A Zombai Székelyek Egyesülete 2025. január 11-én, szombaton szentmisén emlékezett meg a madéfalvi veszedelem 261. évfordulójáról. A szentmise főcelebránsa Keresztes Andor máriagyűdi plébános, a Siklósi Esperesi Kerület esperese, a Pécsi Egyházmegye székely referense volt, akivel Molnár Péter helyi plébános koncelebrált. Az eseményen jelen volt mások mellett Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje (azóta megválasztott országgyűlési képviselője), a rendezvény fővédnöke; Horváth Kálmán főispán; Vizin Balázs, Tolna Vármegye Közgyűlésének alelnöke, valamint Bonyhád, Murga és a környező települések polgármesterei.
A szentmise után a római katolikus templommal szemben lévő emlékparkban a közösség felavatta a Zombai Székelyek Egyesülete által állított székelykaput. Stocker Antalné, az Egyesület elnöke, egyben az esemény moderátora elmondta: a kaput önerőből, tagdíjakból és az adóegyszázalékokból befolyó bevételből állították. A kulturális műsorszámok után a kaput Keresztes Andor atya áldotta meg, majd Molnár Péter atyával közösen imát vezettek az új alkotásért és mindazokért, akik hozzájárultak annak megvalósulásához. Ezt követően a szervezet vezetői, a kapu alkotója és Csibi Krisztina átvágta a nemzeti színű szalagot, az átadás szimbólumát, majd a jelenlévő elöljárók elhelyezték a kapu előtt az emlékezés koszorúit.
Ömböli Zoltán fafaragómester, a székelykapu megalkotója visszatekintett pályájának több évtizeddel ezelőtti indulására, amikor is Csibi Zsolt és húga, Krisztina arra kérték, hogy készítsen számukra egy székelykaput. Ezt a megbízást nemcsak szakmai kihívásnak, hanem lélekemelő feladatnak érezte és azóta több hasonló kapu kikerült ki a keze, illetve a vésője alól.
Ünnepi beszédében Csibi Krisztina megemlékezett a 2024 októberében elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárról, neki ajánlva a kapuavatás ünnepi pillanatát.
Az alábbiakban Csibi Krisztina beszédét közöljük teljes terjedelmében.
„Ezt az ünnepi pillanatot, Kedves Árpád, Neked ajánljuk”
Csibi Krisztina ünnepi beszéde
„A székely ház mértékadó dísze és koronája a székelykapu, melyet valósággal családtagjának tekint a gazda. Levágja az erdő fáját, de az elpusztult élet helyében újat teremt, mert a székely kapu tényleg él, és részt vesz mindennapi küzdelmes életének vérkeringésében; élővé válik azáltal, hogy a székely a lelkét leheli belé, amikor kifaragja, és Isten nevét vési rá szelíd és áhítatos betűvel…”
Tisztelt Ünneplő Közösség, Kedves Zombaiak és Vendégek!
Nyirő József imént hallott szavaival köszöntöm Önöket ebben az örömteli és felemelő pillanatban, amely egy több évtizedes óhaj beteljesülését, sok nemes fáradozás régen várt gyümölcsét hozta el a községben élő, különböző nemzetiségi gyökereket őrző családoknak.
Ma nem nekem kellene itt állnom.
Ma nem nekem kellene szólnom Önökhöz.
A Zombai Székelyek Egyesülete és a Magyarság Háza felkérése, időpontegyeztetése alapján ma ebben az ünnepi pillanatban annak az embernek kellene osztoznia Önökkel, aki előtt oly sokszor és oly szélesre tárultak a székelykapuk. Mintha a kontyfákon szereplő feliratok is őt hívogatták volna: „Ha jó a szíved s lelked – e kapun bejöhetsz.” „Ha jó szándék hoz, e kapun bejöhetsz.” Ő pedig betért, gyalog vagy lóháton, de mindig székelyharisnyában, fehér ingben és fekete mellényben. Bement, mert jó szív, jó lélek és jó szándék vezette. És a székelykapu az ilyen embert várja.
Kedves Árpád, talán az égi porták, kertek, udvarok előtt, a mennyei terek szélén, parkok közepén is magasodnak szebbnél szebb faragott székelykapuk, hogy a csillagösvényen barangolva vagy lovagolva átléphess azokon is.
Ez jár a fejünkben most, amikor az új zombai székelykapu köré összesereglettünk, itt élők, közelebbről és távolabbról érkezők, akik a gyökereinket a dimbek és dombok, hegyek és völgyek, mezők és puszták különböző szegleteiben eresztettük mélyre.
Most mégsem ott, az ősi földön állítottuk fel ezt a székelykaput, hanem azon a helyen, ahová a történelem sodort bennünket, és ahol a sorstársak, a Bukovinából, Felvidékről kitelepítettek, a német honból visszatértek a helyben születettekkel egymásra találtak.
A hungarikummá minősített székelykapu mára összmagyar jelképpé vált. Felvidéktől Délvidékig, Kárpátaljától Ausztriáig, Németországtól Ontarióig hány meg hány országában a világnak; Nagymányoktól Szekszárdig, Pakstól Bonyhádig, Dombóvártól Cikóig, Hidastól Kakasdig hány meg hány településén vármegyéinknek áll a székelykapu.
Mától Zomba is helyet kér magának ebben a rangos felsorolásban.
És a kapu itt is mindenkié.
Bármilyen nyelven is beszéltek az ősei, magáénak érzi az, akinek a szíve magyarul dobog és az imádság az ajkán magyarul szól.
Olyan ez, mint amikor együtt énekeljük a himnusszá nőtt dalt: „Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk.”
Ahol az emberek egy vérből valók, ott a nemzeti színű zászló mellett székely zászlót is lenget a szél, ott a magyar himnusz mellett a székely himnusz is felzeng és ott a fáradt vándort székelykapu várja.
„Szíves vendéglátó e kapu gazdája, ki a fáradt utast tárt karokkal várja.”
„Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.”
„Vándor! Ez a kapu nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni.”
Ezek a feliratpéldák is jól mutatják, hogy a magyarok kapuja mindig kitárul az érkező előtt, ha az jó szándékkal közeledik.
Kedves zombaiak, mi valamennyien jó szándékkal érkeztünk. S nemcsak várjuk a kapu ígéretét, hanem mi is magunkkal hoztuk és visszhangozzuk vele a fohászt: „Béke a bejövőre, áldás a kimenőre!”
Legyen béke és áldás a kapu állítóin, alkotóin és átlépőin!
Ezt az ünnepi pillanatot pedig, Kedves Árpád, mind, akik itt egybegyűltünk, Neked ajánljuk. Érezd ott az égi kapu alatt, amit mi érzünk itt a földi kapu mellett: mindegy, hogy északon vagy délen, keleten vagy nyugaton születtünk, „mi egy vérből valók vagyunk”, és egy emberként üzenjük a világnak: „Ki e kapun be s kijár, arra áldás és béke vár!”
A program az emlékparkban a székely himnusz közös eléneklésével zárult, de az együttlét a művelődési házban a terített asztalnál továbbfolytatódott, a kapu feliratának szívbe rögzült szavaival: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron”
Varga Gabriella
Képek forrása: Csibi Krisztina Facebook-oldala; Tolna Vármegyei Kormányhivatal Facebook-oldala
