Menü Bezárás

Rendhagyó ünneplés a szentelési évfordulón: Vencser László linzi otthonában adott hálát negyvenkilenc papi évéért

Negyvenkilenc évvel ezelőtt ezen a napon – 1971. szeptember 12-én – szentelte pappá Vencser László felelős szerkesztőnket szülőfalujában, Ditróban a Jézus Szíve-nagytemplomban Isten Szolgája Márton Áron püspök. Ennek emlékére 2020. szeptember 12-én linzi otthonába hívta négy Ausztriában élő paptársát és jó barátját és közösen hálaadó szentmisét mutattak be. A meghívást elfogadta és az ünnepelt örömében osztozott (a csoportképen balról jobbra láthatók): Pál László püspöki vikárius Kismartonból, dr. Ilk Antal nyugalmazott plébános, író a felső-ausztriai Alkovenből, Szabó Ernő linzi plébános és Varga János, a Pázmáneum rektora Bécsből – így a házigazda Vencser Lászlóval együtt öten állták körbe a nappali nagyasztalát, hogy együtt ünnepeljék az Eucharisztiát és imát mondjanak önmagukért, egymásért és másokért.

Bevezetőszavaiban Vencser László felelevenítette negyvenkilenc évvel ezelőtti emlékeit. Azokban az években edélyiekként négyen Rómában folytatták tanulmányiakat, A szatmári felszentelt pap (Jakubinyi György) és a temesvári kispap (Tamáskó Péter) mellett ketten voltak gyulafehévári egyházmegyések. Otthon tanuló évfolyamtársaikat a hagyománynak megfelelően már Fehérvasárnap felszentelte Márton püspök. Vencser László és Szabó Árpád levélben fordult a főpásztorhoz a kérdéssel, hogy vajon hajlandó volna-e őket szülőfalujukban, Ditróban szentelni. A püspök azonnal igent mondott. „Szeptember tizenkettedikén így volt Ditróban hosszú idő után ismét papszentelés. Több ezren vettek részt az ünnepségen. A kommunisták persze megijedtek, arra a vasárnapra munkanapot rendeltek el, az üzleteket kinyittatták és különböző sportrendez­vényeket szerveztek. Állami vállalatnál gépkocsivezetőként dolgozó keresztapám, Csibi (Bajna) Lajos nem volt hajlandó vasárnap munkába menni – azt mondta, egyszer szentelik pappá a keresztfiát, ő arról nem hiányozhat –, ezért másnap reggel a kezébe adták a felmondását. Ilyen idők voltak akkor” – emlékezett vissza Vencser László.

A szentleckét Pál László, az evangéliumot Varga János olvasta. Szentbeszédre Ilk Antalt kérte fel az ünnepelt. Az alábbiakban Ilk Antal beszédét teljes egészében, változtatás nélkül közöljük.

Ilk Antal szentbeszéde Vencser László pappá szentelésének 49. évfordulóján, linzi otthonában

Kedves Paptestvérünk, Kedves Laci!

Mindannyiunk nevében szertettel gratulálok pappá szentelésed 49. évfordulója alkalmából! Köszönjük, hogy örömödet velünk is megosztod és óhajodnak megfelelően együtt mondhatunk hálát ezért a nagy kegyelemért.

Nem magától értetődő, hogy mi itt együtt lehetünk. Te tartod számon, kedves Laci, korunkbeli paptársaink számát, akik már elköltöztek körünkből. Ha felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon ki járt jobban, ők, akik már célba értek, vagy mi, akikre az Úr még feladatot bíz, nem tudok rá válaszolni. Csak azt tudom, hogy minden megélt napért és minden Istennek tetszően elvégzett cselekedetért hálásaknak kell lennünk, nagyon hálásaknak.

Hála árad a Szűzanya ajkairól is az éppen hallott szent evangélium szövegében. Ezért választottad, kedves Laci, a Magnificatot ezen ünnepi alkalomra. De nemcsak ezért, hanem azért is, mert pappá szentelésed napja és Mária szétválaszthatatlanok számodra.

Az év legszebbnek nevezett hónapját, májust egyházunk a Szűzanyának, május királynőjének szenteli. Hasonló jelentőséggel bír szeptember hava is három Mária-ünnepével: Mária születésnapjával, Mária, a fájdalmak édesanyjával és a mai ünneppel, Mária nevenapjával, amely napon téged, kedves Laci, pappá szenteltek.

Nyugati országok nemcsak hogy nem hátrálnak vissza attól, hogy kényük-kedvük szerint évezredes egyházi és vallási értékeket meggondolatlanul felrúgjanak, hanem Isten anyját is egyre jobban háttérbe szorítják, mondván hogy Mária egyrészt akadályt jelent az ökumenizmus megvalósításában, másrészt, a mi utunk Jézushoz kell hogy vezessen, nem pedig Máriához. Vagyis úgyszólván: a Fiú kell, de Isten által kiválasztott édesanyjára szükség nincsen.

Vajon Máriának kifejezett óhaja nem az, hogy Jézushoz menjünk?

A kánai menyegzőn ezt az óhaját félreérthetetlenül tudtunkra adta, amikor így szólt: „Amit mond nektek, azt tegyétek!”

S vajon azok, akik bennünket Jézushoz küldenek, ugyanazt teszik, amit tőlünk követelnek?

Ha igen, akkor miért ürülnek ki templomaink?

Miért nem tér be szinte senki a szentségi Jézushoz?

Miért cserélik fel az Eucharisztiát semmitmondó lármás felhajtással?

Miért üresek a gyóntatószékek? Ugyanakkor a pszichiáter rendelője előtt egyre hosszabbak a sorok…

Rómában, a Piazza di Spagna közelében áll a Sant’Andrea delle Fratte című bazilika. Nemcsak Bernini alkotásai tesszik híressé ezt a templomot, hanem több későbbi szentnek ide fűződő kapcsolata is. Itt vett részt szentmisén a későbbi Kis Szent Teréz 1887-ben, amikor édesapja kíséretében XIII. Leo pápánál járva megkapta az engedélyt, hogy 15 évesen beléphessen a karmelita rendbe. Itt mutatott be szentmisét Kolbe atya római tartózkodásai alkalmából. Ebben a templomban részesült Ratisbonne Alfonz-Mária zsidó bankár csodálatos látomásban, amelynek következtében katolizált, teológiát végzett, pap lett és jezsuitaként 1870-ig állt a Prêtre de Notre-Dame de Sion kongregáció élén Szentföldön. Ratisbonne sírja Betlehemben van, sírkővén jelmondata olvasható: Mária gyermeke nem veszhet el.

Ez a számunkra nagyon is fontos és vigasztalást keltő biztatás azért erősíti az örök életbe vetett reményünket, mert alapja a Szűzanya és Szent Fiának elszakíthatatlan köteléke.

Ha a Mennyei Atya Szent Fiát Máriára bízta, mi is nyugodt szívvel rábízhatjuk önmagunkat.

Ámen.

Az egyetemes könyörgésben az atyák szabadon fogalmazták meg szavaikat. Ebben kérték Isten kegyelmeit és áldását az Életünk újság Imaszándék rovatát vezető Hiba György jezsuitára is, akit éppen a linzi hálaadó szentmisével egyidőben, pontosan abban az órában szentelt pappá Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Budapesten a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templomban.

A rendhagyó szentmise végén annak öt celebránsa elénekelte a Grosser Gott wir loben dich éneket, majd a pápai, a magyar és a székely himnuszt.

Az együttlét a kertben jó hangulatú beszélgetéssel és közös ebéddel folytatódott. Hazautazásuk után a vendégek felejthetetlennek nevezték ezt a napot.

Isten éltesse az évfordulós ünnepeltet és a vele ünneplőket!

Szerkesztőség

Az esemény fotóalbuma megtekinthető ITT.
A fényképeket készítette: Cornelia Karlinger és Varga János