Menü Bezárás

Mustos Edit: A világ legbiztonságosabb temploma

2001-ben az ENSZ közgyűlése november 6-át a környezet háború és fegyveres konfliktus során történő kifosztásának megelőzéséért vívott küzdelem nemzetközi napjává nyilvánította. Idén pont ezen a napon a kopt keresztények düsseldorfi templomában jártam. Mivel Egyiptomban a koptokat a mai napig is üldözik, a menekültek száma folyamatosan nő, ezért 2015-ben a kölni érsekség a kopt-ortodox közösség rendelkezésére bocsátotta a Düsseldorf-Heerdt városrészben található egykori Szent Szentség- (St. Sakrament) templomot.

De mi köze lehet egy katolikus templomnak háborúhoz, fosztogatáshoz és hogyan lesz egy katolikus templomból kopt-ortodox templom?

Gyönyörű őszi délután volt: ragyogó napsütés, kék égbolt várt az egykori felszíni, légvédelmi bunkernél. Körüljártam. Óriási, háromemeletes, bevehetetlen vasbetontömb, amelynek tömörségét csak az utólag készített toronyrátét betonrácsai törik meg.

A brutalista stílusú emlékmű kívülről nem épp szívet melengető látvány, de Jézus már a templom előtti útkereszteződésben tárt karokkal várja az érkezőket, biztatva, hogy győzzük le előítéleteinket.

A bejárat mellett két emléktábla tárja elénk a múltat és a jövőt. Izajás próféta szavai az eljövendő országot idézik, amelybe az Úr minden népet összegyűjt. Az Úr háza – az Egyház – szilárdan fog állni és az odaözönlő egész világ menedéke lesz. A végső igazság Krisztus kezében van, aki a háború nyomorúságából kiemelkedve széttöri a horogkeresztet.

„Ők meg beolvasztják ekevasnak kardjukat és sarlóknak lándzsáikat.”

Légvédelmi bunker, amelyet dr. Carl Klinkhammer önkéntes segítőkkel 1948-ban templommá alakított

Mielőtt belépnénk a bunkertemplomba, kicsit fordítsuk figyelmünket keletkezésének körülményeire.

1923-ban a Rajna bal partján, Düsseldorf-Heerdtben elhatározták, hogy új plébániát létesítenek. Még öt évet kellett várni, hogy a telket, amelyen a templom ma is áll, meg tudják vásárolni, de pénzszűke miatt csak egy fabarakk szolgálhatott templomul a már akkor is fontos közlekedési csomópontnál, a Handweisernél. A Szent Szentség nevet viselő kvázi plébánia alapítási éve végül 1929 lett. Fontos hangsúlyozni az évszámot, hiszen még a II. Vatikáni Zsinat előtt vagyunk, amikor – korát jócskán megelőzve – egyedülálló titulust kapott a templom és a plébánia. A II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű dokumentuma 35 évvel később, 1964-ben így fogalmaz: „Az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének”.

A második világháború kitörése után a nemzetiszocialisták a területet eltulajdonították, amelyre   – álcázási szándékkal – 1942-ben egy templom formájú, felszíni légvédelmi bunkert építettek. 1944-ben az egykori barakktemplomot egy bombatalálat teljesen megsemmisítette.

A háború után, 1947. június 18-án érkezett meg az új plébános, a beszédei miatt üldözött és börtönviselt dr. Carl Klinkhammer. „Amikor a Handweisernél kiszálltam a villamosból, elsőre a hatalmas légvédelmi bunkert pillantottam meg. Némi keresgélés és kérdezősködés után a bunker árnyékában felfedeztem egy zöldre festett, viharvert katonai, szolgálati barakkot, amelynek a Szent Szentség templomaként kellett volna szolgálnia” – emlékezett vissza a plébános. Hamar egy egészen különös tervvel állt elő: mivel a légvédelmi bunker a háborúban alig sérült meg, s már amúgy is templom formája volt, önkéntes segítőkkel, kétkezi munkával kezdték meg az átalakítását „igazi” templommá.

Most már beléphetünk az egykor négy szintből álló bunkertemplomba. Az előcsarnokban az emberszerető, szociális gondolkodású Klinkhammer plébánossal találkozunk. A bunkertemplom előtt állva – szinte embernagyságú fotón – kedvenc kalapjában mosolyog ránk. Abban a kalapban, amelyet mindenki előtt megemelt, akivel találkozott az utcán. Egy idő után a szemfüles asszonyok észrevették, hogy a sok kalapemelés következtében jókora lyuk keletkezett a fejfedőn, s igyekeztek szeretett plébánosuknak mielőbb egy újat beszerezni. Néhány napnyi viselés után azonban újra a régi kalappal köszöntötte őket, s a megdöbbent, kérdő tekintetekre csak ennyit felelt: „Odaadtam olyannak, akinek semmije sincs, s nagyobb szüksége volt a kalapra.”

Az előtérből három irányba indulhatunk: a templomba, a kápolnába vagy a pincébe. Időrendi megfontolásból az utóbbit választjuk, ugyanis a légvédelmi bunker celláit ezen a szinten meghagyták múzeumnak és intő jelnek az utókor számára.

A pincében hosszú, U-alakú folyosón két-két oldalt helyezkednek el a 7 négyzetméteres szűk cellák. A kétemeletes ágy 3-3 fekvőhellyel sokszor 10 személynek is helyet kellett adjon.

   

Akár két hétig is teljesen elzárva a külvilágtól, a négy szinten összesen 2300 ember számára tudott menedéket nyújtani a bunker. Rögtönzött iskolai tantermet is kialakítottak, főleg azoknak a gyerekeknek, akiknek otthonát bombatalálat érte és hosszabb ideig lakóhely nélkül maradtak.

Az alsó szint cellái után a torony spirálfolyosóján át – amelyen keresztül egykor a bunker ellátását is biztosították – érjük el a templomteret. Az átalakítás munkálataihoz Klinkhammer atya önkéntes férfiakat és fiatalokat tudott megnyerni. Egyik egyetemi barátja, dr. Willi Weyres, aki a kölni dóm restaurálásáért felelős akkori főépítész volt, ingyen elkészítette az átépítési terveket. Az egyetlen fizetett cég, amire szükség volt, egy robbantástechnikai vállalat volt. A keskeny ablakok kialakításakor az 1,2 méter vastag vasbeton-tartófalakba összesen ötkilométernyi lyukat fúrtak a robbantáshoz. A plébános heti háromszor járta a városokat és a falvakat, előadásokat tartott, hogy az átépítéshez szükséges anyagi forrásokat beszerezze. Minden „fillér” számított.

1949. október 30-án, Krisztus király ünnepén Josef Frings kölni bíboros felszentelte az új templomot. Prédikációjának vezérfonalául a fent említett Izajás-idézetet választotta. Szavai szerint a bunker a mai ember lelkének képmása, aki hermetikusan elzárkózik a külvilágtól, embertársaitól, a másik szükségletei elől és csak magával foglalkozik. Ezt a lelki bunkert meg kell semmisíteni vagy legalábbis – ahogy itt is történt – ablakokat kell a falába robbantani, hogy az isteni szó és a kegyelem fénye áthatolhasson rajta.

Pár nappal később egy férfi, aki három fiát vesztette el a háborúban, egy különös Krisztus-szobor elkészítését ajánlotta fel. Johann Karst díszkovács minden ellenszolgáltatás nélkül 1200 órát dolgozott a megdicsőült Krisztus vaslemezekből összekovácsolt, életnagyságú szobrán, amely eredetileg a főoltár mögötti 9 méter magas falon függött.

A templomba belépve tömjénillat csapott meg. A bunker külső szürkeségével szemben bent színek kavalkádja kápráztatja el a látogató szemét. Az alkonyodó nap sugarai átszűrődtek a színes üvegablakokon. A szentélyt elválasztó, fából faragott, díszes ikonosztáz aranyháttérbe foglalt képei ragyognak a „királyi ajtó” bordó függönye körül.

Az oldalfalakon pedig a modern ikonfestészet gyöngyszemei evangéliumi jeleneteket és szenteket ábrázolnak, amelyek élénk színekben pompáznak.

A kölni érsek, Rainer Maria Woelki 2015-ben adta át a Szent Szentség templomot a düsseldorfi kopt közösségnek. Az átalakítások után 2019. május 13-án II. Teodor kopt-ortodox pápa szentelte fel. Az épület, amely a második világháborúban sokakat megóvott, ma az üldözött keresztények menedékéül szolgál. A bunker, amely tanúja volt a náci diktatúra borzalmainak, a béke és a megértés helyévé vált.

Kifelé jövet újra rápillantok a templom oldalán lévő két emléktáblára. Először a horogkeresztet összetörő Jézusra nézek, aki a világ háborgásai és üldöztetései között ma is hív: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes s az én terhem könnyű” (Mt 11,28–30).

Majd a másik tábla utolsó sorait olvasom. Klinkhammer atya, aki egyszerű körülmények között, példamutató krisztusi szegénységben élete végéig a bunkerben lakott, a keresztény hitet „harciasan védte” – áll az utolsó mondatban. Hiszem, hogy ő a mennyországból is közbenjárásával „harciasan védi a hitet” és mosolyogva tekint templomára, amelyben üldözött keresztények leltek új otthonra, s az Egyház Krisztusban valóban jele és eszköze lett az emberi nem egységének.

Kép és szöveg: Mustos Edit, Köln