„…oly szükséges az igaz hit, hogy e nélkül az üdvösségre senki nem juthat” (Pázmány Péter)
Egy magyar papnevelő intézet az idők viharában – A bécsi Pazmaneum 400 éve 1623–2023 címmel ünnepi kötet jelent meg a Collegium Pazmanianum gondozásában az intézmény fennállásának nemrég ünnepelt 400 éves jubileuma alkalmából. A fényképekkel és dokumentumokkal gazdagon illusztrált könyvkiadványt Fazekas István történész, Vertel Beatrix tervezőgrafikus, Püspöki Apor fotóművész és Varga János rektor alkotta. A 2025. december 10-i budapesti és a december 11-i bécsi bemutatón elmondták: a könyv elkészítésénél a Szentlélek végig jelen volt. Budapesten Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek köszöntője után Bertényi Iván történész, Bécsben pedig Vencser László teológus, emeritus igazgató ismertette a könyv tartalmát. Előbbi alkalmat Török Máté verséneklő előadóművész, a Kossuth-díjas Misztrál együttes tagja, utóbbit Illés Teréz operaénekes és Őri Gergely, a Bécsi Zeneművészeti Egyetem orgona szakos hallgatójának zongorajátéka színesítette énekes és zenés műsorszámokkal.
„Hívság csak azt szeretni, ami hertelenséggel elmúlik, és oda nem sietni, ahol örökkévalóöröm találtatik” – ez a Pázmány Péter-i gondolat volt a mottója a Pázmáneum 400 éves jubileumi ünnepségsorozatának, amelyet a most megjelent ünnepi kötet megjelenése zárt le. Budapesten a D50 Rendezvényközpontban a visszatekintésben elhangzott: a Pázmáneumot 1619-ben alapította Pázmány Péter, de a végleges alapítást 1623-ra datálják. Babits Mihály Psychoanalysis Christiana című énekelt versének elhangzása után – amikor még élénken visszhangoztak bennünk Török Máté hangján a „Szenvedni annyi, mint diadalt aratni” költői szavak –, Varga János, a Pázmáneum rektora köszöntőjében elmondta: „Odaadással, lelkesedéssel készült a könyv.” Hozzátette: „Az intézmény négy évszázados múltját bemutató munka valódi közös alkotás, amely a szeminárium viharos történetének és sok ezer pap életútjának állít emléket.” A könyv létrejöttében a rektor szerzőként is részt vállalt: ő dolgozta fel Mindszenty Józsefnek az intézményben töltött időszakát.
Erdő Péter bíboros a kötetet méltatva hangsúlyozta, hogy a bécsi Pázmáneum felbecsülhetetlen jelentőségű az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye és az egész magyar egyház életében, meghatározó szerepe, kultúrtörténeti jelentősége vitathatatlan: évszázadokon át formálta a magyar egyházi értelmiséget és jelentősen hozzájárult a Magyar Katolikus Egyház szellemi arculatához. Falai között az elmúlt négyszáz évben több mint 4300 kispap tanult, akik nélkül egyházunk nem maradhatott volna talpon a nehéz időkben. A pazmaniták soraiból száznál több püspök került ki, továbbá az intézet hat bíborost (Csáky Imre, Haulik György, Simor János, Haynald Lajos, Samassa József, Csernoch János), négy esztergomi érseket (Széchényi György, Csáky Miklós, Simor János, Csernoch János), hét kalocsai érseket (Gubasóczy János, Csáky Imre, Klobusiczky Ferenc, Kunszt József, Császka György, Grősz József, Hamvas Endre) és a XX. században egy diplomata érseket is adott az anyaszentegyháznak Pintér Gábor nuncius személyében. Végül – amint Erdő Péter az érseki köszöntőjében is írja – a Pázmáneum otthont nyújtott Esztergom üldözött érsekének, az utolsó hercegprímásnak, Isten tiszteletreméltó szolgájának, Mindszenty József bíborosnak, amikor hazája kényszerű elhagyása után ott töltötte száműzetésben életének utolsó időszakát. Onnan indult lelkipásztori útjaira, fáradhatatlanul látogatva a világban szétszóródott magyarokat. A Pázmáneum mint emlékhely azóta is kiemelkedően fontos feladatokat lát el emlékének őrzésében és tiszteletének ápolásában.
„Az intézmény történetét bemutató, gazdagon illusztrált kötet a ház legszebb arcát tárja az olvasó elé: megmutatja annak eredetét, működését és mindmáig őrzött művészeti értékeit” – magyarázta a bíboros, egyúttal emlékeztetett, hogy a Pázmáneum nem a jelenlegi, a Boltzmanngasse 14. szám alatt lévő épületében kezdte meg működését – ide 125 évvel ezelőtt, 1900-ban költözött a Postgassén lévő régi épületből, amely kicsinek bizonyult –, mindazonáltal méltán lehetünk büszkék a mai épületre. A bíboros beszélt arról is, miért volt szükség arra, hogy Pázmány Péter Bécsben szemináriumot alapítson, amikor már létezett egy intézet Nagyszombatban. Mint mondta, az ottani papnevelde kezdetben rendkívül kicsi volt és mai szemmel nézve „nyomorúságos” körülmények között működött, a török közelsége miatt gyakran ingataggá vált a képzés folytonossága. Pázmány ezért látta úgy, hogy az akkor már újjáéledő magyar katolikus közösség számára elengedhetetlen egy stabilabb, biztonságosabb és magasabb színvonalú papnevelő intézmény létrehozása. Erdő Péter rámutatott: „Pázmány tökéletesen realista volt, tudta, hogy egyházmegyéje »úgy magyar, hogy a Magyar Korona területén helyezkedik el«, de ízig-vérig katolikus egyházmegye, ahol a hívek is, a növendékek is különböző anyanyelvűek voltak, derül ki a szemináriumi anyakönyvekből.” Ebben az összefüggésben a Bécsi Pázmáneum mindenképpen egyfajta nemzetközi nyitást is jelentett Nagyszombathoz képest. A képzés későbbi menetéhez szervesen kapcsolódott a Frintaneum (Augustineum), ahol a már felszentelt papok egyetemi szintű teológiai képzésben részesültek. Mivel a püspöki kinevezések hosszú ideig uralkodói jogkörön alapultak, több Frintaneumot és Pázmáneumot végzett pap került a magyar püspökök sorába. Az első világháború után a Pázmáneum kulturális ereje tartotta életben az intézményt. Továbbra is sokan szerettek volna itt tanulni. A most megjelent kötet méltó módon mutatja be ezt az örökséget, állapította meg a bíboros, és örömét fejezte ki, hogy az intézet napjainkban is megtalálta a helyét, működik és szolgál: összekötő kapocs a magyar katolikus egyház és a világegyház, a világi és az egyházi kultúra között, fontos lelkipásztori szerepet játszik az ausztriai katolikus magyarság körében, egyben megkerülhetetlen elemévé vált a bécsi magyarság kulturális életének. Az alapító Pázmány Péter bíboros szándéka a megváltozott történeti körülmények közepette is beteljesül, a Pázmáneum négyszáz évvel az alapítása után is töretlenül szolgálja a magyar katolikus egyház és a magyar nemzet javát.
Ifj. Bertényi Iván történész a Pázmáneum több évszázados történelmi jelentőségét hangsúlyozva elmondta, hogy az intézmény már alapítása pillanatától a Magyar Katolikus Egyház megújulásának egyik kulcsa volt. „Más lenne ma a magyar katolicizmus, ha nem lett volna a Pázmáneum. A török által fenyegetett, a felekezeti küzdelmekben nehézségekkel küszködő Magyarország számára kellettek a papok, és kellettek a jól képzett papok, a jól képzett emberek. Az országban nagy szükség volt a képzett papokra, saját környezetükben vissza tudták hozni és meg tudták tartani a katolikus hitet” – mutatott rá. Egy korabeli összeírás szerint az esztergomi főegyházmegye papjainak mintegy fele pazmanita volt. A XIX. században a frintaneumi képzés kapcsolódott ehhez a hagyományhoz és tovább erősítette a Pázmáneum elitképző szerepét; így alakulhatott, hogy a tizennyolc magyar megyéspüspök fele, valamint mindhárom érsek – az esztergomi, a kalocsai és az egri – egyaránt pazmanita volt.
Elhangzott: a Pázmáneum története nem volt mentes a megszakításoktól és válságoktól: II. József reformjai hosszabb időre szüneteltették működését, az 1848–1849-es bécsi forradalom is ellehetetlenítette egy időre az oktatást, majd a XX. század első fele új kihívásokat hozott. A kommunista diktatúra idején, a vasfüggöny lezárulásával a magyar kispapok számára lehetetlenné vált a bécsi tanulmányok folytatása, 1964 után a klasszikus papképzés befejeződött az épület falai között. A rektorok azonban nagy alkalmazkodóképességgel új funkciót adtak az intézménynek, amely a későbbi évtizedekben a bécsi magyar katolikus közösség lelki és kulturális központjává vált. Ma tanulmányi és vendégházként működik, „szentségi karakterrel”, „Pázmány Péter veretes stílusában”.
Török Máté egy újabb énekelt Babits-verssel ajándékozta meg a közönséget; a Zsoltár gyermekhangra örök igazsága és mai aktualitása – „…kell, hogy az Úr áldja, védje, aki azt énekli: Béke” – mindenki szívéhez elért.
A kötet alkotói, Fazekas István történész, Vertel Beatrix tervezőgrafikus, Püspöki Apor fotóművész saját szerepükről beszéltek a kötet létrejöttében. Fazekas István elmondta, hogy munkájában a Pázmáneum gazdag levéltári és könyvtári anyagára támaszkodott. Az előtte szólókhoz kapcsolódva azt emelte ki, hogy az elitképző intézménynek azon papok sokaságát is köszönjük, akik nagyon küzdelmes pályát befutva, mindvégig kitartóan szolgáltak egy-egy falu vagy kisváros plébániáján. A könyv vizuális világát Vertel Beatrix tördelő gondos, részletérzékeny munkája formálta egységgé, amelyben minden kép és motívum megtalálta az egymáshoz leginkább illeszkedő helyét. Varga János kiemelte Püspöki Apor fotós művészi látásmódját, aki több év alatt, az épületet „meglátva” és újraértelmezve készítette el azokat a felvételeket, amelyek különleges hangulatot adnak a kötetnek. Minden esetben kellően sok időt szánt arra, hogy egy-egy felvételen a legjobb fényviszonyokat és perspektívákat örökítse meg, utómunkálatok igénye nélkül. Ez különleges módon mutatja be az épület szépségét, egyben hitelességet is kölcsönöz a könyvnek.
Thándor Márk Advent című versét énekelte a budapesti est zárásaként Török Máté és mi lélekben vele dúdoltuk: „Nincsen földi kincsem, / Erényem kevés, / Mindenem, mim lehet, / Leteszem e jászol elé…”
Bécsben Vencser László köszönetet mondott az elmúlt tizenöt év alatti megvalósításokért Varga János rektornak, és azt kívánta, hogy álmodja tovább a jövőt és a Pázmáneum továbbra is legyen egy olyan magyar sziget Bécsben, ahol összefutnak a magyar lelki és kulturális élet szálai.
Írta és szerkesztette: Varga Gabriella
Kapcsolódó tartalom:
*
