Menü Bezárás

Húszéves a kanadai Napjaink folyóirat

A Napjaink című havilap a kanadai magyarság mindennapjaival, gondjaival, sikereivel, a magyar egyesületek, egyházak időszerű kérdéseivel foglalkozik. Családokról, sorsokról ír, egyesületi tagokat, művészeket, közéleti személyiségeket, üzletembereket szólaltat meg. Nem maradnak el hasábjairól a kanadai magyarságot érintő események sem, helyet ad a történelmi, a művelődési és az irodalmi alkotásoknak is, sőt az anyaország fontosabb híreit is közli.

„Legfontosabb célkitűzésünk, hogy az írott szó erejével a lehetőségekhez mérten összetartsuk, tájékoztassuk, megismertessük, úgymond egy fedél alá hozzuk Kelownától Torontóig az itt élő magyarokat. Nem utolsósorban

képességeinkhez mérten megpróbálunk friss erőt és kitartást sugalmazni a nemzeti öntudat már csak pislákoló lángjának életben tartásához.

Büszkék vagyunk arra, hogy magyarnak születtünk, és mindvégig azok is akarunk maradni, itt, választott hazánkban, Kanadában is” – mondja Móricz Lajos fő- és felelős szerkesztő.

A lap 2021. februári számának már a címlapja is hírül adja, hogy 20 éves a Napjaink, vezércikkében pedig Móricz Lajos ezt írja a kerek évfordulóról (szerkesztett):

„Szinte alig hisszük el, hogy ilyen gyorsan felcseperedett. Húsz éven át dédelgettük, babusgattuk, és íme, a csecsemőből felnőtt ifjúvá nőtte ki magát. 2001 februárjában látta meg a napvilágot és gördült ki a valamikori Office Depot nyomdagépéből. Az első három szám még az Okanagani Magyar Ház keretében jelent meg, majd függetlenítettük az egyesülettől és a kiadás a családi vállalkozásunk, a Valley Tourism Consulting cég kezébe került.

Természetesen mindezt nem lehetett volna megvalósítani barátom, munkatársam és földim, Erdélyi Tibor számítógépes szakértő, műszaki szerkesztő nélkül, aki az általam megálmodott, begyűjtött és megalkotott cikkeket, írásokat, képeket ügyesen a komputerbe varázsolja, majd azután az InDesign program felhasználásával közösen összeállítjuk az újságot. Nem volt könnyű a kezdet, hiszen függetlenül attól, hogy közel 20 éves televíziós újságírói tapasztalattal rendelkezem, az elektronikus média gyökeresen különbözik az írott újságtól. De sikerült és hamarosan munkatársakat is toboroztunk magunk köré. A 2003-as év jelentette a fordulópontot számunkra, amikor a helyi, majd provinciális, azaz tartományi újságból országos havilappá nőttük ki magunkat. Ekkortól már a lap első és utolsó oldala színesben jelenik meg, és köszönve Gulyás László ingatlanközvetítőnek, a Remax nyomdagépén készülhetett. Közben nap mint nap gyarapodott az olvasótáborunk, rádiós, televíziós és más magyar lapok hirdetéseinek köszönve egyre inkább ismertebbé váltunk. Hamarosan az ország valamennyi tartományába eljutott az újság és a hirdetők száma is növekedett. Büszkén valljuk, hogy családi magazinunk valóban a család minden tagjához szól, hiszen változatos témákkal foglalkozunk, rovatainkat úgy állítottuk be, hogy a család apraja-nagyja megtalálhatja a saját érdeklődésének megfelelő olvasmányt. Mi nem politizálunk, pártoskodunk és kommentálunk, megpróbáljuk részrehajlás nélkül közölni mind a kanadai magyar diaszpóra, mind pedig a szülőföld híreit. Ugyanakkor tanítunk, tájékoztatunk és szórakoztatunk is.

Célunk, hogy az angol nyelvközeg vészes szorításában segítsünk magyarnak maradni, hiszen csupán ez jelentheti megmaradásunk zálogát a nagy idegenben.

Olvasóink leveleiből ítélve örömmel nyugtázzuk, hogy úgy érezzük, jó úton haladunk.

Igazi áttörést az újság életében a családom támogatásával megvásárolt lézeres nyomdagép eredményezi, mert ennek köszönhetően az itthoni irodánkban készülhet el az újság az elejétől a végéig. Nagy segítséget jelent feleségem, Móricz Csula Ilona olvasószerkesztői és adminisztrációs munkája. Már a harmadik éve a Napjaink a kanadai magyar diaszpóra családi havilapjaként szerepel, hiszen igyekszünk országos szinten a kanadai összmagyarság szolgálatában állni. Örömmel közöljük az olvasóinktól érkező írásokat, verseket, tudósításokat és köszönjük a külső munkatársak munkáját. Külön megtiszteltetést jelent számunkra, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság a magyarságért tett erőfeszítéseinkért oklevelet adományozott. Ez még odaadóbb munkára ösztönöz bennünket, és arra kötelez, hogy színvonalas, valóban olvasmányos, széles körűen tájékoztató, tanulságos és értékes havilapot tegyünk a hazájuktól elszakadt és Kanadában otthonra talált magyar családok asztalára. Köszönjük a 20 éves bizalmat és mindennemű erkölcsi és anyagi támogatást!

Tisztelettel
Móricz Lajos fő- és felelős szerkesztő, valamint munkatársaink”

Móricz Lajos fő- és felelős szerkesztő (Forrás: Facebook)

További sikeres éveket-évtizedeket kívánunk a Napjaink újság szerkesztőségének, és köszönjük, hogy februári lapszámukban mi is helyet kaphattunk! (Életünk)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük