A Potápi Árpád János Alapítvány kuratóriuma már a szervezet 2025 eleji megalakulásakor nyilvánvalóvá tette, hogy tervezi egy a névadóról elnevezett díj alapítását. Az elismerést olyan személyiségeknek vagy közösségeknek szánják, akik és amelyek kimagasló tevékenységet végeznek, maradandót alkotnak a 2024 októberében tragikus hirtelenséggel elhunyt országgyűlési képviselő és nemzetpolitikáért felelős államtitkár szívügyeinek két területén: Tolna vármegye gyarapodásának segítése, a térségben élő nemzetiségek és népcsoportok, kiemelten a bukovinai székelység, valamint a külhoni magyarság támogatása terén. A Potápi Árpád János-díjat első ízben 2025. december 11-én, az Árpádok névünnepén adták át; a kakasdi Faluházban rendezett ünnepségen a kitüntetést Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád város kormánypárti polgármestere és Lászlófy Pál István erdélyi nyugalmazott matematika-fizika szakos tanár, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium volt igazgatója, volt Hargita megyei főtanfelügyelő, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja, első és örökös tiszteletbeli elnöke vette át.
A kakasdi Faluházban összegyűlt kétszáznyi vendég, házigazda és közreműködő a magyar himnusz közös eléneklése után egy kisfilmmel emlékezett meg a 14 hónappal korábban 58. életévében elhunyt Potápi Árpád Jánosról. Ezt követően Potápi Katalin Zsuzsanna, a díjat alapító Potápi Árpád János Alapítvány kuratóriumi elnöke, a néhai államtitkár lánya köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, fontos nap ez számukra, amikor édesapja névnapján, az adventi időszakban lehetnek együtt mindazokkal, akik tisztelték és szerették őt. A díjazásról szólva kiemelte, hogy azzal a Tolna vármegye gyarapodásának elősegítésén munkálkodókat és a nemzetpolitika ügyét előbbre vivőket szeretnék elismerni évről évre. Hozzáfűzte: ma, az első alkalommal is két olyan személy kapja a díjat, akiknek azt az édesapja is jó szívvel átnyújtotta volna, mert elismerte őket emberileg és szakmailag egyaránt. „Elsősorban ember volt, apa, nagypapa, gyermek, barát. Egy volt közölünk” – mondta Potápi Katalin Zsuzsanna az édesapjáról. Felidézte azt is, hogy bármerre járnak, ahol egykor ő is megfordult, mindenhol szeretettel fogadják őket, ami jól mutatja Potápi Árpád János közösségformáló erejét. „Ahol járt, szeretetet adott, amiben tudott, segített. Hiszem, hogy velünk van ma este is, és látja, milyen sokunk számára volt fontos” – mondta könnyeivel küszködve Potápi Katalin Zsuzsanna.
Csibi Krisztina, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Potápi Árpád János Alapítvány kuratóriumának tagja úgy fogalmazott: „Ez már a második tél, amelynek nagyobb a hidege a szívünk tájékán, mert ma is beleborzongunk a gondolatba, hogy szeretett hozzátartozónk, kollégánk, barátunk és jótevőnk, térségünk mindannyiunk által tisztelt és becsült közéleti élszereplője, Potápi Árpád János a maga fizikai valójában nincs jelen az életünkben. De most, a hiányával megélt második télen időszerű feltennünk a kérdést: amikor rendre elmondjuk, hogy a művét folytatjuk, mire is utalunk pontosan?” – szólt kérdezően Csibi Krisztina és mondandóját így folytatta: „A kérdés megválaszolását két megközelítés egysége adhatja meg. Érdemes végiggondolnunk, hogy ő vajon mit várna, illetve vár el tőlünk, a vizsgálódás másik tárgya pedig az, hogy mi magunk az adottságaink és a lehetőségeink birtokában mire vagyunk, mire lehetünk képesek.”
A névmagyarázók úgy tartják – hangzott a beszédben –, hogy az Árpád, hangulata szempontjából hagyományos, méltóságteljes és erős karakternév. Ez a vélekedés nem is áll messze a valóságtól – a mi esetünkben legalábbis biztosan nem. És mi mást is várna el tőlünk egy ilyen erős karakterű személyiség, mint azt, hogy járjunk elöl jó példával a hagyományaink tisztelete terén, az önbecsülést, erkölcsi tartást és az értékek képviseletét magába sűrítő méltóságteljességre pedig úgyszintén szüntelenül törekedjünk. Még egyszerűbben fogalmazva: Árpád azt várná, sőt várja el tőlünk, hogy legyünk szívünkből patrióták és tegyünk meg mindent a hazánkért, a népünkért, a szűkebb és a tágabb szülőföldünkért. Azt várja el, hogy kovácsoljuk egybe a különböző nemzetiségű és vallású csoportokat; a közös értékeink mentén teremtsünk, amennyire lehet, egységet a sokféleségben.
És mi képesek vagyunk erre – állapította meg Csibi Krisztina. Mint mondta, képesek vagyunk arra, hogy ott álljunk intézményeink, szervezeteink mellett, támaszai legyünk közösségeknek és egyéneknek, kovácsai az egységre való törekvésnek és kovászai a pozitív irányba mutató társadalmi folyamatoknak. Képesek vagyunk arra, hogy Árpád törekvéseit hittel, becsülettel folytassuk, mert az anyatejjel szívtuk magunkba a hazaszeretetet, kulturális gyökereink táplálták keresztény értékrendünket, igazságkereső családjaink és közösségeink plántálták belénk a természet rendjének a tiszteletét és a normalitás minden jegyét. S ha ezeknek a minél határozottabb és minél hatékonyabb képviseletében megerősítjük, sőt segítjük is egymást, akkor megteremtjük az Árpádéhoz hasonló sikerek, eredmények eléréséhez szükséges feltételeket, lehetőségeket is. Csak így lehet, ennél kevesebbel beérni nem érdemes – tette hozzá.
„Miközben magam is azon munkálkodom, hogy azt az utat járjam, amit Potápi Árpád járt, gyakran eltűnődöm azon: milyen könnyű is ezt a vállalást teljesítenem akkor, amikor olyan segítők és munkapartnerek vesznek körül, mint például Filóné Ferencz Ibolya. Amikor olyan egyéniségek mutatnak példát, mint Lászlófy Pali bácsi. Amikor olyan példaképekkel kerülök egy családba, mint itt a teremben ülők. A hovatartozásunkról, azonosságtudatunkról mi itt valamennyien elmondhatjuk Pali bácsival együtt, hogy: »Én saját magamnál akarok itthon lenni.« Ez a vágy, helyesebben ez a tény az örök érvényű hitvallásunkat, mindenkori céljainkat is magában foglalja” – hallhattuk az ünnepi beszédben.
Végül Csibi Krisztina ezekkel a gondolatokkal zárta szavait: „Köszönöm, hogy vagyunk egymásnak – a választókerületben is, az Országgyűlésben is, az alapítványban is. Köszönöm, hogy Árpád örökségére ilyen féltő gonddal vigyázunk, emlékét ilyen méltó módon ápoljuk és az útját ilyen elkötelezetten továbbjárjuk. És köszönöm, hogy ezt együtt tesszük, közösen, egymással összefogva. Ha ehhez hűek maradunk a jövőben is, közel és távol nagyon sokan látni és tapasztalni fogják, hogy: »Szebb a világ velünk, mint nélkülünk«.”
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megtisztelte jelenlétével és szavaival az ünnepi alkalmat. Emlékeztetett: egy olyan országban, amely területének kétharmadát elveszítette, a politikusok számára a rendszerváltozás óta az egyik legfontosabb kérdés az, hogy az egységes magyar nemzet oldalán állnak-e. „Potápi Árpád János már csak bukovinai székely gyökerei miatt is mindig egységes magyar nemzetben gondolkodott, számára egyértelmű volt, hogy ennek a szolgálatnak lehetnek közjogi korlátai, de lelkiek sohasem” – fogalmazott, kiemelve, hogy Árpád nem csupán ennek megfelelően élt, de ebben a szellemben szolgálta szűkebb és tágabb közösségét is. A miniszter felidézte: politikai pályája során Árpád végig élvezte a választók bizalmát: háromszor választották meg Bonyhád polgármesterévé, 1998-tól hét alkalommal a térség országgyűlési képviselőjévé, a kormányzat pedig több mint egy évtizeden át bízta meg a nemzetpolitika irányításával. Gulyás Gergely felhívta a figyelmet, hogy ez utóbbi időszaknak komoly, kézzelfogható eredményei vannak: az alaptörvényben rögzítették Magyarországnak az egységes magyar nemzet eszméjéből fakadó kötelességeit, biztosították 1,2 millió külhoni magyar számára az állampolgárságot, a választójogot, és identitáserősítő, gazdaságélénkítő intézkedéseket indítottak el a határokon túl – sorolta. Potápi Árpád János érdemei annak is köszönhetőek, hogy mindig „világossá tette, milyen értékeket vall és a közéletben mit képvisel.” „Vele lehetett egyet nem érteni, de haragudni rá nem”, mert egyenes ember volt, aki „tisztességesen és őszintén élt, világosan megfogalmazta érveit, és azt, hogy mit miért tesz” – méltatta a néhai államtitkárt Gulyás Gergely. Bár Potápi Árpád János fiatalon távozott, mégis elmondható, hogy teljes életutat hagyott maga mögött, amelyen „a bukovinai székelyekre jellemző kitartással és a magyar nemzethez való tartozás gondolatától vezérelve” szolgálta közösségét – fogalmazott Gulyás Gergely, megjegyezve, hogy ezért hálával tartozunk neki, amit az alapítvány és a díj is méltón kifejez.
A Potápi Árpád János-díj Tolna vármegyei elismertje Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád város polgármestere lett, akit évtizedes barátság kötött össze Potápi Árpád Jánossal. Osztálytársak voltak az általános iskolában és a gimnáziumban, majd a közéletben is együtt dolgoztak. Lehőcz Regina, Tolna vármegye főispánja a laudációban felidézte, hogy Filóné Ferencz Ibolya 1997-ben egyik alapítója volt a Fidesz bonyhádi csoportjának, majd a következő évben önkormányzati képviselő lett. Potápi Árpád János mellett 2010 és 2014 között alpolgármesterként tette, a következő ciklustól pedig polgármesterként szolgálja a várost. A külhoni magyarság is a szívügye, és az élet minden területén, így feleségként és anyaként is helytáll. A plakett átvételekor Filóné Ferencz Ibolya könnyeivel küszködve úgy fogalmazott: senki sem vágyik arra, hogy a barátjáról elnevezett díjat vegyen át, mégis felemelő számára az elismerés és szívből köszöni.
A nemzetpolitikai vonalon díjazott Lászlófy Pál István erdélyi matematika-fizika szakos tanárt, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) alapítóját, tiszteletbeli, örökös elnökét Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár méltatta, történelmi tettnek nevezve a RMPSZ 1991-es megalapítását. Mint mondta, Pali bácsi igazi tanárember, aki fáradhatatlanul végezte munkáját. Lászlófy Pál István a róla levetített kisfilmben felidézte első találkozását Potápi Árpád Jánossal, a díj átvételekor pedig köszönetet mondott a néhai politikus édesanyjának, „aki megszülte nekünk ezt az embert”. Árpádtól megtanultuk, hogy magyarnak lenni jó. Ezt az örökséget vigyük tovább – kérte a jelenlévőktől.
A beszédek között a Csík Zenekar lépett a színpadra. Többek között a Bagossy Brothers Company Olyan ő című dala és az ikonikus Most múlik pontosan Quimby-szerzemény is felcsendült, a közönség pedig az est végén állva tapsolva köszönte meg a Kossuth-díjas együttes muzsikáját. Az ünnepség a székely himnusz közös eléneklésével zárult.
Varga Gabriella
Fotók: Bonyhád Város és Potápi Árpád János Alapítvány
