Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvánnyal közösen 2013 óta szervez évente egyházi tematikájú konferenciákat. Első alkalommal Mindszenty József bíboros-hercegprímást, 2014-ben Szent Pio…
2024. szeptember 26-án, csütörtökön reggel 8 órakor Kecskeméten a Nagytemplomban szentmisével kezdődött az a kétnapos megemlékezéssorozat, amelyet az árvák megmentőjeként ismert Regőczi István atya életműve…
Amint azt korábban jeleztük, a budapesti székhelyű Keresztény Jövőnkért Alapítvány vállalta, hogy Dobos Marianne író, szerkesztő ajándékát, a Szent István Archikon című igazán különleges albumot…
Igazán méltó gesztussal fejeződött be a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében megvalósuló, Jakab Antal püspök börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából szervezett 2024. augusztusi megemlékezések sorozata:…
Különleges pillanatoknak lehetett tanúja 2024. augusztus 14-én, szerdán a gyergyószentmiklósi Jakab Antal tér és főleg azok, akik 13 órakor arra jártak: a diaszpórai magyarság képviseletében…
A Jakab Antal 60 program keretében 2024. augusztus 13-án, kedden délelőtt ismét zarándokok keresték fel a Hargita megyei Kilyénfalvát. Ezúttal a budapesti székhelyű Keresztény Jövőnkért……
Dr. Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort és titkos ordináriust koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom. Az…
A budapesti székhelyű Keresztény Jövőnkért Alapítvány kuratóriuma, konkrét igényjelzés alapján, ez év (2024) májusában úgy határozott, hogy falifeszület-gyűjtési akciót szervez a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek…
Évfolyamunk diakónusait Isten Szolgája Márton Áron püspök 1971-ben két alkalommal és két helyszínen szentelte pappá: április 18-án a gyulafehérvári székesegyházban tízen (hat gyulafehérvári, két nagyváradi,……
Nem érdemes az archikon kifejezés jelentését az idegen szavak gyűjteményében keresni, a próbálkozás nem járna sikerrel. Az archikon fogalmat ugyanis Dobos Marianne író és Schéner……