A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének nevével fémjelzett Bolyai Nyári Akadémia részeként az erdélyi egyházmegyék római katolikus hittantanárai országos továbbképzőjének idén Gyergyószentmiklós adott otthont. Az immár a 32. kiadásához érkezett egyhetes programot Megújuló hitoktató ‒ megújuló hitoktatás címmel, A hitoktató lelki és szakmai megújulásának hatékony módszerekkel való segítése; kompetenciafejlesztési, értékelési és mérési lehetőségek a hittanórán alcímmel és tematikával rendezték 2024. július 21–26. között. A két szekciófelelős, dr. Ozsváth Judit, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa és Ferenczi Attila, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium igazgatója a gondos szervezői és szakmai előkészületek mellett helyi és távolabbi partnereket is bevont a tevékenységbe, ennek köszönhetően a Salamon Ernő Gimnázium mellett a Szent Miklós-plébánia és személy szerint Dávid György főesperes-plébános is házigazdaként fogadta a résztvevőket, ugyanakkor más támogatók is segítették a szekció munkájának gördülékenységét. Az erdélyi magyar pedagógusok társadalmából itt a római katolikus vallástanárok találkoztak és új ismereteket szerezve készültek fel a következő tanévre. A továbbképzésen a szellemi fejlődési lehetőségek mellett a lelki töltekezésre is adódtak alkalmak: a programban a szakmai előadások, foglalkozások mellett szentmisék és egy Jakab Antal-emlékzarándoklat is helyet kapott.
Az egyhetes továbbképző második napján, 2024. július 23-án, kedden a három – gyulafehérvári, szatmári és temesvári – egyházmegyéből érkezett hittantanárok zarándoklaton vettek részt, amelynek szervezéséhez és lebonyolításához együttműködő partnerként a budapesti székhelyű Keresztény Jövőnkért Alapítvány is csatlakozott, a szintén budapesti székhelyű Barankovics István Alapítvány támogatásával. A zarándokcsoport tagjai dr. Jakab Antal hitvalló gyulafehérvári püspök szülőfaluját és egykori szolgálati helyeit keresték fel a Gyergyói-medencében. A napot a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium belső udvarán kezdték. Az intézménynek Jakab Antal 1922–1929 között diákja, a második világháború végén pedig rövid ideig, 1945. március 1.–1945. augusztus 31. között igazgatója is volt. Az iskola udvari falán elhelyezett, Kolozsi Tibor szobrászművész domborművével díszített és Jakab Gyula helyi kőfaragó által kivitelezett emléktáblát Kolumbán Csilla, Gyergyóújfalu, Kilyénfalva és Gyergyótekerőpatak települések iskoláinak hittantanára, Jakab Antal püspök másodunokahúga mutatta be a zarándokoknak, majd a csoport koszorúzással fejezte ki tiszteletét a nagy előd emléke előtt. A kegyelet virágait a közelmúltban felújított emlékjelnél a Gyulafehérvári Főegyházmegye képviseletében Tófalvi Emese székelyudvarhelyi hitoktató, a Nagyváradi Egyházmegye részéről pedig Ozsváth Judit egyetemi tanár helyezte el.
A hittantanárok Gyergyószentmiklósról a közeli, a várostól hatkilométernyire fekvő Kilyénfalvára, Jakab Antal szülőfalujába utaztak. Útközben Kolumbán Csilla elevenített fel szemelvényeket az egyházmegye sokat szenvedett, ártatlanul tizenhárom évig börtönben is raboskodott főpásztorának küzdelmes életéről. A püspök szülőházának helyénél találkoztak Jakab Antal unokaöccsével, a 81 éves Jakab Lászlóval és feleségével, Annával, akik néhány személyes emléket is felidéztek a múltból, többek között az 1972. február 13-i római püspökszentelés felejthetetlen eseményéről, ahol a Jóisten kegyelméből ők is jelen lehettek. Ezután a csoport a falucska kicsiny templomához igyekezett, ahol Ilyés K. Imre plébános fogadta őket. Megtekintették a templomban elhelyezett emléktáblát, a templomkertben álló Jakab Antal-mellszobornál – Dóczi András csíkszeredai szobrászművész alkotásánál – pedig, miután elénekelték közösen az Ó én édes Jóistenem kezdetű ősi székely himnuszt, a jelenlévők nevében a Temesvári Egyházmegye két képviselője, Miklós Renáta nővér, a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek rendi közösségének a tagja és Kocsik Zoltán József, a temesvári Szent Kereszt felmagasztalása piarista templom lelkipásztora és a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója helyezte el az emlékezés koszorúját. A zarándokok innen átsétáltak a közbirtokosság közeli épületébe, ahol a Jakab Antal Könyvtár és Emlékszoba is helyet kapott. Jakab Erzsébet könyvtárvezető segítségével ismerkedtek az értékes könyvgyűjteménnyel, fényképkiállítással és tárgyi hagyatékkal.
A látogatók útja Kilyénfalváról Gyergyószárhegyre vezetett. Ott megtekintették a Lázár-kastélyt és a ferences templomot. Utóbbiban Laczkó-Dávid József, Anaklét ferences atya kalauzolta őket, majd délben közösen ünnepeltek szentmisét a szép istenházában. Anaklét testvér gondolatai mindenkiben mély nyomokat hagytak. Többek között ezt is mondta: „A keresztény, aki nem misztikus, nem keresztény.”
A Magor Csárdában elfogyasztott ebéd után Jakab Antal másik szolgálati helyén, Ditróban – ahol káplánként papi működését kezdte –, a Jézus Szíve-nagytemplomban orgonakoncerttel várták az érkezőket. Az ehhez társuló egyéni elmélkedést és közös éneklést követően a hitoktatók a Jakab Antal térre vonultak, ahol a zarándoklat utolsó momentumaként szintén lerótták tiszteletüket a püspök emléke előtt. A Jakab Antal-emléktáblánál a Szatmári Egyházmegye két képviselője, Engsli Helga és Birta Lenuţa koszorúzott, majd a zarándokok elénekelték közösen a magyar himnuszt.
A Jakab Antal-emlékzarándoklat szervezéséhez és lebonyolításához együttműködő partnerként a Keresztény Jövőnkért Alapítvány is csatlakozott a Barankovics István Alapítvány támogatásával. A vendégek érkezését megelőzően a Salamon Ernő Gimnázium falán lévő Jakab Antal-emléktáblát felújíttatták és az előkészítés során folyamatosan egyeztettek a helyi szervezőkkel a program részleteiről. A két magyarországi civil szervezet végül a Jakab Antal-zarándoklat minden résztvevőjének emléklappal kedveskedett, valamint a Jakab Antal püspök szentbeszédei I–II. (Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016) című kétkötetes kiadvánnyal és az Életünk újság, az európai magyar katolikusok 56. évfolyamában járó havilapja digitális kiadásának egy éves felajánlásával is megajándékozta őket. (Mint ismert, a Keresztény Jövőnkért Alapítvány elnöke prof. dr. Vencser László, volt gyulafehérvári teológiai tanár és vicerektor, Jakab Antal püspök egykori munkatársa, a szervezet ügyvezető titkára pedig Varga Gabriella, Jakab Antal püspök másodunokahúga). Az emléklapokat és az ajándékot a budapesti szervezetek megbízásából Ozsváth Judit szekcióvezető, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyetemi adjunktusa, a helyi szervezők részéről pedig Kolumbán Csilla hittantanár, Jakab Antal püspök másodunokahúga és Ferenczi Attila igazgató adta át.

Az emléklapokon dr. Jakab Antal püspöknek ez a gondolata szerepel: „Szeressétek a kort, amelyben éltek, és legyetek kész mindenre, ami szebbé, jobbá teheti azt.”
Úgy hisszük, a 32. Bolyai Nyári Akadémia továbbképzőjén részt vett római katolikus hittantanárok készek erre – és erre nevelik tanítványaikat is.
Varga Gabriella
A fényképek forrása: 32. Bolyai Nyári Akadémia – római katolikus hittantanárok szekciója | Facebook
A zarándoklatról még több fotó megtekinthető itt: Facebook
***
Kapcsolódó tartalom: