Hónapok óta foglalkoztat minket a világjárvány, amelynek hatását mindenki tapasztalja életében. A szakemberek keresik az ellenszerét, hogy a megfelelő oltással végre megállítsák, sőt „legyőzzék” a vírust.
Sok beszélgetésben nekem is felteszik a kérdést, hogy mikor térhetünk vissza a régi kerékvágásba, mikor folytathatjuk mindennapi életünket, terveinket, ünnepeinket és szabadidős tevékenységeinket, mint korábban. Sejtem, hogy senki sem meri teljes felelősséggel meghatározni ennek időpontját…
Szent Pál apostol Filippiekhez intézett leveléből a következő biztatást olvastam, amely akár mindennapra is szólhat: „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos… s veletek lesz a béke Istene” (Fil 4,6–9).
És még egy kis történet. A valamikori diákok – akik a diplomaszerzés után munkájukban szép karriert futottak be – összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat. A beszélgetés hamar panaszkodásba csapott át a stresszes élet és munka kapcsán. A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába s egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza. Volt közöttük porcelán, műanyag, üveg, pár sima, néhány közülük drága és ritkaság volt. Aztán szólt, hogy mindenki szolgálja ki magát. Amikor minden diák kezében volt már egy csésze kávé, az egykori tanár így szólt: – Megfigyeltétek, hogy minden szép és drága csésze elkelt, hátrahagyva az olcsó, műanyagcsészéket? Habár mindenkinek az a természetes, hogy mindenből a legjobbat kívánjátok magatoknak, ez a problémáitok és a stresszetek forrása is. Amit valójában mindenki akart, az a kávé volt és nem a csésze, de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok, s egymás csészéit figyeltétek. Feltételezzük, hogy az Élet a kávé, s a munkahelyek, a pénz és a társadalmi pozíció a csészék. Ezek csak eszközök az Élethez, de az élet minőségét nem változtatják meg. Néha azzal, hogy csak a csészére figyelünk, elmulasztjuk élvezni a benne lévő kávét.
Abban nem vagyok biztos, hogy az „élet kávéját” mindig élvezni kell. Mustó Péter jezsuita szerzetes Megszereted, ami a tiéd című könyvében így fogalmaz: „Ha csak arra figyelsz, ami hiányzik, arra, hogy mi nincs, ami pedig lehetne, akkor nem látod annak értelmét, ami van. Pánik, üresség, menekülhetnék fog el. Félelem, hogy elszalasztod az életed. Amikor figyelmed arra fókuszál, hogy mi az, amit nem kapsz meg, amit elveszítettél, az megfoszt attól, hogy ott tudj lenni, ahol vagy. Persze épp ott nem akarsz lenni! De ha nem vagy ott, ahol vagy, akkor elveszíted a kapcsolatot önmagaddal. Nem vagy kapcsolatban saját életeddel. Nem érzed, hogy élsz. Nem érzed, hogy az életnek íze van, legyen az keserű, üres, félelmetes. Eltűnik az életkedv. Az élni akarás. Ha csak a veszteségre nézel, nem veszed észre, milyen lehetőség van ott, ahonnan csak menekülnél. Mi nyílhat meg számodra. Milyen ajtó. Dönthetsz úgy is, hogy esélyt adsz arra, hogy valami születhessen ott, ahol most még csak félelemre, értelmetlenségre, ürességre számítasz. Nem zárod ki eleve, hogy kaphat értelmet, hogy élet jöhet onnan is, ahonnan nem várod. Lehet, hogy nem úgy, ahogy te akarod.”
Bízzunk abban, hogy a jelenlegi helyzetből is valami jó, valami új születhet.
Forrás: Egyházközségi Értesítő, Köln, 2020. év 4. szám, 1–2. old.
