Menü Bezárás

Miért szép? – A száz éve született Tollas Tibor Hazafelé című versének elemzése

Kecskési Tollas Tibor költő, a Nemzetőr főszerkesztője, az emigráció fennmaradását és a magyarság megmaradását szolgáló kovászember, gyújtó hatású szónok, eredményes szervező (Medvigy Endre) száz éve született: 1920. december 21-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagybarcán. A centenáriumról Orosz Margit Miért szép? – Tollas Tibor Hazafelé című versének elemzése munkájával emlékezünk meg.

Miért szép? Erre a kérdésre keresem a választ Tollas Tibor Hazafelé című versének elemzésekor. Különös feladat magyarázni a „magyarázhatatlant”: a költő érzés- és gondolatvilágát. Hiszen a vers egy lelkiállapotnak vagy közérzetnek a kifejezése, amelynek megértése függ az olvasó érzelmi hőfokától, nyitottságától. A verselemzés tehát nemcsak értelmi magyarázat, hanem betekintés a költő lelkivilágába, ábrázolásmódjának jellegébe, így ad egyfajta esztétikai alapot az olvasó számára.

Tollas Tibor e versének megközelítése kihívás, tekintve a költemény születésének körülményeit: a mű 1954-ben íródott a váci börtönben, és a szabad világban megjelent vers először „csempészáruként” került haza, így szülőfalujába, Nagybarcára is. A rabságban megszületett a költő honfoglalása, amikor fölfedezte és megértette létének lényegét: hiába a fogság, a lélek szabad, s a szülőföld – a bükki táj, a Bánvölgye, a szülőfalu: Nagybarca – várja hű fiát. Ezt az érzés- és gondolatvilágot úgy tudja kifejezni, átélni, hogy azok számára is újat mond, akik születésük óta ebben a környezetben élnek.

A Hazafelé arról tesz bizonyságot, hogy a költő olyan fundamentummal indult a világba, amelyet a szülőfaluhoz, az édesanyához való feltétel nélküli ragaszkodás jellemez.

A költemény fő motívuma a szeretet, elsősorban az anya iránt érzett mély gyermeki szeretet, ragaszkodás, amely a verset egységbe zárva jelenik meg az első és utolsó versszakban.

Az első versszak metaforája egyértelműen kifejezi az anya utáni vágyat:

„…mágnese a szeretet.

…anyám annak sarkköve.”

Hasonlata pedig a helyes útmutatást adó anyai szeretet, ha úgy tetszik, útravaló megfogalmazása:

„Mint az iránytű, úgy mutat
Mindig haza és jó utat.”

A második versszaktól a természet mély jelentést hordozó képeivel bemutatja a bükki táj jellegzetességeit, szépségét, a metaforikus kép érzékelteti a hazatérő költő végtelen örömét: „piros batyuját”.

A vadnai állomás után még csak fölsejlik a gyalogoló költő előtt a kicsiny falu, Nagybarca téli képe, ám annál diadalmasabban hirdeti metaforáival, táncos ritmusával a hazatérés diadalát:

„Szívem csengőit hallgatom.”

„Betűzi: – Jön már a fiad –!
Kottái élő verebek
Kottázzák ki a nevemet.”

A természet és a költő örömteli találkozása, egymásra találása ez a vers. E találkozás reális, megfigyelt valósággá lesz a megszemélyesítések és hasonlatok által: a híd „megcsodálja a poétát, Gömör”, „mint szép lány könyököl, hívogat”, majd váratlanul tűzként gyúl ki a nyolcadik strófa rendkívül élénk izzást idéző sora:

„Kigyúl az ég és meghasad,
Most öntik Ózdon a vasat.
A hegytetőkről üzenet,
A Bükk gyújt örömtüzeket.”

Mintha csak ez az izzás azért lenne, hogy ellentéteként visszatérjünk a szülőfalu tiszta, őszinte, nyugalmat árasztó szeretetéhez, mely érzést a jelzők halmozása és az alliteráció jelenít meg:

„Falum…
Pólyája puha, friss, fehér”

Így érkezünk meg az utolsó versszak már-már himnikus szárnyalásához, amely a fokozás eszközével élve kiragadja az élet örök szimbólumát: a gyermek-szülő szoros kapcsolatát:

„…anyám szeme vár,
Minden gyémántnál ékesebb,
Minden csillagnál fényesebb,
A menny sincs soha oly közel,
Mikor az anyám átölel.”

Tollas Tibor Hazafelé című tájversében a hazatérés pillanatainak hatását, az öröm kiteljesedését ragadja meg. Harmonikus egységet teremt a külső világ ábrázolása és az ember legbensőbb érzéseinek – szülőföld és az anya iránti mérhetetlen szeretet – kifejezése között. Ezt az összetartozást, természet és ember szoros kapcsolatát hivatottak hangsúlyozni az ősi nyolcasok, a sorvégi összecsengések, a páros rímek is.

A mű középpontjában az ember áll, aki átéli a boldog hazatérés élményét.

Egy álom megszületett, valóra vált, a hazatérés élménye valósággá lett. A költő 1990-ben – harminchárom év után – érkezett haza hőn szeretett szülőfalujába, Nagybarcára.

„Ha tudnátok azt az örömet és izgalmat, amit érzek!” – mondta, amikor megállt az út kanyarulatánál, és kiszállt az autóból, hogy gyalog érkezzen a faluba.

Készítette: Orosz Margit


Adventi kalendárium

Tollas Tibor életútját, munkásságát és emlékezetét mutatja be az az adventi kalendárium, amelyet a költő gyermekei: Krisztina, Csilla és Tamás állítottak össze 2020 decemberére, a centenárium alkalmából édesapjuk iránti tiszteletük jeléül. Emlékezzünk a diaszpórai magyarság meghatározó személyiségére azzal is, hogy kinyitjuk a naptár ablakait ITT.


Bebádogoztak minden ablakot

Ezt a verset mondta el Tollas Tibor a Washingtoni Magyarok Amerikai Szövetségében 1986. november 9-én, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 30. évfordulója alkalmából. A videó megtekinthető a képre kattintva.