– Figyelem, az egyik fejezetet a MI írta! – Amennyiben a világegyetem azért teremtetett, hogy véletlen módon intelligens lényeket hozzon létre, akkor azt is fel…
Októberben a vasárnapi magyar szentmisék előtt Égi Édesanyánkat köszöntjük a rózsafüzér elimádkozásával. A Kirche in Not segélyszervezet 2005 óta október 18-án arra hívja a gyermekeket,……
Az Angyal speciális küldetésen vett részt, így Virgonc egy ideig egyedül maradt. Helyesebben mondva nem volt egyedül, sosem volt egyedül, de néhány napig nélkülöznie kellett……
A hagyomány szerint Péter és Pál apostol különböző években, de ugyanazon a napon, június 29-én szenvedett vértanúhalált Rómában: Krisztus után 67-ben Pétert keresztre feszítették, kérésére…
Talán az Isten képmására való teremtettségünk legmélyebb vágya, hogy kapcsolatban legyünk másokkal, szerethessünk és szeretve legyünk. Az óhatatlanul adódó fizikai távolságot pedig legtöbbször azáltal próbáljuk……
Az egykor közismert erdélyi ifjúsági lelkész, majd gyermekotthonok alapítója, a magyar állam által többszörösen kitüntetett ferences szerzetes. Most mintha a határon túli ferencesek elleni összeesküvés……
Az idei Jó pásztor vasárnapja ugyancsak rendhagyó volt – Ferenc pápa személyében élő „egyenes adásban” szemlélhettük, milyennek is kell lennie egy Jó pásztornak. Nem véletlen,…
Rózsák tere. Hajléktalanszolgálat együtt a vendégeivel, és a munkatársaival, akik közül egykor többen vendégek voltak. Menekültek. Rászorulók. A társadalom peremvidékeire szorultak-szorítottak. Jó szándékú emberek, segítők.…
Húsvét negyedik vasárnapján, Krisztus, a Jó Pásztor földi helytartója kicsiny magyar nyáját terelgette Budapesten. A hívó hangot sokan meghallották, köztük én is. A pápalátogatás minden……
A mai napon, április 30-án, Ferenc pápa háromnapos budapesti látogatásának zárónapján több százezer hívő várta a Szentatya szentmiséjét a Kossuth téren. Megadatott a mi családunknak……