1. Ferenc Szentatyánk 2019. szeptember 30-án, Szent Jeromos halálának 1600. évfordulóján, liturgikus emléknapján kelt Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű „motu proprio” apostoli levelében elrendelte, hogy…
Karácsony Jézus születésének ünnepe. Ismét felidézzük, hogy Isten emberré lett, közénk jött, hogy velünk élje életét. Ő ma is velünk van, és ha hiszünk Benne,…
Sajtóközlemény Ózonos fertőtlenítéssel segíti a védekezést a Katolikus Karitász Kárpátalján és maszkot, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt juttat el helyi karitász csoportjai számára. A részletekről Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg…
Sajtóközlemény A Máltai Lovagrend, a Johannita Rend, a Hungary Helps Program és az ÉrMe Hálózat összefogásával induló projekt a bajba került libanoniaknak is segítséget nyújt,…
Kárpátalján 15 csecsemős és várandós édesanya kapja meg a Katolikus Karitász babacsomagját Rahón és heten Nagybocskón, valamint Terebesfejérpatakon. Az ajándékokat a Nagyszőlősi Karitász vezetője, Németh…
Pázmány Péter bíboros születésének 450. évfordulójára emlékezve, a dunaszerdahelyi Pázmaneum Társulás megalakulásának 15. évében, hálát adva az Úrnak az eddigi kegyelmekért, érezve a magyar papi…
Idén tizedik alkalommal indította el Legyen öröm az iskolakezdés elnevezésű segélyakcióját a Katolikus Karitász. A jubileumi programon közel tízezer gyermeket támogatott a szervezet. A felajánlásokat…
Az Ohio állambeli Cleveland városában több tízezer magyar él, gazdag történelmi múlttal. A nemrég létrejött Clevelandi Magyarokért Alapítvány arra törekszik, hogy előmozdítsa a magyar közösségi…
Szokása szerint csendben lelépett. Nem szerette a nagy búcsúzásokat, köszöneteket, hálálkodásokat. Egész életében önként vállalt munkái befejeztével csak úgy elment. Fóton, Budapest mellett született. A…
Ma megálltunk egy percre és imádkoztunk – legalább lélekben – együtt a hőslelkű, mártírsorsú Főpásztorért, megcsodálva állhatatosságát, hűségét, kérve közbenjárását Egyházunkért, hazánkért, családjainkért, önmagunkért! Kedves…