Az Életünk akkori szerkesztősége a lap 1975. június 1-jei kiadását Mindszenty József bíboros emlékének szentelte. A lapot a bajorországi Erdingben élő Funke Attila digitalizálta. Munkáját…
Jakab Antal – egy évtizednyi megyéspüspöki szolgálata után – 1990. március 14-étől apostoli kormányzóként vezette a Gyulafehérvári Egyházmegyét és közben nagy gonddal készült a pásztorbot…
Áll a tavaszi napfényben a patinás templom előtt az atya. Mosolyog, olyan igazi, tiszta mosollyal, ahogyan csak kevesen tudnak. Szemben vele egy egész parkolónyi autó,…
A Nyírség déli részén elterülő Csomaköz községben (Szatmári Egyházmegye) az 1856-ban épült római katolikus templom sík mennyezetét Lukácsovits Magda művészéletének második freskóműve díszíti (az elsők…
Dévai Nagy Kamilla Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas előadóművész, Magyarország Érdemes Művésze, a Krónikás Zenede alapító-igazgatója hetvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású rendezvényre hívta mindazokat, akik szívesen idézték…
A kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű, családon belüli erőszak áldozataivá váló, nehéz sorsú idős, hajléktalan és más…
„Zsolt, én minden héten tanulok magától valamit!” A rádió egyik hallgatója mondta ezt Bede-Fazekas Zsolt szerkesztő-riporter-műsorvezetőnek. „A magyar adás két órájában egyetlen unalmas perc sincs!”…
2020. február 28. és március 1. között rendezték meg Eger városában a DOSZ Hittudományi Osztálya által szervezett Fiatal Kutatók és Doktoranduszok X. Nemzetközi Jubileumi Teológuskonferenciáját.…
Ez idő tájt ünnepli negyvenedik születésnapját diaszpórai testvérlapunk, a Bécsi Napló. Az újság nemcsak az ausztriai, hanem az egész világ magyarságához szól, eljut bolygónk minden…