Menü Bezárás

Ferenc pápa imaszándéka áprilisra: A nők szerepéért

Imádkozzunk, hogy a nők méltóságát és rendkívüli értékét minden kultúrában elismerjék és hogy megszűnjön a világ különböző részein tapasztalható diszkriminációjuk.

A Centesimus Annus Pro Pontifice Alapítvány és a Katolikus Kutatóegyetemek Stratégiai Szövetsége (SACRU) közös szervezésében tartott találkozó résztvevőit fogadta Ferenc pápa 2023. március 11-én a Vatikánban. A Szentatya beszédében a nők különleges szerepét méltatta és elítélte az ellenük irányuló erőszakot.

Ennek fényében szeretném kiemelni a gondoskodás három aspektusát, mint a nők által nyújtott olyan tényezőket, amelyekkel hozzájárulnak a nagyobb fokú inkluzivitáshoz, a mások iránti nagyobb tisztelethez és az új kihívásokkal való újszerű szembenézéshez.

Először is, nagyobb fokú inkluzivitás. A kötet a nők és a társadalom más kiszolgáltatott csoportjai által gyakran tapasztalt hátrányos megkülönböztetés problémáját tárgyalja. Gyakran hangsúlyoztam, hogy a sokszínűség soha nem vezethet egyenlőtlenséghez, hanem a kölcsönös elfogadáshoz. Az igazi bölcsesség sokrétű; a közös út során tanuljuk meg és éljük meg; csak így válik a béke „mozgatórugójává”. Az Önök kutatása tehát a nőknek köszönhetően és a nők nevében felhívás arra, hogy ne diszkrimináljunk, hanem integráljunk mindenkit, különösen a legkiszolgáltatottabbakat, gazdasági, kulturális, faji és nemi szinten. Senkit sem szabad kizárni: ez egy szent alapelv.

Valóban, a teremtő Isten terve „lényegében befogadó” terv, mindig kifejezetten azokra összpontosítva, „akik az egzisztenciális perifériákon élnek”. Ez a terv egy anyához hasonlítható, aki a gyermekeit keze különböző ujjainak tekinti: mindig inkluzív.

A második hozzájárulás: a mások iránti nagyobb tisztelet. Minden személyt tiszteletben kell tartani méltóságában és alapvető jogaiban: az oktatásban, a foglalkoztatásban, a véleménynyilvánítás szabadságában és így tovább. Ez különösen igaz a nőkre, akik könnyebben ki vannak téve az erőszaknak és a bántalmazásnak.

Egyszer hallottam egy történészt arról beszélni, hogy miért kezdtek a nők ékszereket viselni – a nők szeretnek ékszereket viselni, de most már a férfiak is. Volt egy civilizáció, ahol az volt a szokás, hogy a férj – akinek sok felesége volt –, amikor hazaérkezett, ha valamelyik nem tetszett neki, azt mondta annak az asszonynak: „Menj el, takarodj innen!” Az asszonynak el kellett mennie, bármit is viselt, és nem mehetett vissza a holmijáért: „Nem, te most elmész.” Ez az oka annak, hogy – a történet szerint – a nők aranyat kezdtek hordani, és ez adott alapot az ékszerek viselésére. Lehet, hogy legenda, de érdekes. Már régóta a nők az első anyag, amit kidobnak. Ez rettenetes! Minden ember jogait tiszteletben kell tartani.

Nem maradhatunk csendben korunk e csapása előtt. A nők ki vannak használva. Igen, itt a városban! Kevesebbet fizetnek neked: nos, te nő vagy. Jaj neked, ha gyermeket vársz, mert ha látják, hogy terhes vagy, nem adják neked a munkát. Sőt ha ez akkor történik, amikor éppen munkába állsz, akkor hazaküldenek. Ez az egyik módszer, amit ma a nagyvárosokban alkalmaznak: kiselejtezik a nőket az anyaságuk miatt. Nagyon fontos, hogy meglássuk ezt a valóságot, ez egy csapás. Hallassuk a bántalmazás és kizsákmányolás, a marginalizáció és az indokolatlan nyomásgyakorlás áldozatául esett nők hangját, mint amilyeneket a munkával kapcsolatban is említettem. Váljunk fájdalmuk hangjává, és határozottan ítéljük el azokat az igazságtalanságokat, amelyeknek ki vannak téve, gyakran olyan helyzetekben, amelyek megfosztják őket a védekezés és a megmentés minden lehetőségétől. Adjunk teret tevékenységeiknek is, amely természeténél fogva és egyben fokozottan érzékenyek, és az élet megóvására irányulnak minden állapotban, korban és állapotban.

Elérkeztünk a harmadik ponthoz: új kihívásokkal való újszerű szembenézés. A kreativitás. Tagadhatatlan, hogy a nők a maguk egyedülálló módján járulnak hozzá a közjóhoz. Ezt már a Szentírásban is látjuk, ahol a nők gyakran kritikus szerepet játszanak az üdvtörténet döntő pillanataiban. Gondoljunk csak Sára, Rebeka, Judit, Zsuzsanna és Rút esetére, majd Máriára és az asszonyokra, akik Jézust egészen a keresztig követték, ahol – ne felejtsük el – az egyetlen férfi, aki ottmaradt, János volt – a többiek mind elmentek. Csak a bátrak voltak ott: a nők. Aztán az Egyház történetében is gondolhatunk olyan nőkre, mint Sziénai Szent Katalin, Bakhita Szent Jozefina, Edith Stein, Kalkuttai Szent Teréz, valamint a „szomszéd nőkre”, akikről tudjuk, hogy hősiesen viselik a nehéz házasságaikat, a problémákkal küzdő gyermekeket… Ez a nők hősiessége. Eltekintve a hagiográfia bizonyos műfajának közhelyeitől, ezek a nők lenyűgöző elszántsággal, bátorsággal, hűséggel rendelkeztek, figyelemre méltóan képesek voltak kitartani még a szenvedés közepette is és örömöt, integritást, alázatot és szilárd elszántságot közvetíteni.

Buenos Airesben busszal jártam egy északnyugati körzetbe, ahol sok plébánia volt. Ez a busz mindig a börtön közelében haladt el, ahol mindig egy sor ember állt, akik a foglyokat mentek meglátogatni: 90 százalékban nők és anyák voltak – anyák, akik soha nem hagyják el gyermekeiket. Anyák. És ez a nő ereje: csendes erő, de hosszantartó. Történelmünk bővelkedik az ilyen nőkben, akár híresek, akár névtelenek – bár nem Istennek! –, akik inspirálták és támogatták a családok, a társadalmak és az Egyház útjait; néha problémás, rosszindulatú férjekkel… a gyermekek továbblépnek… Ezt látjuk még itt a Vatikánban is, ahol hála Istennek ma már sok a keményen dolgozó nő, akik nagy felelősséggel járó feladatokat is ellátnak. Például attól a pillanattól kezdve, hogy egy nő lett a kormányzóhelyettes, a dolgok jobban működnek itt, sokkal jobban. És más helyeken, ahol nők vannak, titkárnők, a Gazdasági Tanácsban például hat bíboros és hat világi volt, mind férfiak. Két évvel ezelőtt megújult, és a laikusok között egy férfi és öt nő lett, és máris elkezdett működni, mert más képességekkel rendelkeznek: a cselekvés lehetőségével és a türelem erejével. Egyszer egy menedzser elmesélt egy történetet egy munkásról, aki a szakszervezet feje lett és nagy tekintéllyel rendelkezett. A munkásnak nem volt apja, csak egy nagyon szegény anyja, aki házaknál dolgozott. Egy kis házban éltek: ott volt az anya hálószobája, aztán egy kis szoba, ahol enni lehetett, a 22-23 éves fiatal férfi abban a kis szobában aludt. Gyakran részeg volt éjszaka. Azt mondta, hogy amikor az anyja reggel elment dolgozni, hogy házakat takarítson, megállt, és ránézett: ő ébren volt, de úgy tett, mintha aludna; az anyja ránézett, majd elment. „És anyám állhatatossága, ahogy szemrehányás nélkül nézett rám és eltűrt engem, egy nap megváltoztatta a szívemet, és így jutottam el oda, ahol vagyok.” Csak egy nő képes erre, az apa kipenderítette volna. Meg kell néznünk, hogyan viselkednek a nők: ez egy nagyszerű dolog.

Fordította: Hollósi Judit

(Magyar Kurír)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük