Mészáros Teréz, vagy ahogyan őt a temeriniek még kedveskedően nevezni szokták, Karitász Terike a temerini római katolikus hívők zarándoklataival kapcsolatos emlékeit idézi fel.
– A zarándokutakat Vondra Gyula atya szerettette meg velem. A temerini magyar katolikus hívek között nagyon kedvelt és látogatott tekijai búcsújárással kezdődött, amikor gyermekkorunkban Anna nővéremmel és édesanyánkkal nagy buzgóan mentünk, néha még gyalogosan is Tekijára, majd következett az atya által 1966 áprilisában szervezett szabadkai zarándokút, amelyet az első külföldi utazásom, a római zarándoklat követett 1966. október elején, amit szinte ajándéknak éreztem, mert a születésnapomhoz közeli időpontra esett.
Sajnos a szervező Vondra atya nem lehetett velünk, mert még az indulás előtt, szeptemberben meghalt. Erre az útra nagyon sokan feliratkoztunk, két autóbusz megtelt temeriniekkel, nem csak én, az anyukám is feliratkozott, majd’ százan voltunk.
Nem volt könnyű a szervezés, mert az útlevélre különböző dokumentumokat be kellett szerezni, de azért sikerült mindent elintézni. Mindannyian utazhattunk a piros jugoszláv passzussal, csak éppen az nem, aki tervezte és megszervezte. Ugyanis Vondra atya Zvekanović Mátyás püspök úrral 1965-ben volt Rómában VI. Pál pápánál, és azon fölbuzdulva szervezte meg a temeriniek Római zarándokútját. Rajtunk kívül a szabadkai hitközségből is voltak sokan, Vondra atya helyett Zvekanović püspök atya volt az útvezető. Addig nekem útlevelem sem volt, ez volt az első külföldi utazásom, ami akkora hatással volt rám, hogy még jobban megszerettette velem az utazást.
– 1973-ban szintén a püspökség szervezésében volt egy Lourdes-i és fatimai zarándokút. Berecz Sándor atya vezetésével akkor is többen utaztunk. Élménydús utazások voltak, különösen számunkra, síksági emberek számára. „Átmenni” az Alpokon, kijutni a végeláthatatlan Atlanti-óceán partjára, az égető napon fürdeni az óceán habjaiban és – nagyon leégni. Már ezt is felejthetetlen élményként éltük meg. Történt egy különös esemény is, ami nagyon meghatott: Lourdes-ban találkoztunk egy Habsburggal. A lotharingiai Habsburg József Árpádról és Mária nevű feleségéről van szó, akiknek később nyolc gyermekük született, és ha jól emlékszem, egyik kisfiuk is ott volt, aki később Budapesten kötött házasságot. Együtt jöttek velünk a körmenetre, ami nagyon szép élmény volt. Berecz atyával magyarul beszéltek. Körülálltuk őket, és megigézve hallgattuk, amit mondtak. Megtudtuk, hogy példás keresztény életet élnek a gyerekeikkel együtt. Közöttünk voltak, beszélgettek velünk, ezt nem lehet elfeledni. Nemcsak én, hanem bizonyára mindannyian úgy éreztük, hogy a jelenlétük még a hitünkben is megerősített bennünket. Lourdes-ban Zsúnyi Rozika és én vettünk Lourdes-i Mária-szobrot. Visszafelé a jugoszláv határon a vámosok kötekedtek velünk. Elvették a szobrot, hogy minek ez, meg hogy mi van benne, ilyenekkel jöttek. Szét akarták törni, hogy megnézzék „a tartalmát”. Végül mégis sikerült meggyőzni őket, hogy ne tegyék. Nagyon szép élmény volt a lourdes-i és a fatimai is. Mindez hozzáférhető áron történt, az akkori keresetünkhöz képest nagyon elfogadható, kedvező volt, nem volt túl drága.
– A sors úgy hozta, vagy inkább a Teremtő úgy akarta, hogy 1990-ben még egyszer elmenjek Rómába. Ekkor sikerült II. János Pál pápával kezet fognom, és olyan közel jutni hozzá, hogy kézcsókkal tudjam megtisztelni. Sőt pár szót váltottam is vele. Megállt előttem, mondom Neki: „Szentatya, áldja meg a jugoszláviai magyar zarándokokat!” Rám nézett, és úgy, gondterhelten annyit mondott: Óh, Jugoszlavijo, majd kezet fogott velem, én pedig megcsókoltam a kezét, ezt követően a következő szavakkal megáldott bennünket: „Kedves magyar zarándokok! Legyetek hazátokban Krisztus békéjének és szeretetének hírnökei. Őrizzétek meg magyarságotokat az ősöktől kapott hittel együtt. Apostoli áldásomat adom minden jugoszláviai magyar katolikusra! Dicsértessék a Jézus Krisztus!” A kézcsókról van egy képem, ez sincs mindenkinek, erre mindig olyan jó érzéssel gondolok, hálát mondok az Úrnak, hogy ezt is megérhettem. Persze, nem csak mi, temeriniek voltunk ott, hanem topolyaiak, környékbeliek, meg bánátiak is. Akkor velünk volt Bogdán József fiatal pap is, meg a nagybecskereki Németh László püspök úr is, aki Rómában tanult, végezte az iskolát és a hódsági szüleinél volt látogatáson. Akkor ment vissza a doktorátusát elkészíteni. Elvezetett a rendházukba, így láthattuk azt is, hogy hol élnek, tanulnak a mi papnövendékeink. Szerencsénk is volt, mert az egyik gondnoknő elvezetett bennünket nagyon sok szép helyre. Még most is látom, ahogy a Szentatya nyújtja felém a kezét, én meg csókoltam a kezén levő gyűrűt. Hogy nem csak találkoztam egy ilyen szent emberrel, hanem kezet fogott velem és én megcsókolhattam a pápai gyűrűt. Amikor II. János Pál meghalt, a koporsóját a Szent Péter téren a földre lehelyezték, nem tették fel semmilyen emelvényre. Így kérte, annyira szerény volt. Nemrégiben láttam Az ember, aki pápa lett című lengyel filmet. Nagyon lenyűgözött, újraéltem az emléket. Visszagondolván ilyen gondolatok jártak a fejemben: mekkora megtiszteltetés számomra, a Jóisten kegyelme, amit nem is tudok még ma sem felfogni, hogy egy ilyen ma vagy holnap szentté avatandó emberrel találkozhattam. Pont előttem állt meg a korlátnál, rám nézett, nyújtotta a kezét, kezet fogtunk, én megcsókoltam a pápai gyűrűt, meghallgatta a kérésemet és rajtam keresztül áldotta meg a jugoszláviai magyar katolikusokat! A magyarországi magyarokkal utána együtt énekeltük, hogy Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk. Amikor idehaza elmeséltem Szungyi László atyának, aki szintén ott tanult és ott volt közvetlenül II. János Pál pápa körül, a közelében, ő is azt mondta, hogy a Jóisten különös kegyelme, hogy pápai áldásban részesültem. Hogy én, egy egyszerű, minden befolyás nélküli falusi személy ekkora megtiszteltetésben részesüljek? …
Amit a Jóisten elrendel, az úgy történik, bízzuk magunkat a Jóistenre, és Ő odavezeti azt a személyt, azokat az embereket, akire szükségünk van, vagy akikre valakinek szüksége van.
Lejegyezte: Varga József
Forrás:
Temerini Újság – Helyi tájékoztató hetilap, XXVI. évfolyam 35. (1325.) szám, 7. oldal
Temerini Újság – Helyi tájékoztató hetilap, XXVI. évfolyam 36. (1326.) szám, 9. oldal
(részletek)