Menü Bezárás

„Menedéke magyaroknak, örök társa angyaloknak, égi kegynek eszköze…” – Lovagkirályunkról emlékeztek meg Nyitrán

Július 30-án immár tizennyolcadik alkalommal ünnepelték meg a hagyományos Szent László-emlékmisét Nyitrán, az apostoli lovagkirály halálának 926. évfordulója alkalmából, a tiszteletére felszentelt piarista templomban. A „Szent László, segíts!” jelmondattal megszervezett, Várszegi Asztrik OSB, emeritus pannonhalmi főapát, címzetes püspök által bemutatott koncelebrációs szentmisén a nagyszámú egybegyűltek az Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében „magyar nemzetünk hitbeli, lelki és erkölcsi megújulásáért és a magyar családokért” is imádkoztak.

A lovagkirály 1095. július 29-én halt meg Nyitrán, erről emlékeznek meg az itt élő magyarok 2004 óta minden évben. „Meggyőződéssel valljuk, hogy Szent László jegyében itt Nyitrán a zoboralji, felvidéki és anyaországi magyarság egy felsőbb parancsra gyűlik össze” – fogalmazott köszöntőszavaiban Sándor Marianna szervező, Maga Ferenc, a Szent László-misék 2018 őszén elhunyt társkezdeményezőjének a lánya, ősi kultúránk és Szent László előtt tisztelegve – a zoboralji hagyományőrzők közül többekkel együtt – népviseletbe öltözve. Tolmácsolta Smuk András üzenetét, aki ezúttal nem tudott személyesen jelen lenni az eseményen. A bécsi „Európa”-Club főtitkára többek között ezt írta levelében: „Vannak fogalmak, amelyek nélkül ugyan lehet létezni, de élni nem: ilyen az összetartozás és a barátság. Aztán vannak érzések, vágyak, amelyekről nem lehet lemondani, amelyekhez ragaszkodni kell: ilyen a szabadság, a nemzethez való kötődés és egy nemzet öntudatának emelése. Az „Europa”-Club pontosan ezeket az értékeket hordozza magában, és arra törekszik, hogy mindez életben maradjon a Zoborvidéken is.” Asztrik atyát a nagycétényi Zeman István köszöntötte. A szentmisén koncelebrált Bíróczi István, a nyitrai magyarok nyugalmazott lelkipásztora, korábbi nagykéri plébános, Németh Rezső nyugalmazott csallóközcsütörtöki és pozsonyi plébános, Patyi Ferenc Károly korábbi verebélyi, jelenlegi fűri és csúzi lelkipásztor, Józsa Attila ógyallai plébános és Sebő László ógyallai káplán. A kántori teendőket a Révkomáromból érkező Stubendek István, a Concordia Vegyes Kar karnagya látta el, az énekeket Józsa Mónika karnagy, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanára, Jáki Teodóz bencés szerzetes tanítványa vezényelte. Az emlékmise fővédnöke Gyurcsó Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynöke volt.

Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a Nemzetközi Szent György Lovagrend Szlovákiai Nagypriorátusának tagjai Nagy Frigyes nagyprior vezetésével, valamint a Szent György Lovagrend Budavári Priorátusának lovagjai. Jelen volt mások mellett Balkó Róbert mérnök, a Zoboralji Községek Regionális Társulásának elnöke, Kolon polgármestere; Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda tulajdonosa és ügyvezetője; Okos Márton, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke­; Pécsi L. Dániel jelképtervező művész, aki 2014-ben megtervezte és Kiss András magánkiadóval közösen adományozta a Zoboralji Címeres Zászlókat; Földessy László zsérei mérnök, programozó és pánsípművész; Ivkovič Krisztina, a Remény katolikus hetilap ifjúsági rovatának a szerkesztője; a Lévai Szent László Kör küldöttsége Müller Péter vezetésével és mások. Jöttek hívek Alsóbodok, Pográny, Nyitrageszte, Gerencsér, Csitár, Zsére, Kolon, Gímes, Lédec, Menyhe, Béd, Egerszeg, Vicsápapáti, Csehi, Nagycétény, Berencs, Nagykér, Verebély, Felsőaha, Csiffár, Tild, Bábindal, Kálaz és Nagyhind községekből. Pozsonyból, Galántáról, Dunaszerdahelyről, Komáromból, Magyarországról és Ausztriából is érkeztek vendégek, hogy együtt ünnepeljenek a zoboraljai magyarokkal.

Fotó: Okos Márton

Szentbeszédében Várszegi Asztrik rámutatott: a XI. század ugyanolyan bonyolult, véres, szenvedéssel teli időszak volt, mint a mi mostani világunk. Jézus Krisztus egyháza viszont, amikor összegyűjti híveit az oltár köré az evangélium meghallgatására, nem arra hív, hogy visszafordítsuk a fejünket és csak azt nézzük, ami ezer évvel ezelőtt történt, hanem azt, hogy mit kell tennünk ma. Szent László a társadalomban békét teremtett, az egyházat megszabályozta törvényhozással, sőt még a pápával is szembeszállt, mert ezt kívánta a nemzet, a Magyar Királyság érdeke – hangsúlyozta. Program jellegűnek is tekinthető beszédét Asztrik atya három pontra alapozta. Elsőként feltette a kérdést: hiszünk-e Jézus Krisztusban, ismerjük-e Őt? „Szent László azt szeretné, hogy Jézus Krisztust ismerjük, szeressük, Hozzá akarjunk tartozni, és engedjük, hogy Ő alakítsa szívünket. Mert ha Ő alakítja szívünket, akkor a szívünkben szabadság, öröm, békesség van, akkor áldozatot is tudunk vállalni szeretteinkért, az egyházi közösségünkért, sőt minden emberért” – fogalmazott. Második pontként megemlítette: Szent László király arra is tanít bennünket, hogy keressük és találjuk meg azt, ami az élethez a legfontosabb és amiből erőt meríthetünk: a szeretetet. Közeledjünk egymáshoz irgalmas szeretettel – emelte ki a szónok. Végül, de nem utolsósorban Asztrik atya kifejtette, hogy a felülről építkező egyháznak, Isten Szent Lelkének ajándéka által, alulról építkező egyházzá kell válnia, ahol a tagok valóban mélyen hisznek, szenvedést is képesek vállalni érte, és ahol az egyházközösség családi közösség, amelynek a tagjai figyelemmel kísérik egymás életét, és tudják, hogyan kell szeretetben, tapintattal egymásnak segíteni. „Csak egy egészséges család, egy egészséges közösség tud túlélni ebben a világban, ahol annyi veszély fenyegeti. Sóhajtozhatunk, de a sóhajtozás nem elég: cselekedni kell, kinek-kinek a maga helyén” – adta útravalóul a szentmise főcelebránsa.

Pécsi L. Dániel jelképtervező művész

Az ünnepet az áldozati liturgia előtt az adományok – nemzeti színű szalaggal átkötött cipó, gyümölcs és más eledelek – átadása, a szentmise végén a Te Deum eléneklése, Pécsi L. Dániel jelképtervező művész és Tóthpál Tamás tanár, lovag hálaszavai is emelték és gazdagították. Az ünnepi áldás, majd a magyar himnusz és a Boldogasszony anyánk eléneklése után pedig – Tóthpál Tamás jóvoltából – a hívek fejet hajthattak Szent László lovagkirály csontereklyéje és az Árpád-házi magyar szentek közül Szent István király, Szent Imre herceg és Boldog Gizella csontereklyéje, továbbá Szent Margit, Szent Erzsébet, Szent Kinga és Boldog IV. Károly csontereklyéje előtt.

A szentmise után a zarándokok egy része ellátogatott Alsóbodokra az Esterházy János Zarándokközpontba. A sírnál ifj. Csámpai Ottó, az emlékhely igazgatója szólt a megjelentekhez, majd Asztrik atya imát mondott Esterházy János boldoggá avatásáért.

Okos Márton a Szent Márton szülőhelyétől Márton Áron szülőhelyéig című kiállításának két tablója között

Az ünnepnap Balkó Róbert polgármester meghívására a koloni Bórosban kötetlen együttléttel zárult, amelyen a jelenlévők megszemlélhették Okos Márton Szent Márton szülőhelyétől Márton Áron szülőhelyéig című, tizenkét esztendőt felölelő, csíksomlyói zarándoklatainak pillanatait megörökítő szabadtéri fényképkiállítását is.

A rendezvény után a Zsérén élő Földessy László mérnök, programozó és pánsípművész, a régió magyarságának meghatározó közéleti és kultúraszervező személyisége átvette e sorok írójától az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületet segítő, mindenkivel, mindenkiNEK – Segédanyag a NEK 2020 harmadik előkészítő évéhez és a Jöjjetek hozzám mindnyájan… +1 év a hitből fakadó tettekNEK című könyvkiadványokból, a NEK programfüzetéből, valamint az Új Ember katolikus hetilap NEKünk című különszámából álló csomagot. Baricz Lajos marosszentgyörgyi papköltő Lakoma és Az élet kenyere című, a NEK tiszteletére ajánlott versesköteteiből is átvett 40-40 példányt a környékbeli katolikus közösségek számára való továbbítás céljával. Földessy László az összmagyarság ügyéért végtelenül elkötelezett ember, aki 1988-ban, az akkori kommunista Csehszlovákiában, Zsérén nyílt aláírásgyűjtést szervezett a romániai jogtiprások ellen. A faluközösség bátor emberi és keresztényi kiállását a Bethlen Gábor Alapítvány 1988. november 2-án az első alkalommal kiadott Márton Áron-emlékéremmel ismerte el, az oklevél szövege szerint „a magyarság egyetemes ügyét szolgáló munkásságáért”. Közel három évtizeddel később, 2016-ban pedig a Márton Áron-emlékév programbizottsága az egykori több mint kétszáz aláírónak névre szóló emléklapot adott át a Zsérén rendezett Márton Áron-emlékünnepségen.

Nos, akik részt vettek 2021. július 30-án, Nyitrán a tizennyolcadik Szent László-emlékmisén, a legközelebbi alkalomig is minden pillanatban a szívükben hordják Szent László király himnuszának szavait: „Menedéke magyaroknak, / Örök társa angyaloknak, / Égi kegynek eszköze. / Üdvözlégy, ó kiváltságos, / Híres, neves, igazságos, / Jó ítélet védnöke. […] Krisztus, földről himnusz szárnyal, / Hozzád, aki keresztfáddal / Magadhoz vonsz népeket. / Szentek útja Te vagy égbe, / Az örökös dicsőségbe, / Néked áldás, tisztelet! Ámen.”

Varga Gabriella

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük