Menü Bezárás

Költők között zenész, zenészek között költő…

Szondi két apródjának XXI. századi utódaként pengeti hangszerét és mondja a magáét, akárhova kanyarodik az útja. Mintha nem is érdekelné Dinnyés Józsefet egyéb, mint a szó, a szárnyaló, a bíborba vagy a gyászba öltözött, a végtelen időben költészetté nemesült édes anyai szó. Nemzetmentő szerepet vállalt magára, aki nem tud és nem is akar elmenni orra buktatott emlékeink, szellemi és tárgyi értékeink mellett. Lehajol hozzájuk, leporolja azokat és beteszi tarsolyába. Onnan pedig mindenkinek szétosztogatja. Kanadai útján Torontóba is hozott ezekből a kincsekből. Neve, hangja ismerősen cseng az ontariói magyarok fülében, hiszen már jó ideje irodalmi rovatot vezet a Torontói Magyar Rádióban a főszerkesztő, Bede Fazekas Zsolt felkérésére. A személyes találkozás azonban, más, meghittebb és élményszerűbb, mint az éterben szétáradó hang.

Dinnyés József: „Három dologért jöttem Torontóba: hogy énekelhessek az itteni magyaroknak, hogy a március 15-i ünnepségen szerepeljek és hogy felkutassam Fáy Ferenc jogutódait új, Fáy-CD-ém bemutatása kapcsán. Az első kettőt sikerrel teljesítettem. A torontói közönség előtt megtartottam dalban elmondott történelmi leckémet és énekeltem zsoltáraimból, balladáimból is, amelyeket a hallgatók szeretettel fogadtak. Itt ismételten megéreztem, hogy az embereknek szükségük van az énekre, a versre.”

A Márczius örökködike című CD-anyagára épített irodalmi műsora kitágította az irodalmi horizontokat, mert nemcsak a mindenki által ismert Petőfi-, legjobb esetben Ady-versek megzenésített változatait hallhattuk, hanem a későbbi korok legszebb és legjobb verseit is. Többek között olyan költőket szólított meg – hadd idézzük: „Hozz egy szál virágot” –, mint Döbrentei Kornél, Király László, Kartal Zsuzsa, Utassy József, Vári Fábián László.

– 1970 márciusában eldöntöttem, hogy minden évben írok egy dalt március idusára – magyarázta ennek a válogatásnak az „okát”. – A Kossuth-nóta dallamát alkalmasnak éreztem Király László Tábla című költeményének az eléneklésére, viszont a Nemzeti dalhoz Kuti Sándor dallamára volt szükségem. A többi versre magam komponáltam a dallamot. Kiegészítésként említem, hogy a Márczius örökködike című műsoromat bemutattam a torontói Arany János Hétvégi Magyar Iskola kisdiákjainak és a szülőknek is a hivatalos ünnepséget követő hétvégén, és szerepeltem ezzel az összeállítással az ontariói Hamiltonban és Londonban is. A közönséggel való találkozás mindenütt nagy örömet szerzett.

Mint beszélgetőtársat, érdekelt, hogy vajon miért éppen Fáy Ferenc költészete szerepelt e nagy kiszállás harmadik célkitűzéseként.

Dinnyés József szerint Fáy Ferenc versei még nem érkeztek haza. A péceli születésű Fáy az emigrációban vált érett költővé. A torontói nagy hármasnak volt az egyike Tűz Tamás és Faludi György mellett. Egy időben ők hárman jelentették a magyar költészetet Kanadában. A CD mellett otthon kiadásra vár az első Fáy-kötet, amelynek a megjelentetéséhez szükségünk lenne a jogörökösök beleegyezésébe. Sajnos, úgy néz ki, hogy Fáy Ferenc nemcsak nem érkezett még haza, hanem itt sem nyerte el még a költészetét megillető megbecsülést. A költő „Iszonytató magánya” még tart. Legalábbis a jogörökösei részéről. (Ez a kérdés később megoldódott, és megszülethetett a Fáy Ferenc-CD – D. R.)

A közönség szereti a daltulajdonos természetes, modorosságmentes előadói stílusát. Mindenki úgy érzi, hogy csak hozzá énekel, csak hozzá intézi dalait. Van valami sajátos abban, ahogy megérinti a hallgatók szívét, mint egy profán prédikátor.

– Hogy mi ennek a titka? Azt hiszem – mondja –, hogy ez a sajátságos, dinnyés akcentusomnak köszönhető. Szegedi születésű vagyok, ízig-vérig szegedi. Az őző nyelvjárás lekopott lassan rólam, de ha felidegesítenek, akkor azonnal átváltok. Nemrég előkerült egy vízivárosi felvétel, amelyen sok vers van már, de amelyiken nagyon szegedies nyelvjárásban beszélek és énekelek. Hallani a szalagon, hogy a pesti közönség soraiból kérdezik, ’mit mond?’, aztán utána a vélemény, hogy ’hülye paraszt’. Akkortájt határoztam el, hogy ettől a vidékies kiejtéstől megszabadulok, de azzal a beszédgyakorlattal, beszédtechnikával, amit a színészeknek tanítanak, nem sikerült semmire se mennem, nem találtam megfelelőnek a magam stílusához. Debrecenbe nagyon sokat jártam, mivel ott voltam a tanítóképzőben népművelő-könyvtárszakos hallgató. Akkoriban én vittem ki a társaimat népművelési gyakorlatra, vidéken az én estjeim voltak a népművelési gyakorlatok. Azt tanulták meg, hogyan kell egy ilyesmit megszervezni, én mint tárgy voltam számukra. Akkor a debreceni tájszólást alaposan megtanultam, tudtam utánozni, és a két tájszólás találkozásából – a nyitott és a zárt e, ö, u magánhangzóim megnyúltak vagy átváltoztak az alföldi, bihari-hajdúsági dialektus nyomására – kialakult egy sajátságos, a már említett dinnyés akcentus. Én nem tudtam, hogy ezt így kell magyarázni. Egyszer azonban, amikor engem is meghívtak énekelni a szép magyar beszédről, a szép magyar nyelvről iskolásoknak szóló rendezvényre, Deme professzor megkérdezte, hogy honnan vagyok. Azért volt erre kíváncsi, mert sem egyik, sem a másik nyelvjárás hatása nem túltengő nálam, mondta, de mindkettő érezhető a hangsúlyomban. Akkor meséltem el neki átalakulásom történetét. Azóta viszont minden tájegység anyanyelvét tudatosan igyekszem elsajátítani azzal a céllal, hogy az odavalósi költők anyanyelvét megtanuljam. Így könnyebben tudok megzenésíteni egy Berzsenyi-, Csokonai- és Bella István-verset vagy Buda Ferencét. Ez utóbbi debreceni. Amikor Veress Miklós költeményeire került a sor, nehezen tudtam megbirkózni vele, hogy aztán kiderüljön, hogy ő pedig barcsi költő, muravidéki. Sikerült a szerzők anyanyelvét megtanulnom, és a költők csodálkoznak a legjobban, hogy mennyire a nyelvükön beszélek, illetőleg mennyire jól értem-érzem őket. Szepesi Attila nagyon hegyesen beszél, és hosszúak a magánhangzós rímei, tehát valahol a mássalhangzók döntik el a szóképet a szóvégeken vagy a központozásnál, és róla végül megtudtam, hogy ungvári. Amikor erre fény derült, azonnal képes voltam a verseit zenésíteni.

Ehhez még hozzáadódik az is, hogy ahogy jártam-járom az országot, kiderült, hogy az egyik tájegység templomaiban a zsoltárkincsünknek ezt vagy azt a nyolc-tíz zsoltárát kedvelik, viszont a következő vidék szívesebben énekel másik hatot-nyolcat. Természetesen vannak közös, általánosan kedvelt zsoltárok is, például a 42. vagy a 25. De vannak olyanok, amiket csak itt és csak ott és máshol nem. Zsoltárkutatásaim során elemeztem ezeknek a sajátságos csoportosításoknak a nyelvét, és rájöttem, hogy Szenczi Molnár Albert tudatosan használhatott bizonyos tájnyelveket. Ő beszélt őző nyelvjárásban, mert az ő molnár, malomépítő ács ősei Szegeden építették a vízimalmokat. Török nyomásra menekültek föl Szegedről Jóka vidékére, Szenc környékére, Pozsony melletti Duna oldalvizeinek az egyikére. Tehát ő az őző nyelvjárást családilag beszélte, majd odakerült a Csallóközre, ahol van a nagyon szép ebetűző nyelvjárás, majd ezután a Palócvidék túlsó oldalára, Gömör másik felére került fiatal korában, de Debrecenben is tanult és az erdélyi nyelvjárást is ismerte. A dunántúli nyelvjárást a diáktársaitól tanulta meg, akiket a pápai esperesség küldött tanulni és akikkel együtt lakott. Amikor megtudtam, hogy a zsoltárnyelvbe elrejtette az egyes vidékek nyelvjárási szavait, akkor értettem meg, hogy azokat a zsoltárokat szeretik az egyes tájegységeken, amelyek őrzik az ő jellegzetességüket, amelyek az ő anyanyelvükön otthonosabb, mert Isten igéje egyformán ott van mindegyik zsoltárban, és az egyéni dicséretek közül bármelyiket választhatják, mert választék van. A tájnyelv és a zsoltár így került közelebb hozzám is. Ennek tudatában érthető tehát, hogy melyik vidékre milyen zsoltárt kell vinnem a műsoromban, tudom, mit szeretnének hallani. Ez érvényes a költőkre is, akik beleszülettek egy tájba, nem kerülhetik el annak a hatását.

Művészi hitvallását így foglalta össze Dinnyés József:

– Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagamat veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől. A Balkán zenei stílusa nem szolgálja, az angolszász muzsika prozódiája megtöri nyelvünk ritmusát. Az utóbbi háromszáz évben a német zene, értékeivel együtt, elvetette, átigazította még népdalainkat is. A liturgikus egyházi latin zene, Istennek köszönhetően, csak a költészetre hatott, az ősi zenét meghagyta a népnek. Megmaradni magyarnak, hogy felismerjen az erre járó kíváncsi kultúrember, többszörös energiát igényel. Múltunkat átírták és tönkretették. Jövőnket a környező népek elpusztításra ítélték. Megmaradnunk Európában csak következetes munkával lehetséges. Önmagunkat kell felmutatnunk az idő szentháromságának jegyében. Múlt – Jelen – Jövő – ezért élek és dolgozom. Gondolkodom költőként a zenészek között és írok zenét a költők között.

Lejegyezte Dancs Rózsa
Toronto, 2010

Fotók: Dinnyés József archívuma


2021. március 15-én 72 éves korában elhunyt Dinnyés József, a Szegeden született népszerű magyar zeneszerző, A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kiérdemlő előadóművész, énekes, gitáros. Dinnyés József 1963-tól gyakorolta művészetét, 1966-ban alapítótagja és dalszövegírója volt a szegedi Angyalok zenekarnak. 1967-ben Karrier című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel második helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Stílusa és előadásmódja miatt gyakran az amerikai rocklegendához, Bob Dylanhez hasonlították, sokan csak „Bob Dinnyésként” emlegették. Annak ellenére, hogy nagyon népszerű volt és rengeteg helyen fellépett, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó nagylemezt készíteni vele, s akkor is kicenzúrázták a címadó Határtalanul című dalát. A lemez megjelenése után öt évvel megjelent a Kín és dac című, harmincöt dalos albuma költők verseire. Később azonban az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó megjelentette minden addig ki nem adott felhalmozott szerzeményét. Művészete csak ezután bontakozott ki igazán, hiszen öt évszázad magyar nyelvű költészetének verseiből előadássorozatot szerkesztett, sőt szabadiskolát alapított, ahol a történelem, irodalom és a zene különleges hármasságát mutatta be. (index.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?