Menü Bezárás

Medzsugorje – a világ jobbá válik általa

Inkább nagyobb, mint kisebb fenntartásokkal érkeztem június 24-én egy csodaszép makarskai tengerparti séta után a mohamedán és a keresztény világ találkozási pontjához, a többségében horvátok lakta bosznia-hercegovinai hegyi kisvároskába, Medzsugorjéba. A negyven évvel ezelőttől mindmáig folyamatosnak mondott Mária-jelenéseket körülvevő bizonytalanság engem is elbizonytalanított: Fátima után mit tud nyújtani nekem ez a hely? – tettem fel gondolatban a kérdést, és közben igyekeztem magamba szívni négy hölgyzarándoktársam lelkesedését.

Kegytárgyboltsorok között elvezető első utunk nem a szálláshelyünkre, hanem a Szent Jakab-templom előtti térre, a Szűzanya szobrához vezetett: „Köszönjünk neki” – mondta Zita, kiscsapatunk tiszteletbeli lelki- és idegenvezetője, aki szinte a kezdetek óta rendszeres látogatója e különleges helynek. A Szűzanya szobra körül összefüggő kört alkottak a térden állva imádkozó zarándokok – azt hiszem, ez a látvány volt az első, ami a templom mögüli szabadtéri szentmiséről kizengő Ave, ave, ave Maria szavaival és dallamával együtt elgondolkodtatott: mi is ez valójában, amit itt látok és hallok?

Városszéli, magaslaton álló szállodánk ablakából gyönyörű panoráma nyílt a városrészre, és nem csak arra: a közvetlen közeli, sűrűzöld lombok borította Krizsevác-hegyre is, amelynek 525 méter magas tetején messzire fehérlik, este pedig világlik a 12 méter magas betonkereszt.

Aki ezen a vidéken jár, a külső csillogás jeleit ne keresse s ne lepődjék meg az ország, a település egyszerűségén, itt-ott fejletlenségén se: szűk három évtizeddel ezelőtt itt még esztendőkig tartó háború dúlt, a talpra állás abból nem könnyű és nem gyors. Mégis eljönnek ide, Mostartól 25 kilométernyire évente több mint egymillióan, Európából s azon kívülről is, a katolikusok mellett más vallásúak, sőt még hitetlenek is. Keresik a Béke Királynőjét. Beszélni akarnak vele, legtöbbször hálát és fohászt mondani neki, felajánlást tenni vágyott ügyeikért.

Mint mi is.

Délután lengyel szentmise a szabadtéri oltárnál. Tömegek a gyóntatófülkéknél. Sorok a gyep szélén az áldást osztó papok előtt. Még hosszabb sor a Feltámadt Krisztus-szobornál. A kálvária egyik stációja előtt tévéstáb forgat.

Medzsugorje él.

Kezdem érteni mindazt, amit itt lépten-nyomon látok és hallok…

Nem hűvös a második éjszakánk, épphogy valamivel enyhébb a meleg a nappali hőségnél. Fél 4-kor kelünk, 4 órakor elindulunk. Sötét van, az úttesten mégis összetalálkozunk egy egyedül igyekvő lánnyal. A kezében rózsafüzér. Imádkozik, s közben szaporán szedi a lépteit a felfelé vezető utcákon. A Krizsevác-hegy aljához érkezve elcsodálkozunk, mennyi ember – hány csoport – üldögél a sziklák alatt! Itt éjszakáztak? Most indulnak fel? Vagy most érkeztek le? Nem tudjuk. 4 óra 15-kor már állunk a keresztút első állomásánál és telefonnal világítva az imafüzetet, mondjuk: „Áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus, aki szeretetünket tökéletesítse…” Ilyen hatalmasköves, összefüggőköves terepet még sík változatban sem láttam, nemhogy meredekben. Szerencsére Ági talált egy rögtönzött botot a hegy alatt és nekem adta, ez hatalmas segítséget jelentett a felfelé kapaszkodásban. Ám még így sem bírtam: az ötödik- hatodik stációtól már kicsit hosszabb szüneteket igényeltem, azokat is egy-egy kőre leülve töltöttem el és kb. a hetedik-nyolcadik állomástól már az imát sem tudtam hangosan mondani, csak magamban, annyira szuszogtam. Kortyolgattam mindegyre a vizemet, s csak arra tudtam gondolni: fel kell jussak, mese nincs, fel kell jussak! Közben megpirkadt, s a feljövő nappal együtt a hegyre feljövő zarándokok száma is egyre gyarapodott. Egyik stációnál egyszer csak odalépett hozzánk egy kedves hölgy és beletett egy apró Mária-érmet Krisztina kinyitott imakönyvébe…

Jöhetett a világ bármely tájáról, beszélheti a világ bármelyik nyelvét, itt a másiknak senki nem idegen. Itt mindenki ugyanazt keresi, ugyanazt találja, ugyanazt mondja és ugyanazt éli: a felfelé tekintést, a Kereszt felé kapaszkodást. Egyre mélyebben és mélyebben terült el „alattunk” a város – és erős másfél óra múlva, lám, feljutottunk! Illetve, a társaimmal együtt feljutottam én is! Pont a harang reggel hat órai szavára ott álltunk a kereszt mellett – csordultig tele hálával, amit nem győztünk elégszer elmondani a Szűzanyának. Silentium – intett a tábla, és ott a magason, a fogadalmi kereszt körül, hiába voltunk sokan, a hangjukat legfeljebb a madarak hallatták. Mi nem. Amit ott fent éreztünk, azt amúgy sem lehetett volna elmondani.

Ne higgye senki, hogy a lefele út könnyebb. Cseppet sem az. Főleg rekkenő hőségben nem.

Kravica-vízesés

Én a családtagjaimért és az eucharisztikus kongresszus sikeréért ajánlottam fel június 26-i hajnali-reggeli majdnem négyórás küzdelmes Krizsevác-hegyi Kereszt-utamat.

Délután felfrissülünk a mesés Kravica-vízesés vizében és felkészülünk a másnapi újabb hegymenetre. Most egy órával később: hajnali fél 5-kor kelünk és 5-kor már kaptatunk fel a Jelenések-hegyére. Körülöttünk jó páran ezt mezítláb teszik. Egyik stációnál népes csoport éneke zeng. Egy ázsiai zarándokhölgy minden állomásnál átöleli a keresztet. Csend van, ima és elmélkedés. A terep itt is ugyanaz: kövesen emelkedős. De messze nem olyan magas és vannak könnyebb szakaszai. Megyünk. Kapaszkodunk. Szuszogunk. Imádkozunk.

Hogy a tetejére érve megnyíljon előttünk mindaz, amiért az ember Medzsugorjéba jön: a tér, ahol a Béke Királynőjének hófehér szobra áll, és ahol negyven évvel ezelőtt – akkor is hófehérben – karján a kisdeddel tündökölt. A szobor körül térden állva hódoló zarándokok. Körös-körül csendben ülő, térdeplő többiek. A nap felkelt már – és megszólalnak hat órakor a Szent Jakab-templom harangjai. Mi ez, ha nem üzenet: hogy mindkét reggelen egyik és másik hegy tetején ér bennünket a napfelkeltét köszöntő harangszó? Imáinkba mélyedünk mi is. Családtagjaim védelme és az eucharisztikus kongresszus sikere mellett itt valami mást is kérek a Szűzanyától. Azt kérem: avatkozzon be, térítse észhez a világ megtébolyodott tagjait, akik az emberiséget évezredeken át megtartó értékekre törtek, nem is akárhogyan: gőzerővel…

Kérem, hogy tegye óvó kezeit a családokra: férfiakra és asszonyokra, édesapákra és édesanyákra, fiú- és leánygyermekeikre… Tegye óvó kezeit ránk, keresztényekre…

Odalent a kék kereszthez fiatal család érkezik. Letérdelnek, imádkoznak. Végül az anyuka magasra emeli kicsinyét, hogy az elérhesse és megcsókolhassa a Béke Királynőjének itt is hófehér szobrát. Ezért a családért és a hasonlókért imádkozom.

Az egyik kisutcán román énekszóval közeleg egy kisebb csoport. Taxik sietnek el mellettünk, mindegyiknek a belső tükrén rózsafüzér csüng. Az egyik üzletközpont folyosóján emberek tömörülnek. Közelebb érve látjuk, hogy egy atya liturgikus viseletben éppen megáldja családja körében a kisgyermeket. Pár lépéssel odébb egy másik kisebb csoport: ott pedig egy másik atya a család kerekesszékes tagjára kéri Isten áldását.

Medzsugorje él. Szakrális cselekményei jelen vannak a templomon kívüli tereken, utakon is.

„Došli smo ti, Majko draga” – költözik a fülembe a medzsugorjei himnusz, és már pontosan tudom, értem és érzem: mindegy is, hogy megjelent-e itt a Szűzanya vagy sem, s ha megjelent, azt az egyházunk elismeri-e vagy sem – ami ennek a városkának a templomában, utcáin, terein és hegyein történik, az maga az egyén és az egyház megújulását előmozdító erő. Nem csak az itt bekövetkező megannyi megtérés, papihivatás-születés, csodás gyógyulás okán, hanem mert ez a hitsziget minőségében jobbá teszi az embert, tehát a világ is jobbá válik általa.

Mostar

Mostar történelmi korokat és kultúrákat összekötő Öreg-hídján, a Neretva türkiz kanyarulatain, a Szarajevót közelebb hozó, majd messzire vivő, égig érő hegyvonulatokon és a dicsőséges rózsafüzér végigmondásán túl már az éneket is segítség nélkül ismételjük: „Szeretettel arra kérünk, / mentsd meg a mi magyar népünk! / Te tudod csak ezt megtenni, / könnyeiddel kiesdeni. // Édesanyánk, kedves drága, / Medzsugorje Szűz Anyája. / Boldog a mi szívünk, lelkünk, / mert tégedet köszönthetünk…”

Kérlek, bocsásd meg nekem, Medzsugorje Szűz Anyája, hogy öt nappal ezelőtt nem kis bizonytalanságfoszlányokkal érkeztem meg Tehozzád…

Varga Gabriella

(Képek: Krisztina, Margó, Zita, Gabi)

Mostar
Mostarban

Vélemény, hozzászólás?