Menü Bezárás

Danguly Ervin gyergyószárhegyi polgármester köszöntőbeszéde a Torontóból hazalátogató ezüstmisés Nagy László atyához

Főtisztelendő és Tisztelendő Urak, Tisztelt Ünneplő Közösség, Kedves László!

Igyekezvén arra, hogy ne homályosítsam a mai csodálatos ünnep lényegét, engedjék meg, hogy csak röviden két gondolattal járuljak hozzá annak szebbé tételéhez.

Először is, habár a protokoll nem így írja elő, mégis egy személyesebb hangvétellel indítom a mai ezüstmisés atya köszöntését. Teszem ezt azért, hogy minél közvetlenebb módon érzékeltethessem, átadjam Önöknek azt az érzést vagy tapasztalatot, ami bennem kialakult, ami hitelesen igazolja Ft. Dr. Nagy László, Laci atya életének, életpályájának azt az oldalát, amely minket, ismerősöket, barátokat, falustársakat, híveket a legjobban megérint.

Gyulafehérvári gimnazistaként ismerhettem meg az akkor még teológus Lászlót. A szobája volt a mentsvárunk, mindig hozzá mentünk, ha nehézségeink támadtak. Figyelemmel és aggódással kísérte a tanulmányainkat, mindig készségesen és kedvesen, időt nem sajnálva állt a rendelkezésünkre. Aztán ugyanezt láthattuk a kollégáival, tanáraival, az egész egyetemi közösségével szemben is. Kedvessége, szeretete, mint meleg napsugár áradt le mindig a tekintetéről. Köztudott, hogy tanulmányait is a lehető legkomolyabban vette, amellyel eljutott a szakma legmagasabb csúcsára. És talán ami a legkedvesebb számunkra, hogy a lelkében hordozza elevenen a mi kis közösségünket. Fontosnak tartja, hogy évről-évre hazalátogasson, hogy tanításával tápláljon, velünk ünnepeljen Szárhegy legfontosabb ünnepén.

Kedves László! A Szűzanya mennybevételének ünnepén Szárhegy közössége nevében is köszönöm meg neked a jóságodat, hálát adok a jó Istennek, hogy ilyen csodálatosan vezeti az életutadat. Imádkozunk érted, és arra kérjük a Szűzanyát, hogy oltalmazzon téged, és kísérje lépteidet, melyek hazavezetnek úgy a földi, mint a mennyei hazába.

Annak emlékére, hogy te mindig lehajolsz és visszatérsz hozzánk, Gyergyószérhegy Önkormányzata és egész közösségünk nevében adom át ezt a képet, amelyet Lukács Géza készített, ábrázolva a Szent Anna-kápolnánkat, azt a helyet, amely számodra is kedves, azt a helyet ahol a „szív békére lel”. Fogadd szeretettel!

Kedves Falustársak! Mindennek van értelme, szoktuk mondani, de arra kérem Önöket, hogy ezúttal ne tekintsék ezt közhelynek. Az elmúlt időszak nehézségei, az aktuális állapot nem könnyű, próbára tesz, de gondoljunk arra, hogy Istennek mi a szándéka vele. Ilyenkor minden évben nagyméretű rendezvényeket tartottunk. Talán sokszor még túlzottan is, eltakarva a búcsús ünnep lényegét. Most itt az idő, hogy kipróbáljuk ezt lélekben. Tartsunk nagy ünnepet, óriásméretű rendezvényeket… lélekben. Adva van a lehetőség: elmélyíteni a mai szép gondolatokat, majd megélni. A Gondviselés mindenre kihat. Ide tette elénk, az idei Nagyboldogasszony ünnepére a legnagyobb lelki koncertet, az élményt, a mai ünnepi szentmisét, az egyik legtehetségesebb fellépővel, aki tanított ma bennünket. Ez a mi ünnepi rendezvényünk idén, figyelnünk kell rá, hogy mi az üzenete.

Ezzel a gondolattal kívánok valamennyiüknek lelki felüdülést, kitartást a nehéz pillanatokban, szem előtt tartva, hogy Istennek mindennel szándéka van, nélküle nem történik semmi!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Elhangzott 2020. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, a gyergyószárhegyi egyházközség búcsújával egybekötött jubileumi hálaadó szentmisén.

A szöveg és a fényképek forrása: Gyergyószárhegy Önkormányzata

Az ünnepi szentmisét a Gyergyó TV élőben közvetítette. Visszatekinthető ITT.