A Hajdúnánási Római Katolikus Egyházközség 2025. szeptember 28-án, vasárnap tartotta a XV. Székely Menekültek Emléknapját. A délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Borka Ernő gyergyóalfalvi plébános mutatta be helyi és vendégpapok koncelebrálásával, akik között görögkatolikus parókusok is voltak, és szintén szolgált az oltárnál Vencser László, a Jakab Antal Keresztény Kör vezetője, a Keresztény Jövőnkért Alapítvány elnöke és az Életünk újság felelős szerkesztője. Borka Ernő atya a szentmise kezdetén megemlítette, hogy közeli rokonságban áll néhai dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspökkel, aki dédnagymamájának (Márta néninek – a szerk.) a testvére volt.
„Menekültek a székelyek 1916-ban – pedig ritkán tették történelmük folyamán. Közöttük volt a későbbi gyulafehérvári püspök, Jakab Antal és Domokos Pál Péter is. Otthon, szülőföld elhagyása, félelmek, kérdések, fáradtság, nélkülözés. Talán kimerültség, kilátástalanság érzése, de ott pislákol a remény is. Ilyen lelkiállapotban érkeztek hozzátok, kedves hajdúnánásiak. Elképzelésem szerint a háború minden kínja, baja az itteni térségre és emberekre is rányomta a bélyegét, mégsem fordultatok el a menekülő székelyek befogadásától, hanem szeretettel megnyitottátok szíveteket, életeteket. Megmutattátok, hogy igazi testvérek vagytok, akiket nem hagyott közömbösen a menekülő székelyek helyzete és állapota. Ott volt bennetek és ma is ott kell hogy legyen az az érzés, akarat és cselekvés, amikor egy magyar ember nehézségben lévő magyar testvérének a kezét akarja megfogni. Száz év eltelte után is hála, köszönet ezért a befogadásért, legyen az örök boldogság az osztályrészük azoknak, akik a testvéri együttérzéstől és keresztény szeretettől vezetve megnyitották életüket. Hála és köszönet, hogy ennek az emlékét őrzitek, ápoljátok és évenként egy emlékünnepséget szerveztek. Ebben is benne van az együvé tartozás tudata, a testvéri életérzés és a keresztény hitvallás” – fogalmazott szentbeszéde végén Borka Ernő.
A szentmisén az újfehértói egyházi énekkar működött közre. A végén az Ősi székely himnusz alatt a jelenlévők kivonultak a templomkertbe, ahol az események a templom déli falán elhelyezett emléktábla leleplezésével és megáldásával folytatódtak. A táblán annak a 44 székely településnek a neve olvasható, ahonnan 1916-ban háborús menekültek érkeztek Hajdúnánásra. Az emlékjelet a két testvérváros elöljárói leplezték le. Ünnepi beszédében Bódi Judit, Hajdúnánás polgármestere kiemelte: „Elődeink nem kérdeztek. Nem volt a fejükben, hogy ki honnan jött, milyen vallású, meddig marad. Csak azt érezték, hogy segíteniük kell. Önzetlenségből, példamutatásból óriási örökséget hagytak számunkra.” Bódi Judit hangsúlyozta: ha bármikor hasonló helyzet állna elő, mint 1916-ban, Hajdúnánás népe éppen úgy kitárná szívének és házának ajtaját a történelem kényszere miatt átmenetileg hajlékot, a fejük fölé fedelet keresők előtt, mint százkilenc évvel ezelőtt. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta: a megelőző napon Máriapócson járt, ahol a bazilikában kárpátaljai zarándokok keresztutat végeztek. „Mi Székelyföldön persze, nehéz helyzeteket kell megoldjunk, nehéz helyzeteket tudnak okozni a többségi nemzet rosszakaratú emberei időnként. De mégis jól vagyunk.” A kárpátaljai magyarokra utalva rámutatott: „Ők nincsenek jól.” És ameddig a háború tart, addig nem is lesznek jól. Békére vágyik a nép. Korodi Attila így folytatta: „Mi együtt lehetünk Önökkel. És ebben az összefogásban, kívánom, hogy legyen erőnk és mindig tudjunk egymáshoz baráti szeretettel viszonyulni, s azoknak, akik a leginkább szükségét érzik a segítségnek, tudjunk segítséget adni.” A folytatásban Borka Ernő plébános és Lukács Imre görögkatolikus parókus megszentelte az emléktáblát, Gacsályi Gábor református lelkipásztor imát mondott, majd Juhász Imre újfehértói/hajdúnánási plébános megáldotta az emlékjelet.
A jelenlévők innen átvonultak a templom főbejárata előtti térre, ahol az ünnepség a székely „por(föld)szemek” és a koszorúk elhelyezésével folytatódott a templomkerti emlékjeleknél. A Székelyföldről hozott földet először Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Füleki Zoltán csíkszeredai tanácsos, majd a gyergyóalfalvi küldöttség: Borka Ernő plébános, Kis Lóránd, az egyháztanács világi elnöke és hitvestársa, Kis Laura helyezte el a Székely Menekültek Emlékkeresztjénél. A koszorút is az említett vendégek helyezték el először a Befogadó Szeretet Emlékjelénél, majd őket Hajdúnánás város vezetése, a Jakab Antal Keresztény Kör, a Keresztény Jövőnkért Alapítvány, az Életünk újság és a helyi egyházak képviselete követte. A koszorúzást az újfehértói egyházi kórus halk éneke kísérte. Az ünnepi eseményt a magyar és a székely himnusz énekkari közreműködéssel kísért közös eléneklése zárta. Az együttlét a meghívott vendégek számára a város vezetése jóvoltából közös ebéddel ért véget.
Az esemény társszervezője Hajdúnánás Város Önkormányzata és a Jakab Antal Keresztény Kör, médiapartnere pedig az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja volt. A program kültéri részét Buczkó József moderálta.
A következőkben Borka Ernő gyergyóalfalvi plébános Hajdúnánáson a XV. Székely Menekültek Emléknapján (Évközi 26. vasárnap, C év) elhangzott szentbeszédét ismertetjük.
Borka Ernő: Vegyük észre a mai Lázárokat
(szentbeszéd)
A szegény Lázár története az evangélium egyik legismertebb szakasza. Valószínűleg azért, mert egy olyan jelenséget ír le, amely minden korban nagy gyakorisággal fordul elő. A bőséges lakomát rendező gazdag ember nem vész a múltba és Lázár alakja sem tűnt el napjainkból. Két személy, két élethelyzet: odalent Lázár, aki a gazdag ember asztalára függeszti tekintetét, hátha lehullik számára egy kis morzsa, odafent pedig a lakmározó gazdag, aki úgy tesz, mintha Lázár nem is létezne, meg sem látja. A gazdag ember és Lázár élete közötti távolság jelzi, hogy a gazdag embernek nagyon szomorú sors jut majd osztályrészül, amelyért csak ő a felelős. Túl későn méri fel a véglegesen megpecsételődött állapotát, amikor már nem lehet legyőzni a távolságot. Pedig az élete során elég lett volna, ha egy kicsit jobban odafigyel. Ám sorsa egészen az ellenkezőjére fordul. Ekkor a gazdag ember azt kéri, hogy figyelmeztessék, legalább a testvéreit. Nem tudja, hogy a szakadékot nem hatalmas erőfeszítések árán kell legyőzni, hanem elég kinyitni a Szentírást (Mózest és a prófétákat). Ha ezt korábban megtette volna, testi szemein kívül a szíve is megnyílhatott volna. Isten szava megérinti szívünket és arra ösztönöz, hogy legyünk irgalmasok a városainkban, falvainkban, településeinken élő sok-sok Lázárral.
Ha megfigyeljük, bármekkora is a különbség a két személy között, mégsem függetlenek egymástól, nap mint nap kapcsolat áll fenn közöttük, hiszen ezt olvastuk, hogy ott feküdt a gazdag kapuja előtt. Ott volt mindennap a szeme előtt. Ennek ismeretében mondhatjuk, hogy a szeretetlenség, önzőség, közömbösség, egoizmus képe jelenik meg előttünk. Egyik oldalon ott van a teljes kiszolgáltatottság, a másik oldalon a teljes érzéketlenség. Ennek a gazdagnak nem az volt a bűne, hogy gazdag volt, hanem hogy önzően gazdag volt, vakon volt gazdag. Ott volt a szeme előtt Lázár, akinek a neve: Isten megsegít – Eleazár, de mégsem látta meg, nem segítette meg. Pedig ajándékul és lehetőségül adta számára az Isten ezt az elesett embert. Lehetőségül, hogy gyakorolja a szeretetet, lehetőségül, hogy meglássa benne a felebarátot, hogy megossza vele javait. Ugyanakkor egy feladatot is kapott a gazdag az Istentől, mert minden ember kap ebben az életben – érezd magad felelősségének, hogy mi van a másikkal. Ha ezt a felelősséget felismered és megteszed, akkor Jézussal találkozol, aki pontosan ezekre a helyzetekre mondta: „Amit egynek is a legkisebbek közül tettetek, azt nekem tettétek!”
Lázárban ez a gazdag találkozhatott volna Istennel. Lehetőséget adott neki az Isten, hogy találkozzon Vele, de ő a jóléttől és az önzőségtől megvakulva eldobta azt. Amikor elhalványul bennünk a mások iránti felelősségvállalás, csak úgy elvagyunk magunkkal, a magunk köreivel, akkor elmulasztjuk az Istennel való találkozást.
Isten igéje mindig figyelmeztet, hogy vegyük észre, hogy nemcsak körülöttünk forog a világ. Isten sok lehetőséget ad a Vele való találkozásra embertársainkon keresztül. Nekünk is megvannak a magunk Lázárai. Vajon észrevesszük a mindennapi rohanások közepette? Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy gyakoroljuk az emberszeretetet, hiszen hitünk cselekedetekben nyilvánul meg. Nem szabad azt gondolnunk, hogy ez a Lázár mindig anyagiakban szorul ránk.
Lázár mindig az a valaki, akinek valamilyen hiánya van és én azt a hiányt betölthetem. Lehet, hogy csak magányos és én társul egy rövid beszélgetéshez mellé szegődhetem. Lehet, hogy nekem örömem van, neki meg szomorúsága és abba a szomorúságba egy kicsi fénysugarat vihetek. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy baja van önmagával, küszködik, és ha valaki bátorítja, biztatja, attól szárnyakat kap és rendbe jöhet az élete. Lehet, hogy némelyeknek csak egy jó szóra, egy meleg kézfogásra, bátorításra, egy kis odafigyelésre van szükségük, arra, hogy észrevegyék őket, emberszámba vegyék. Itt elgondolkozhatunk: vajon mennyire figyelünk egymásra? Ne gondoljuk, hogy mindig mindenhez pénz kell, sőt higgyük el, hogy legtöbbször nem az kell a másik embernek. Vannak Lázáraink, akik valamiben hiányt szenvednek, s a Jóisten engem küld, mert Ő egymásra bízott bennünket.
A példabeszéd fontos mondanivalója, hogy minden itt dől el! Itt és most e jelenvaló életünkben! A földi életünk, a földi szintér meghatározza a túlvilágit. Aki az örökkévalóság nézőpontjából vizsgálja az életét, annak az embernek átértékelődik az élete és a fókusz középpontjába az kerül, hogy élete gyümölcsöt teremjen az irgalmasság, a szeretet gyakorlása által. Észrevenni a mai Lázárokat. Ne csak önmagaddal foglalkozz. Nagy ereje, gyógyító ereje van az emberi odafigyelésnek. Ábrahám és a gazdag párbeszéde nekünk szól, mai embereknek, hogy nekünk még van időnk, van lehetőségünk életünk hibás lépéseinek a helyrehozatalára. A gazdagnak nem adatott meg, hogy belelásson téves magatartásába, hogy mi lesz büszkeségének, érzéketlenségének, önteltségének a következménye, habár már neki is adva volt Mózes és a próféták tanítása. Ez a gazdag is hallhatta az igehirdetést, de nem ért el a szívéig, nem nyitotta meg értelmét.
Mi is halljuk, olvassuk a Szentírást. Üzenete érjen el értelmünkig, szívünkig, hogy ne legyünk olyan érzéketlenek, mint a gazdag, és az üzenetből hámozzuk ki konkrétan, hogy egy adott élethelyzetben mit kér tőlünk az Isten. Ha Isten szavát halljuk meg és nem a magunk önzését, akkor meghalljuk a rászorulók kiáltását. Növekszik együttérzésünk, észre fogjuk venni, miben szenvednek szükséget és képesek leszünk a morzsáknál jóval többet nyújtani nekik. Az evangéliumi tanítás nyomán megértjük majd, hogy nemcsak kenyérrel élnek a szegények, hanem szeretettel is. És megértjük Pál apostol kijelentését is: hogy nagyobb öröm adni, mint kapni.
Úgy gondolom, hogy ebben az evangéliumi példabeszédben a mai ünneplésünk eredete van benne, legalább is párhuzamot lehet felfedezni. Nem a dúsgazdag és a teljesen szegény Lázár ellentétében, hanem a ráfigyelés, együttérzés, testvéri befogadás dimenziójában. Ismerjük a történelmet: menekültek a székelyek 1916-ban – pedig ritkán tették történelmük folyamán. Közöttük volt a későbbi gyulafehérvári püspök, Jakab Antal és Domokos Pál Péter is.
Otthon, szülőföld elhagyása, félelmek, kérdések, fáradtság, nélkülözés. Talán kimerültség, kilátástalanság érzése, de ott pislákol a remény is. Ilyen lelkiállapotban érkeztek hozzátok, kedves Hajdúnánásiak. Elképzelésem szerint a háború minden kínja, baja az itteni térségre és emberekre is rányomta a bélyegét, mégsem fordultatok el a menekülő székelyek befogadásától, hanem szeretettel megnyitottátok szíveteket, életeteket. Megmutattátok, hogy igazi testvérek vagytok, akiket nem hagyott közömbösen a menekülő székelyek helyzete és állapota. Ott volt bennetek és ma is ott kell hogy legyen az az érzés, akarat és cselekvés, amikor egy magyar ember nehézségben lévő magyar testvérének a kezét akarja megfogni.
Száz év eltelte után is hála, köszönet ezért a befogadásért, legyen az örök boldogság az osztályrészük azoknak, akik a testvéri együttérzéstől és keresztény szeretettől vezetve megnyitották életüket. Hála és köszönet, hogy ennek az emlékét őrzitek, ápoljátok és évenként egy emlékünnepséget szerveztek. Ebben is benne van az együvé tartozás tudata, a testvéri életérzés és a keresztény hitvallás.
Köszönet a meghívásért, köszönet, hogy együtt ünnepelhetünk, köszönet, hogy testvérként ölelhetjük át egymást. Legyen velünk, áldjon, segítsen és őrizzen a Mindenható jóságos Isten. Legyen közbenjárónk a Boldogságos Szűzanya. Ámen.
Az eseményről készült fényképgalériák itt tekinthetők meg:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.122199134780508141&type=3
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.122199137750508141&type=3
Varga Gabriella
