A hagyomány szerint Péter és Pál apostol különböző években, de ugyanazon a napon, június 29-én szenvedett vértanúhalált Rómában: Krisztus után 67-ben Pétert keresztre feszítették, kérésére…
Talán az Isten képmására való teremtettségünk legmélyebb vágya, hogy kapcsolatban legyünk másokkal, szerethessünk és szeretve legyünk. Az óhatatlanul adódó fizikai távolságot pedig legtöbbször azáltal próbáljuk……
Az egykor közismert erdélyi ifjúsági lelkész, majd gyermekotthonok alapítója, a magyar állam által többszörösen kitüntetett ferences szerzetes. Most mintha a határon túli ferencesek elleni összeesküvés……
Az idei Jó pásztor vasárnapja ugyancsak rendhagyó volt – Ferenc pápa személyében élő „egyenes adásban” szemlélhettük, milyennek is kell lennie egy Jó pásztornak. Nem véletlen,…
Rózsák tere. Hajléktalanszolgálat együtt a vendégeivel, és a munkatársaival, akik közül egykor többen vendégek voltak. Menekültek. Rászorulók. A társadalom peremvidékeire szorultak-szorítottak. Jó szándékú emberek, segítők.…
Húsvét negyedik vasárnapján, Krisztus, a Jó Pásztor földi helytartója kicsiny magyar nyáját terelgette Budapesten. A hívó hangot sokan meghallották, köztük én is. A pápalátogatás minden……
A mai napon, április 30-án, Ferenc pápa háromnapos budapesti látogatásának zárónapján több százezer hívő várta a Szentatya szentmiséjét a Kossuth téren. Megadatott a mi családunknak……
A mostani pápalátogatással kapcsolatban számtalan kellemes meglepetésnek lehettünk szemlélői, élő tanúi, s mint ilyet illik ezeket továbbadni. Magamból kiindulva, lévén egyetlen szlovákiai szem- és fültanúja……
Ferenc pápa budapesti látogatásának első napján egy pillanatkép ragadott meg és égett a lelkembe: a Szent István-bazilikába bevonulva a templomhajó közepén két kerekesszékben ülő találkozott.……
Húsvét második vasárnapján – Irgalmasság vasárnapján arra ébredtek a facebook-os olvasók, hogy ifj. Simet Sándor világhírű artistának sikerült teljesítenie második legnagyobb álmát, amin több mint…