Ez aztán a nagy izgalom! Zsuzsi születésnapjának előestéje volt. Ezt persze, akárcsak a többi gyerek, ő sem feledte. Éppen nagyszüleinél nyaralt a Balaton mellett, és nagyon boldog volt, mert a világ második legjobb helye éppen ez a ház volt, a nagy kert közepén.
– Gondolkoztál azon, hogy milyen születésnapi ajándéknak örülnél a legjobban? – kérdezte a nagymamája.
– Oh, igen! Szeretnék egy új babát.
– De hiszen karácsonykor kaptál egy nagyon szép babát!
– Igaz. De összekócolódott a haja, letört az egyik karja, és miután megfürdettem, lejött a festék az arcáról. Csúnya lett. És beszélni sem tud.
– Szóval babát szeretnél?
– Hát, talán nem igazán… A babákkal már senki sem játszik. Én sem. Talán egy új tabletet szeretnék.
– Azt meg miért? Hiszen van neked okostelefonod!
– Igaz, van. De az már nem olyan okos. Ez az öreg vacak sok mindent nem tud, amit az újak tudnak. Meg ez nagyon lassú.
Nagyanya ezen elgondolkodott, majd megölelte Zsuzsit és azt az mondta:
– Nagyapával másféle ajándékot terveztünk számodra. Holnap reggel négy óra előtt indulunk, hogy megtaláljuk a szólóhegy tetején az ajándékodat.
– Négykor? Hiszen akkor még szuroksötét van! – rémüldözött Zsuzsi.
De hiába rémüldözött, másnap hajnalban már valóban a hegy tetején voltak. Találtak egy öreg padot, arra telepedtek. Ám Zsuzsi hiába tekingetett a nagy sötétségben, ajándékot sehol sem látott.
A Balaton túloldalán, a kékesszürke derengésben éppen csak halványan sejlett a Badacsony-hegy. Már éppen meg akarta kérdezni, hogy hol is van a meglepetés, amikor furcsa dolgot látott. A hegy alján, ahol nappal a Balaton vizét lehetett látni, egy vékony fénysáv jelent meg.
– Az meg micsoda ott? Tűz ég a hegy alján? – kérdezte Zsuzsi.
– Nem tűz az, kicsi unokám, hanem az ajándékod kezdete! – nyugtatta meg nagyapa. – Ez a napkelte első jele. Most pedig úgy illik, hogy ilyenkor elmondjuk a Naphimnuszt, ahogyan Szent Ferenc nyolcszáz éve megírta:
„Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás
És minden áldás.
Mindez egyedül Téged illet, Fölség.”
Alig fejezte be nagyapa az üdvözlést, az ég színe kicsit megvilágosodott, a sötétség már csak a völgyben maradt meg, aztán kis idő múlva valahonnan aranyfény hullott a Badacsony legtetejére. És végül elérkezett a legszebb csoda: a hegy mögül előbukkant a ragyogó nap!
Nagyapa pedig folytatta a Naphimnuszt:
„Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és ránk deríti a Te világosságodat.”
Zsuzsi csak szótlanul ámult, mert ilyen csodálatosan szépet még sohasem látott. Először a hegyek világosodtak ki, aztán alattuk a völgy, és végül már jól látszott a Balaton vize a Badacsony-hegy alatt. Nagyanya pedig hozzátette:
„Áldott légy, Uram, Víz húgunkért.
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.”
– Ez gyönyörű! Ennél szebbet el sem tudok képzelni! – lelkendezett Zsuzsi.
– Mi is úgy gondoljuk, ezért terveztük ezt az élményt születésnapi ajándéknak. Ez sohasem romlik el, sohasem lesz belőle ócska öreg lom, mindig csodálatos marad. Sok-sok ilyen boldog születésnapot kívánunk neked, Zsuzsika!
– Köszönöm! Köszönöm! Soha ennél szebb ajándékot nem kaptam – hálálkodott Zsuzsi.
– És gondold el, ez minden reggel megismétlődik, mindig ilyen csodálatos, és a Jóisten sohasem sértődik meg, hogy az emberek észre sem veszik a mindennapi ajándékot, hanem naponta átalusszák az eseményt. De van egy kérdésem: tudod-e, mikor van a másik nagy évfordulóünneped, amely éppen olyan fontos, mint a születésed napja, és éppen úgy, vagy jobban kellene ünnepelni?
Zsuzsi ezen nagyon elgondolkodott, aztán bátortalanul mondta, vagy inkább kérdezte:
– A névnapom?
– Hát közel jársz hozzá, de látom, hogy nem tudod. Zsuzsikám, tudod, hogy melyik napon kereszteltek meg?
Hát azt bizony nem tudta, de szerencsére nagyanya tudta és már mondta is:
– Éppen két hét múlva. Azon a napon mi hárman elmegyünk a templomba, hogy hálát adjunk ezért. De most van egy kedves munka számodra, Zsuzsikám! Tudod, hogy már délre itt lesznek a szüleid, hogy együtt ünnepeljük a születésnapodat. Az a dolgod, hogy hazafelé egy szép és nagy csokor mezei virágot szedsz édesanyádnak. Mert tudod, kicsi unokám, a születésnapodon úgy illik, hogy jó anyádat ünnepeljed, mert hiszen olyan nagyon sokat köszönhetsz neki – az életedet is.
Ilyen emlékezetesen ünnepelte Zsuzsi a 12. születésnapját.
Balogh Petres Judith
(Az illusztrációk forrása: Pixabay)
Tanmesesorozatunk itt olvasható 14. részének utánközlése kizárólag a szerző nevének feltüntetésével (Balogh Petres Judith) és a forrás pontos megjelölésével (Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja) lehetséges.
Tanmesesorozatunk kiteljesítéséhez jókedvű adakozók segítségét reméljük. A programról bővebben itt lehet olvasni:
Csipetmesék, csapatregék programunkhoz támogatókat keresünk | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja (eletunk.net)
Tanmesesorozatunk előző részei itt olvashatók el:
Csipetmesék, csapatregék | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja (eletunk.net)