A hívő vagy akár az alkalmanként templomba betérő ember nem mindig gondolja végig Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének teológiai mélységeit. Bár az ünnep liturgiája megérinti a lelkét, nem biztos, hogy szavakba tudja önteni mindazt, amit éppen átél, még kevésbé azt, ami valójában történik. Mert a liturgia a jelenbe hozza a múlt eseményeit, és újra ott állunk Máriával Simeon előtt, immár nem puszta szemlélődőként, hanem bevont résztvevőként. A jelenet teológiája különösen gazdag, főként egy teljesítményorientált világban, ahol Simeon egyszerű várakozása szinte formabontónak hat.
Simeon nem tettek sorával jutott el abba az élethelyzetbe, hogy kiváltsága legyen karjába venni a Megváltót. Egyszerűen ott volt, ahol lennie kellett, és tette azt, ami a dolga volt: várt.
A történet másik figyelemre méltó részlete, hogy Érte, aki mindnyájunkért feláldoztatik, most még áldozatot mutatnak be. A világmindenség Teremtőjének a Fiúért, aki mindennek örököse, két galambfiókát ajánlanak fel szülei. Ez nem az Isten Fia értékéről szól, hanem arról, hogy Isten mennyire komolyan veszi a szegények kicsiny áldozatát is.
A történet harmadik, rejtett mélysége Mária szívében bontakozik ki. Abban a szívben, amely már sejti a jövőben felbukkanó szenvedést. Nem ismeri a részleteket, és éppen ez növeli a fájdalom súlyát. Mégis hallgat, vár, kivár.
Jutalma akkor válik teljessé, amikor eléri őt Fia feltámadásának örömhíre, és amikor életének útját beteljesítve, Isten magához emeli.
Gyertyaszentelő ünnepének mélységeit hosszan lehetne bontogatni, de az is tökéletesen elég, ha az ember szívvel van jelen a szentmisén. A liturgia egyik legszebb tulajdonsága, hogy cselekedetei szinte az angyalok nyelvén szólva közvetlenül érintik meg az emberi lélek legmélyebb rétegeit.
Dufek Mária
(Kép forrása: Pixabay)
