Irodalmi pályázatot hirdettek a Szent Benedek Fiúiskolában és nagy volt az izgalom. Első díjként hét napig tartó nyaralást ígértek egy Balaton melletti alkotótáborban. Jobbat kívánni sem lehetett volna. Zsombor is jelentkezett, és remélte, hogy elnyeri a kitüntetést, részben a tábor miatt, másrészt édesapja mindig különösen örült, amikor a fia eredményeket ért el. Ezért volt fontos, hogy részt vegyen a pályázaton – és nyerjen is.
A téma érdekes volt. Az előírás szerint a történetnek egy családi vacsorával kell kezdődnie, ahova a pályázó szabad választása szerint meghív egy ismert magyar tudóst. A vacsora elfogyasztása után élénk beszélgetést kellett írni a család tagjai és a meghívott tudós között.
Mivel mindig érdekelte a matematika, Zsombor úgy döntött, hogy Bolyai Jánost hívja meg. A hét elején minden szabad percét azzal töltötte, hogy elolvasta az iskola könyvtárában mindazokat a könyveket, amelyeket Bolyai Farkasról és fiáról, Jánosról írtak.
Szerdára megváltoztatta a tervét. Olyan nehéznek találta János nemeuklideszi geometriáját, hogy teljesen belezavarodott. „Ez a víz túlságosan mély nekem, a végén még belefulladok”, gondolta, ezért végül Bolyai János helyett bölcs óvatosságból inkább Jedlik Ányost választotta.
Hatalmas lendülettel kezdett a munkába. Tetszett neki a bencés atya végtelen szerénysége, aminek ugyan az volt a következménye, hogy nem is szabadalmaztatta találmányát. Elég volt neki azt tudni, hogy megépítette az első villanymotort, amit „villamdelejes forgonynak” nevezett, és hogy a találmánya kitűnően működik. (Zsombor igen mókásnak találta az elnevezést.) Pénzre pedig nem vágyott – ezért manapság a világ általában úgy gondolja, hogy Siemens építette az első villanymotort. Amikor olvasta Jedlik atya egyik írásában, hogy „nincs egyéb hatalom […] e földön, mint a tudományok varázsereje”, akkor Zsombor tudta, hogy lesz miről beszélgetni vele vacsora után és ezért jó fog sikerülni a dolgozat.
Szombat estére elkészült a négyoldalas írással és jónak látta.
Vasárnap első dolga volt, hogy elővette és újból elolvasta.
Az írást szörnyűnek találta és kétségbeesett.
„Ez rossz, nagyon rossz”, gondolta. „Ezer hiba van benne. Ez nem pályázati munka, hanem egy kisgyerek előkészületek nélkül, hanyagul összecsapott dolgozata.”
Megfájdult a feje és rossz lett a közérzete. „Ezt elrontottam. Tökéletesen elrontottam”, morogta.
– Zsombor, készen vagy? Tíz perc múlva indulunk! – szólt be a szobájába az édesanyja.
„Hát még ez is!”, kesergett Zombor. A nagy bajban elfelejtette, hogy ez volt a hónap első vasárnapja. Ezen az első vasárnapon az egész család együtt ment a templomba, utána pedig a közeli szomszédházba Nagyihoz a közös ebédre.
– Anya! Nem érzem jól magam. Szeretnék itthon maradni!
Édesanyja ijedten lépett a szobába és megölelte fiát.
– Csak nem leszel beteg, fiam? Szerencsére úgy érzem, hogy nincs lázad. Természetesen, ha nem érzed jól magad, itthon maradsz, habár nem szívesen hagylak egyedül. De tudod, hol vagyunk, ha baj van, felhívsz és én is telefonálok, többször is. Ebédre a hűtőszekrényben megtalálod a tegnapi sült húst és a salátát, vacsorára meg hozok neked nagyi főztjéből, az mindig mindenkit meggyógyít.
Szülei és testvérei hamarosan el is mentek, Zsombor pedig azonnal nekilátott, hogy átírja a négy oldalt. Mire a család megérkezett Nagyitól, készen is lett. Az írást átlátszó műanyagborítékba csúsztatta és végre megnyugodott.
Hétfőn csúnya viharra ébredtek. Zuhogott az eső és vad szelek száguldoztak az utcákon. Faágakat tördeltek és esernyőket fordítottak ki, de Zsombor boldogan rohant az iskolába, hogy még a tanítás kezdete előtt leadja a pályázati fogalmazást az irodában.
Rohanás közben nem vette észre, hogy a járda melletti öreg fa egyik vastag gyökere kitüremkedett a kövek alól. Megbotlott benne, nagyot esett a köves járdára, és nem is tudott többet felkelni. Eltörött a lába, és annyira fájt, hogy legszívesebben hangosan sírt volna. De nem ez volt az egyetlen baj. A féltett boríték kiesett a kezéből, kinyílt, a szél felkapta a lapokat és a legközelebbi sáros pocsolyába söpörte.
Ami ezután következett, arra nem emlékezett, csak mások elbeszéléséből tudta meg, hogy valaki észrevette az esését, mentőt hívott, Zsombort bevitték a sürgősségire, ott begipszelték a lábát, aztán hazaengedték.
Másnap Kristóf atya, az osztályfőnök meglátogatta. Zsombor őszintén elmondta, mennyit kínlódott a pályázati dolgozat megírásával, és hogy végül teljesen tönkrement a pocsolyában, így mégsem tudta beadni.
– Tudom is, hogy miért volt – fejezte be vallomását. – Választanom kellett a vasárnapi szentmise és a dolgozat újraírása között. Az írást választottam a Jóisten helyett és Ő azonnal meg is büntetett.
Kristóf atya egy ideig csendben elmélkedett, végül azt kérdezte:
– Gondolkodtál valaha azon, hogy milyen is a Jóisten, akiben hiszel és akit szeretsz?
– Hát… nem igazán.
– Pedig kellene. Tudnod kellene, hogy milyen. Talán olyan, aki megsértődik? Ha egyszer elhanyagolod, azonnal megbüntet? Vagy inkább olyan, mint egy jóságos atya, aki nem büntet, hanem inkább tanít? Ez itt a kérdés, és tudnod kell a választ.
– Amikor tönkrement a keserves kínnal elkészített dolgozatom, és lemaradtam a pályázatról, az büntetés volt, nem pedig tanítás – ellenkezett Zsombor, habár nem volt szokása a vitatkozás.
– Pedig pontosan azt tette, és János evangélista világosan rögzítette is az Úr szavait: „…Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni…” Tudod, Zsombor, éppen ebben a mondatban van a tanítás, és ezt jól jegyezd meg magadnak: „mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” Látod már, hogy nem büntetett, csak figyelmeztetett? Az eséseden keresztül azt üzente, hogy soha ne hagyd ki Őt a munkádból, a terveidből, mert nélküle nem mész semmire. És hogy mennyire szeret téged és nem büntet, most bizonyságul elmondom neked a történet végét. Akik odafutottak az esésed színhelyére, megtalálták az elázott, sáros dolgozatodat és édesanyádnak adták. Ő elhozta hozzám az iskolába, én legépeltem és így a te munkád is elment a többi pályázattal a bírákhoz.
– Köszönöm, nagyon köszönöm. Mindent köszönök. Azt is, hogy megtudtam, mi a különbség a büntetés és a tanítás között.
– Igen nagy a különbség! Tudod, mi? A nagy különbség a feltétel nélküli szeretet. Egyébként nekem tetszett az írásod, és habár a világért sem akarok prófétálni, de úgy gondolom, a bíráknak is tetszik majd.
Kristóf atya elment, de béke és öröm maradt a kis szobában és Zsombor gyógyító mély álomba merült.
Balogh Petres Judith
(Az illusztrációk forrása: Pixabay)
Tanmesesorozatunk itt olvasható 15. részének utánközlése kizárólag a szerző nevének feltüntetésével (Balogh Petres Judith) és a forrás pontos megjelölésével (Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja) lehetséges.
Tanmesesorozatunk kiteljesítéséhez jókedvű adakozók segítségét reméljük. A programról bővebben itt lehet olvasni:
Csipetmesék, csapatregék programunkhoz támogatókat keresünk | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja (eletunk.net)
Tanmesesorozatunk előző részei itt olvashatók el:
Csipetmesék, csapatregék | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja (eletunk.net)
