépek a Te műveid, mily nagy azoknak száma! Bibliaversek jutnak eszembe. Előttetek megyek az úton, idézem fel magamban Jézus szavait. Én most a gyalogosok előtt járok, de hamarább érek oda? Odaérek egyáltalán? Elbiciklizem egy temető mellett, majd úgy döntök, visszamegyek, benézek.
9:08 Beérek Kőhídgyarmatra. Később megállok a kőhídgyarmati templomnál, pihenek.
9:22 Szedelőzködöm, indulok tovább. A gyalogosok már 22 perce úton vannak. Még felnézek a templomra, fecskefészkek vannak rajta az Úr oltalmára bízva. Az út másik felén hosszú romos épület. Talán iskola volt. Uram irgalmazz! Mi a nép sorsa, mely hagyja veszni az iskolát?
9:33 Elhagyom a falu határát. Az út egyik felén a falu végét jelző tábla, a másikon kicsiny fakereszt. Valaki itt vesztette el az életet. Isten nyugosztalja!
9:51 Beérek Kéméndre. A falu elején köszöntöm az irgalmas Jézust. A keresztet Isten dicsőségére 2011-ben újították fel.
10:32 Elhagyom Kéméndet. A falu végén is kőkereszt búcsúztat. A köztes időben részt veszek a helyi szentmisén Sztyahula atya celebrálásában. A kéméndi templom fenséges. Örülök, hogy belülről láthatom, Sztyahula atya igehirdetése pedig méz, édes a hallgatása.
10:45 Beérek Bénybe. Most már nézelődhetek, pihenhetek egyig. Fényképezek és írok. Aztán felkerekedem és megkeresem a Szentkutat, még sosem voltam itt. Beszélgetek helyiekkel, van, akit ismerek is. Végül mindenki megérkezik és megkezdődik a mise. Albán József atya beszéde lenyűgöző és egyben tettekre serkentő, sajátos humorral fűszerezve.
Galilei férfiak, mit álltok ott az égre nézve? – idézi a Szentírásból, mintegy utalva arra, hogy a keresztényeknek, miután megkapták a Szentlelket, küldetésük van. Nem tarthatják meg a Jóhírt maguknak, mások üdvössége a tét! Ezért a lelkesítő beszédért érdemes volt eljönni.
A Szentlelket hívó ének betölti a kicsiny völgyet, a felettünk összeboruló lombkorona mintegy kupolaként funkcionál. Átengedi némileg a napfényt és valódi áhítatos hangulatot teremt. Még iszok a kútból, töltök az otthoniaknak is vizet, majd nekiveselkedem a visszaútnak.
Kép és szöveg: Dufek Mária
