Menü Bezárás

Az emlékezésnek akkor van értelme, ha emlékeztetünk is – Vencser László szentbeszéde Németországban 2023. február 26-án

Elhangzott: Herzogenrath-ban (Aachen) és Kölnben, Nagyböjt első vasárnapján
A év, Ter 2,7–9; 3,1–7; Róm 5,12–19; Mt 4,1–11

Nagyböjt kezdete meghívás, hogy gondolkodjunk el az életünkről, az élethez szükséges dolgokról, az értékekről. A ma felolvasott szentírási szövegek rámutatnak arra, hogy az ember mily könnyen hallgat azokra, akik felületesen ígérgetnek: „Olyanok lesztek, mint az Isten.” Akkor a Paradicsomban az ember hallgatott a kísértő, a kígyó szavára, nem küzdött ellene és veszített. Az evangélium leírása szerint Jézus ellenszegül a Sátánnak. Válasza: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon Igével, mely Isten szájából származik.” „Írva van: ne kísértsd Uradat, Istenedet.” Majd a végén még keményebben szól: „Takarodj, Sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”

Korunk embere is, köztük azok, akik a keresztség szentségében kaptak egy sajátságos identitást és részesei lettek a keresztény közösségnek, ki vannak téve a mindennapok kísértéseinek: Olyanok lesztek, mint az Isten! Sőt nélküle képesek lesztek magatok alakítani a világ életét! A kísértő, a kígyó különféle megjelenési formákban ma is jelentkezik. Azt sugallja: felesleges ragaszkodnotok a természet törvényeihez, a hagyományos családképetekhez, a család és a gyermekek keresztényi meghatározásához, mert ezek feladásával boldogabbak lesztek, tudásotokban gazdagodtok. És lehetne továbbsorolni azokat az ígéreteket, amelyekkel elárasztanak minket korunk sátánjai.

Mi, akik a keresztségben új életre, jézusi életre újjászülettünk, a húsvéti előkészületi bűnbánati időben a Jézus által képviselt, az általa bemutatott magatartást akarjuk megvalósítani. Mi, ma élő keresztények is az egy Istennek akarunk szolgálni, egyedül Őt akarjuk imádni.

A kétszáz éve (1823. január 21-én) született Madách Imre ez évi nagyböjti időre is vonatkozó teendőnket Az ember tragédiájában, amikor az Úr Ádámhoz szól, így fogalmazta meg: „Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál!” Az író ebben a mondatban saját életére is utalt, de tisztában volt azzal, hogy mások is küszködnek. Ő sosem adta fel a reményt, a belső válságai, krízisei és bizonytalanságai közepette sem, és nem veszítette el a hit eszményét.

Ember, küzdj és bízva bízzál! Legyen ez ebben az évben, most, 2023-ban különösen is a nagyböjti jelmondatunk. Küzdjünk az új, romboló ideológiák veszélyei ellen, küzdjünk a családot és magát az embert veszélyeztető elméletek ellen, a kereszténységet üldöző és egyre terjedő törekvések, bűncselekmények ellen.

Ember, küzdj és bízva bízzál! Azok, akik ennek a madáchi intelemnek a jelentését elemzik, leszögezik, hogy bár a sikerre nincs garancia, érdemes küzdeni céljainkért, és bízni abban, hogy amit teszünk, nem hiábavaló. Nem hiábavaló a nagyböjti idő, a húsvétra való előkészület sem, nem hiábavaló a mi reménységünk, nem hiábavaló a mi hitünk. És nem hiábavaló a bizodalmunk abban, hogy befejeződik a közelünkben dúló háború és eljön a béke ideje. Szüntelenül imádkozzunk ezért.

És nem hiábavaló emlékezni a kommunista diktatúrák áldozataira, akiknek emléknapját a Magyar Országgyűlés 2000. június 13-án február 25-ében határozta meg, kiindulva abból a tényből, hogy 1947. február 25-én hurcolták el Kovács Bélát, a Magyar Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba, nyolcévnyi fogságba.

Emlékezzünk ma, nagyböjt első vasárnapján, február 25-ét követő napon azokra az áldozatokra – politikusokra, egyházi személyekre, főpapokra: Mindszenty Józsefre, Márton Áronra, Jakab Antalra, papokra és hívekre –, akiket meghurcoltak, bántalmaztak, bebörtönöztek, a halálba kergettek. (Nem tudok nem emlékezni Pálfi Géza paptestvéremre és gyulafehérvári tanártársamra, akit 43 évesen taszított a halálba a román szekuritáté, ugyanabban az évben – 1984-ben –, mint amikor a lengyel titkosrendőrség meggyilkolta a lengyel Boldog Jerzy Popiełuszko katolikus papot.)

És ne csak emlékezzünk, hanem emlékeztessük a mai fiatalokat, az új nemzedéket is a kommunista diktatúra áldozataira. Aki meglátogatja Budapesten a Terror Házát, Észak-Erdélyben a máramarosszigeti börtönt vagy Zalaegerszegen a Mindszentyneum kiállítását, az betekintést nyer annak a korszaknak a történéseibe. Az emlékezésnek akkor van igazán értelme, ha sikerül az emlékeztetés. Az akkori áldozatok küzdöttek a Sátán ellen és bíztak Istenben. Példájuk mindig legyen előttünk és ne szűnjünk meg imádkozni értük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük