Menü Bezárás

December 26.: Szent István első vértanú

Biztosan Te is olvastad vagy hallottad már az egyik legismertebb szentírási részt, Szent Pál apostol megtérésének történetét. Ezt a csodás eseményt számtalan festmény, szobor, irodalmi mű, sőt még film is megörökítette. Azt azonban talán kevesebben tudják, mi történt Saullal – a későbbi Szent Pál apostollal – a „pálfordulás” előtti napokban.

Élt akkoriban Jeruzsálemben egy igazhitű keresztény ember, István, aki egyike volt annak a hét diakónusnak, akiket Jézus tanítványai választottak ki, hogy életüket az imának és a szolgálatnak szenteljék. Ők voltak a legelső diakónusok. Ma is vannak követőik: ők az állandó diakónusok, akik egyfajta összekötő kapcsok a pap és a hívek között, szerepük van a liturgiában és a szegények szolgálatában is. Családos emberek, munkahelyük mellett a szabadidejüket áldozzák erre a szolgálatra.

István volt tehát az egyik első diakónus, és feladatához híven bölcs szavakkal védte hitét, bátran kiállt kereszténysége mellett. Emiatt üldözői ugyanúgy a főtanács elé állították, mint Jézust. Hite megvallása volt a „bűne”, ezért Mesteréhez hasonlóan halálra ítélték. Vádlói végighurcolták Jeruzsálem utcáin, a város szélére vitték, ahol, a Damaszkuszi-kapunál, halálra kövezték. István még ekkor is gyilkosai bűneinek megbocsátásáért imádkozott Istenhez.

István diakónus vértanúságának szemtanúja volt az a Saul is, aki akkor az egyik legádázabb keresztényüldöző volt. Bizonyára elégedettséggel töltötte el, hogy „jó munkát” végeztek: halállal „bűnhődött” hitéért egy keresztény ember. Saul nem sejthette, mi fog történni néhány nap múlva. Egy héttel később ugyanis ugyanitt, a Damaszkuszi kapunál indult el nevezetes útjára, arra az útra, amely az egész életét megváltoztatta. Addig ő üldözte a keresztényeket, akkortól viszont ő lett az „új István”, aki terjesztette, sőt minden eddiginél szélesebb körben hirdette az Evangéliumot. Így lett Saulból Pál, a keresztények gyilkosából a kereszténység Apostola.

Ebben a hónapban, december 26-án (karácsony második napján) emlékezik Egyházunk Szent István vértanú diakónusra. Bátor kiállása hitéért követendő példa – napjainkban is, mindannyiunk számára.

Kovács Péter


Ez a tartalom az Együtt a nyelvhazában című programunkhoz kapcsolódik, amelynek részeként 2022-ben minden hónapban közzétettünk honlapunkon három, a Gyermekeknek rovatunkban megjelent, adott hónaphoz kapcsolódó ismeretterjesztő írást. A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.