Menü Bezárás

Online Balázs-áldás? Igen – Nem?

Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg Téged az Isten a torokbajtól és minden más bajtól: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Áldjon és őrizzen meg Benneteket az Úr minden betegségtől…

Váratlanul jött az ötlet, jobban mondva az egyik helyi ügyes cserkészlány (B. Kornélia) adta az ihletet, aki egy komoly kis tanulmányt tett közzé Felvidék egyik legismertebb híroldalán (felvidek.ma), a február másodikai „balázsáldás” hagyományos egyházi szokás kapcsán. Nemcsak, hogy változnak az idők, de néha kezdődnek új korszakok is. Szerintem ilyen lesz a Covid-19 után következő „újraszabad” időszak is. Le kell, hogy írjam, mert szerintem sok minden megy feledésbe, csak azért, mert nem történt meg az adott körülmények papírra vetése. Határozottan emlékszem, tavalyig az volt az egyre gyakoribb fő lelkipásztori kérdés ezen ünnep kapcsán: szolgáltassuk-e ki mindenkinek külön-külön ezen szentelményt, vagy együtt, közösen az egész jelenlevő hívősereg számára?

Hagyományosan, főleg az idősebbek kérték, hogy őket külön is áldjuk meg a gyertyákkal – mert csak úgy együtt a mise végén – nem az igazi. A jószándékúbb paptestvérek megmosolyogták és persze külön is kiszolgáltatták… A vaskalaposabbak pedig próbálták megértetni, hogy manapság, amikor kevés a pap… stb. Most, hogy a pandémia miatt zárva vannak a templomok, nincs vita, nincs választási lehetőség. Marad az online mise, ami néha szinte sem-mise. Ennek kapcsán merült fel bennem egy szintén, manapság Felvidéken egyre gyakoribb kérdés – annak a bizonyos „háttal-misézésnek” a kérdése. Tudniillik egyes papi körök előszeretettel űzik a „különleges formát”, sőt ami különleges, az a legjobb – ilyet is visszahallok, éspedig eddig az Egyház elkötelezett hívői szájából. Ennek tárgyalására jó alkalmat nyújtott Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja. Mi a jobb? – tettem fel a kérdést az előző napi, a Megszentelt élet napi FB-megosztások kapcsán, ahol azt láthattuk, ahogy papok híveikkel együtt táncolnak a templomban, és a következő eszmecserére került sor, szinte pillanatok alatt: Szerintem ne állítsuk szembe a kettőt, háttal vagy szembe misézni. Megférnek egymás mellett. Mint ahogy nem csak egyféle ember létezik, úgy nem is csak egyféle hívő vagy hitkereső létezik. A sokszínűség áldás, mert mindenki talál olyan pontot, ahová kapaszkodhat. Ezt pedig az egyháznak és a hívőknek is ki kéne használni és támogatni.

Ez a hozzáállás voltaképpen nem is rossz, sőt… viszont hozzá kell hogy tegyem: Felvidéken a háttal misézés „újdonsága” nemcsak egy alternatíva, hanem egy irányzat, aminek a következő lépése, hogy csak térden állva szabad a szentostyát magunkhoz venni, ezt követi, hogy kézbe se szabad adni… a végeredmény az, hogy inkább nem is járul szentáldozáshoz ezen irányzat propagátora – nemegyszer tapasztaltam az elmúlt időben. Sajnos, ezért is kell írni-beszélni róla… Ezt a választ kaptam: Érdekes tendencia. Rá kell mutatni mindkettő létjogosultságára és szépségére. Pontosan azért, mert (ahogy a fociban az egyik csapat szurkolói utálják a másikat) az emberek szeretnek szélsőségesen gondolkodni, a saját preferenciájukat a többiek fölé helyezni. Ennek a feloldását pedig nem feltétlen segíti, ha a klérus is hasonlóképp nyilatkozik. Fel kell karolni és támogatni a sokrétűséget. Akár úgy, hogy mindkettőre lehetőséget nyújtunk.

Eddig a józan ész, az elmélet – ami szép, de… látva a szinte azonnali és a távlati következményeket, kellene egy határozott álláspont. Tapasztalom, hogy a hívek döntő többsége azt várja el, hogy IGEN vagy NEM. És a Katolikus Egyház tömegegyház… ebből kifolyólag kell tudnia alkalmazkodni a többséghez. Nemcsak én, de paptársaim többsége is több negatívumot tapasztal, mint pozitív hozadékot az úgynevezett „különleges liturgiában”. Nem utolsósorban a legtöbb egyházszakadást is az ilyen szakadár jelenség okozta. A reformációnak sem kellett volna megtörténnie ilyen drámai módon, ha a reformátorok hajlandóak lettek volna leülni, megtárgyalni a kényes kérdéseket (ezt nem én mondom, ezek tények). S itt az aktuális naprakész kérdés: vajon lehet-e online Balázs-áldást adni? Imádkozni lehet, az tény, áldást is kérhetek azon FB-bejelentkező számára, aki kéri. De az is tény, ha egy lánclevélben küldeném szét az áldást valamennyi ismerősömre, nem biztos, hogy a legokosabban járnék el. Talán gyorsabb lenne, de nem mindig a gyorsabb megoldás a legjobb. Így, mindenkinek külön-külön írva, imádkozva – szinte ráment az egész napom. Na, és? Más dolgom ma úgy se volt nagyon. S ami a legszebb, a több tucat áldáskérő Messenger-üzenetbe sok-sok személyes szó is helyet kapott… amit a templomban, a mise végeztével nem engedhettem volna meg magamnak.

Tény, hogy a szentségek kiszolgáltatásakor ragaszkodni kell a pontos formulához, a fizikai közelséghez. Gyóntatni sem lehet online, viszont előre megbeszélni a bánat felébresztését, az elégtételt, egy későbbi időpontot a szentség reális kiszolgáltatásához, az igen. S a Jóisten mindezt látva, bizonnyal megelőlegezi a megbocsátást, de ebbe most ne merüljünk bele (hagyjuk a dogmatikusokra). Az a botrányos, hogy még individuálisan sem merik a hívek kérni a szentségek kiszolgáltatását. Éltem én a szociban, vettem részt „földalatt”, titokban tartott szentmiséken, amilyenekért manapság már talán csak Kínában jár börtönbüntetés… Mégis, mintha az emberek ma jobban óvakodnának, kevesebbet vállalnának az esetleges kockázatokból… Nem akarok ítélkezni, erre majd az utókor lesz hivatott, az biztos, hogy ez így sokáig tarthatatlan.

Puss Sándor SJ

 

Vélemény, hozzászólás?