Áll a tavaszi napfényben a patinás templom előtt az atya. Mosolyog, olyan igazi, tiszta mosollyal, ahogyan csak kevesen tudnak. Szemben vele egy egész parkolónyi autó, benne családokkal. Senki nem száll ki, senki nem indulhat el a templom felé, nem ülhet be a padba. Az autó most a biztonság. Az atya pedig az, aki tűzön-vízen-koronavíruson át is megtartja a szentmisét. Mert ilyen az emberi agy: nem ismer lehetetlent. Ha pedig korlátok közé szorítják, akkor a legkreatívabb. A Szentlélek pedig ilyenkor mindig besegít.
Ez a fajta, problémát nem ismerő emberi képesség a járvány kitörése óta (is) számtalanszor megmutatkozott: miséztek már papok a hívek fényképeivel telerakott üres templomban, imádkoznak delente élőközvetítés formájában és egyre több az online hittanóra is… most pedig itt van az autós mise egy Fejér-megyei kis településen, Előszálláson. Mihályi Miklós atya az autós mozik mintájára találta ki a formabontó kezdeményezést, s ezzel bebizonyította: ha fontos ügyről van szó, annak egy világméretű járvány sem állhat az útjába.
Van egy történet egy jelentéktelen kis hajócsavarról, aki egy nap úgy dönt, pihen egyet, nem tartja tovább a hozzá rögzített két vaslemezt. Erre aztán kitör a pánik a hajón, mert kiderül, hogy ha ez az apró csavar nem teszi a dolgát, akkor még a hatalmas vasgerendák, sőt az egész hajó szerkezete veszélybe kerül. Végül a csavar meggondolja magát és annyit mond: „Maradok, ahol vagyok.”
Ez a történet kiválóan példázza, hogy a legkisebb részletek, a legláthatatlanabb emberek, tettek pontosan ugyanolyan fontosak, mint a nagy, látványos dolgok, szavak. Sőt sokszor fontosabbak is. Egy kis település apró közössége, egy szelíd kezdeményezés, egy, csupán néhány tucat ember számára lelki töltekezést adó ötlet is pontosan ugyanolyan súllyal, jelentőséggel bír, mint egy hatalmas, sok százezreket megmozgató esemény. Mert minden egyes tett számít, amit másokért teszünk, s minden egyes ember számít, aki felé megmozdulunk, lépünk egyet.
Mihályi Miklós atya kiváló ötlete elsősorban az előszállási hívők számára szép élmény, hiszen ők azok, akik ott ülnek az autóikban, látják az Oltáriszentséget, együtt lehetnek, de mégis biztonságban, s megkaphatják az atya áldását az egészségügyi előírások maximális betartása mellett. Ám ha egy kicsit továbbgondoljuk a történetet, itt ennél sokkal nagyobb dologról van szó, nem csak egy falu közösségéről és a plébánosukról. Az előszállási autós mise lényege a kitartás, a közösségért való cselekvés, az akadályt nem ismerő gondolkodásmód és a példamutatás. Hogy így is lehet. Hogy mindent lehet. És hogy Jézus nem csak mindenhol, de mindenhogyan is jelen van.
Mihályi Miklós atya beledobott egy kis kavicsot a nagy tóba. A kavics csak egy pillanatig látszott, de a tó minden egyes vízcseppjére hatással van még nagyon hosszú ideig. Jó lenne, ha minél többen példát vennénk róla, és tudatosítanánk, hogy mindig érdemes tenni, egy emberért is, tízért is, húszért is. Mert nem a tett „mérete” számít, hanem a tisztasága. Nem a látványossága, hanem épp a csendessége.
Szöveg és fényképek forrása: iec2020.hu
