Menü Bezárás

Udvarhelyi Olivér: Adventi levél a KÉSZ tagjainak és szimpatizánsainak

„Nálad van az Élet forrása” (Ps 36,10)

„Szállj hát magasra, szíveink reménye,
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Elsírni könnyünk’ édes örömünkben,
Szeretetünkben” (Szabolcska Mihály)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!

„A világ olykor már mindent túlharsogó zajában, rohanásában miként találhatjuk meg a lélek csendjét?” – teszi fel a kérdést Balás Béla emeritus püspök, majd folytatja: „Az örökös időhiányban, a felzaklató hatások özönében szert tehetünk-e arra a belső békére, amely azután nyitottá tesz bennünket a karácsonyi örömhír befogadására? Eljut-e az emberekhez az advent üzenete?”

A 100 éve született Pilinszky válaszán érdemes elmélkednünk. „Az adventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. …Az adventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.”

Újra Balás Bélát idézem: „Ha továbbra is beolvadunk e világba, ha elfelejtjük, hogy nevünk is, házasságunk is, szavaink és magánéletünk is prófétai jelek sorozata, akkor Jézus bátorítása és a karácsony békéje nem nekünk szól. …Karácsonynak kettős a titka. Az egyik a jó advent, vagyis annak belátása, hogy kevesek vagyunk önmagunk boldogítására. A másik viszont az, hogy észrevegyük és észrevetessük Jézust. Ő ugyan szavát se hallatja a tereken, de csendben most is közöttünk jár, általunk válaszol, gyógyít és szeret. Ez a lényeg…”

*

Vagy 15 évvel ezelőtt olvastam Ruffy Péter egyik írásában, hogy a betűvető embernek jót tesz, ha feláll az íróasztala mellől, arrébb tolja az ott heverő paksamétát, kimegy a levegőre, egy pillanatra megáll, és visszatekint, felméri, hogy hol is állunk ebben a zűrzavaros világban. Mert tény és való, hogy a mi világunk egy válságos világ, ahol a keresztény értékek komoly veszélyben vannak. Nyilvánvaló, hogy sem a genderideológia, sem a homoszexualitás propagandája már nem egymás elfogadásáról szóló történet, és a Nyugat utolsó és legerősebb bázisát, a szellemiségét és gondolkodásmódját akarja megszüntetni, felszámolni. A kommunista módszereket alkalmazó liberálisok az egyetemektől kezdve a munkahelyekig, a kutatóműhelyekben, de mindenhol a kultúrában, a közösségi platformokon a kritikai gondolkodás megszüntetésére törekednek. Az, hogy már vagy 15 éve Európa haldoklik, sajnos ténykérdés, kikerül az értékei sorából a nemzethez tartozás, a család szentsége, a hazaszeretet, patriotizmus, a nemzeti kultúra és hagyomány tisztelete, és helyébe határtalan globalizáció, a nemzet megtagadásának nyílt színvallása, a kereszténység meggyalázásának, a nemzetállamok felszámolásának gyakorlata kerül homloktérbe.

Sajnos mindez különösen jellemző Amerikára is, a Black Lives Matter (a fekete életek számítanak) és a Try to be less white (próbáljunk meg kevésbé fehérek lenni!) mozgalmak, amelyek hatalomra segítették Bident – akit annak idején katolikusnak kereszteltek – s most tanúságot tesz ultraliberalizmusával a keresztény értékek sárba tiprásáról. Az UNICEF nyilatkozatából idézek (az Alap célja egyébként a gyermekjóléti program segítése, gyermekek oktatásának, általános jólétének a biztosítása): „Nem gond, ha a gyermekek pornografikus tartalmakat látnak, ugyanis a szexuális anyagok megtekintése nincsen hatással rájuk, és emberi joguk, hogy ilyesmit nézzenek.” Az hiszem, ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni.

A Remény című felvidéki lap egyik nyári számában olvasom Albán József tollából: „A nyugati világban mindenütt olyan eszement dolgok történnek, hogy néha azt hiszem, ha Hrabal élne, a haját tépné, amiért ezek nem neki jutottak eszébe. A jóra világosan rámondják, hogy rossz, a hülyeségre, hogy lehetőség, a normálisra, hogy gyűlölködő, csak azért, mert élni akar. A kereszténység meg közben szép csendben vonul ki a világból…”

De azért kell látnunk a fényt is az alagútban.

Március 15-én a miniszterelnök-helyettes a következőket mondta: „Most a legfontosabb feladatunk, hogy megerősítsük magunkat nemzeti büszkeségünkben, és védjük meg szuverenitásunkat és keresztény civilizációnkat akár az iszlám invázióval, akár a brüsszeli birodalmi törekvésekkel szemben.” Semjén úgy véli egyébként, hogy a Monarchia idején lényegesen jobban akceptálták történelmi örökségünket, mint ma az Európai Unió, amely egy tőlünk idegen uniformizált ideológiát akar ránk kényszeríteni.

Szintén üdítő volt olvasni a Felczak Alapítvány elnökének, Karol Biernaczkinak az interjúját a magyar-lengyel barátság napján, amelyben kiemelte, hogy a magyar és lengyel kultúra egy törzsből származik, egymásra vagyunk utalva és a történelmi emlékpontok felállításával, különösen a katyni kereszt – amely immár 11 éve magasodik a Szegedi Dóm előtt, valamint a Teleki Pálnak szentelt szobor felállításával (az elmúlt évben történt) Szeged milyen sokat tett a két nép barátsága erősödéséért.

Sandomierzben a bencések teológiai intézetének falán kétnyelvű tábla igazít el a legfontosabb közös dolgainkról: „Az ezeréves lengyel-magyar barátság tiszteletére, amely Jézus Krisztusban gyökeredzik, és a két nemzet közös szentjei, Szent István király, Szent Hedvig királynő, valamint más közös szentjeink uralkodóink és jeles őseink egységet teremtő életművén alapul.”

De ugyanilyen üdítő volt olvasni a Remény című lapban a 2021-es népszámlálással kapcsolatosan Józsa Mónika karnagy, egyetemi oktató tanúságtételét: „Számomra természetes, ugyanakkor felemelő a tudat, hogy magyarként és katolikusként élek, létezem, dolgozom, nemcsak születésem, neveltetésem okán. Örömmel tölt el, hogy én is alkotója, megtartója, részese vagyok annak a határtalan szellemi gazdagságnak, amit őseink ránk hagytak zenei és irodalmi alkotások, néptáncok, néphagyományok, archaikus népi imádságok formájában, és aminek a közös nyelve a magyar, beleértve a zenei anyanyelvet is. …Ne tévelyedjünk az identitásvesztés, a szellemi igénytelenség ingoványába! Vállaljuk emelt fővel önmagunkat, hitünket, nemzeti hovatartozásunkat, magyarságunkat.”

De idézem a közeli Nagyvázsony polgármesterének (Fábry Szabolcs) ars poeticáját is: „Amikor a lányomat felvették a Patronába, a fiúkat pedig a ferencesekhez, azt mondtam, nagyobb örökséget nem tudok adni a gyermekeimnek, mint ilyen értékeket és ilyen közeget. A gyermekeinkben három dolgot próbálok tudatosítani: az egyik, hogy földet soha ne adjanak el, a másik, hogy állatot mindenképpen tartani kell, legyen az ember akár sztárügyvéd vagy síoktató, harmadik pedig, hogy a hit mindig biztos talajt jelent az ember talpa alatt. Mindent elvehetnek, a földet, az állatot, a vagyont, a könyveket…, de a Krisztusba vetett hitet nem tudják elvenni. Ez az, amire támaszkodva újra lehet építeni mindent, és erre az én életem – hibáim, bűneim dacára is – a minta.”

Május 8-án volt Mindszenty József újratemetésének 30. évfordulója alkalmából az Esztergomi Nagyboldogasszony-főszékesegyházban az engesztelő szentmise. A szentmise szónoka Varga László püspök úr volt, aki többek között arról beszélt, hogy soha nem látott keresztényüldözésnek és egyházunk elleni külső-belső támadásoknak vagyunk tanúi és elszenvedői, és nem mindegy, hogy miként válaszolunk minderre. A szónok arról is beszélt, hogy a katolikus egyház ma sokak rokonszenvét elveszíti azért, mert nem látják meg benne az élő, feltámadott Krisztust, aki telve van szeretettel és irgalommal. Úgy tekintenek az Egyházra, mint csupán emberi intézményre a maga rítusaival, tételeivel, szolgáival. Az egyházhoz tartozók pedig sokszor maguk is táplálják a félreértést. Önigazolás, morgás, ítélkezés, bűntudatkeltés, elégedetlenkedés és vádaskodás helyett naponta tehetnénk tanúságot a feltámadott és köztünk élő Krisztusról, akinek szeretete és irgalma sokszor még a keresztények szemében is botrányos.

Csíksomlyó. Érdemes felidézni Urbán Erik tartományfőnök köszöntőjét: „A pünkösdszombati fogadalmi búcsú éppen a gyökérerősítést szorgalmazza, megerősítve abban, hogy a becsületünk, a kimondott szavaink és a tetteink egységet alkossanak.”

A búcsús szentmise főcelebránsa Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök volt, aki bevezetőszavaiban emlékeztetett: „Különleges kegyelem és ajándék, hogy eljöhettünk ide.” Az elmúlt időszak a hit nagy próbája volt. Ebből a nehézségből kell felszínre vergődnünk, megtalálni az új helyzetben a helyünket, feladatunkat.

A mise szónoka a csángóföldi születésű Salamon József gyimesbükki plébános volt, akinek prédikációjából három mondatot szeretnék kiemelni. „Csíksomlyó népéhez tartozni azt jelenti: mindenki ide tartozik, akinek fontos a csíksomlyói Mária jelenléte, oltalma, támogatása, aki igazi édesanyának érezte és érzi őt. …Csíksomlyó népe maradtok mindig, akárhol éltek, lesz hitünk, lesznek értékeink, lesz elképzelésünk a jövőről, lesz remény, erő. …Napjainkban jobban szükségünk van a közösségre, mint a ruhára, ételre. Közösség nélkül nincs jövő.”

Röviden meg kell emlékeznünk arról, hogy Magyarország 83 év után immár másodszor rendezte meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (2021. szeptember 5–12.). A nyitószentmisét megelőző műsort Rákász Gergely orgonista vezette fel, aki 15 évesen az ország legfiatalabb orgonistájaként debütált és hangszeréről úgy vallott: „Az orgonát hallgatni olyan, mint Istennel beszélgetni: a legnagyobb szólal meg, ami megszólalhat.” Az ezt követő félórás megnyitóünnepség Magyarország, Mária országa címet viselte. A Kárpát-medence keresztény néphagyományait bemutató műsorban 300 néptáncos és hagyományőrző művész a magyarság, a néphagyomány és a keresztény vallás különleges viszonyát, ezer évre visszanyúló gyökereit mutatta be. Az évezredes kultúránk hordozza a leginkább a közösséghez tartozás csodáját, amely összefűzi a világban élő magyarokat. (A produkciót Káel Csaba rendezte, Zsuráfszky Zoltán koreografálta.) A NEK nemcsak a hívő embereknek, hanem az érdeklődőknek is, de talán túlzás nélkül mondható, hogy az egész magyar nemzetnek komoly lelki töltődést adott. Az elhangzott előadásokból csak két kardinális nevét emelem ki, Robert Sarah bíboros, aki dedikálása során szerényen és mosolyogva úgy nyilatkozott, hogy ha az emberek megtiszteltek azzal, hogy eljöttek hozzám, én is megtisztelem őket azzal, hogy addig maradok, amíg az utolsó ember is sorra nem kerül. A másik személy pedig Prága érseke, Dominik Duka bíboros, aki előadásában tanúbizonyságot tett arról, hogy milyen mélyen ismeri a magyar történelmet, és milyen közel áll gondolkodásában népünkhöz.

„Magyarság és kereszténység együtt járja a történelem útját” – mondta a NEK záróeseményének előestéjén Erdő Péter bíboros, a gondviselő Isten különös ajándékának nevezte, hogy a hívek együtt ünnepelhetnek a nemzet főterén, kiemelve azt, hogy a Parlament épületében egyszerre van jelen a Szent Korona és a „legbecsesebb ereklyénk, a Szent Jobb”.

A kongresszus zárómiséjét celebráló Szentatya Budapestről háromnapos szlovákiai látogatásra indult. A felvidéki magyarok jogosan várták azt, hogy elhangzik egy üzenet vagy egy gesztusértékű megnyilatkozás feléjük is, hiszen Szent II. János Pál pápa szlovákiai látogatása során minden alkalommal volt ilyen. Úgy tűnik, hogy a pápalátogatás szervezői teljesen elfeledkeztek a magyarokról, mintha nem is léteznének. A magyar testvéreink szomorúan állapították meg, hogy – bár senki sem várta el – ne a hívek többsége által beszélt nyelven valósuljanak meg az egyes programok, de lehet-e az, hogy egy félmilliós számú magyarságról nem vesznek tudomást, akinek döntő többsége egyébként katolikus vallású.

2021. szeptember 24-én pénteken a Honvédelmi Minisztérium és a Tábori Püspökség meghívására hálaadó ünnepi szentmisén vettem részt. Bertha Tibor tábori püspök azokat a barátait hívta erre az ünnepi alkalomra többek között, akik nem tudtak részt venni a járvány miatt a szentelésén. A meghívóban többek között ez áll: „A liturgiában együtt szeretnénk fohászkodni a honvédelmi tárca vezetőivel, a honvédség elöljáróival és számos katonájával hazánkért és egész népünkért, hogy reményteljes bizalommal tudjunk a jövőbe tekinteni azzal a tudattal: Magyarország továbbra is a béke és biztonság földje marad. Szeretett Hazánk ezeréves történelmi öröksége arra bátorít bennünket, hogy az Örökkévaló Isten gondviselését kérjük az élet kötelességének szép folytatására, hiszen ő maga is az élet útját akarja megmutatni az embernek (vö. Zsoltárok könyve 15,10). Közös fohászainkban belekapaszkodhatunk őseink keresztény hitének felszabadító erejébe, és abba a nemzeti büszkeségbe, amelyet hőslelkű eleink hagytak ránk.”

Végezetül még egy ismételt kérés: tekintettel arra, hogy a járvány miatt keveset találkozhattunk, mellékelem a marosillyei templom felújításával kapcsolatos KÉSZ felhívást azzal, hogy aki le tud mondani legalább egy kávéról vagy egy pohár borról, utalja át ennek ellenértékét ezen csodálatos épített örökségünk támogatására, hiszen e templomban őrzik a máriapócsi kegykép bécsi másolatát.

*

A harmadik évezred huszonkettedik új esztendeje a mind ridegebbé váló, eldurvult, lelketlen elanyagiasult világunkban – e levél olvasóinak – adjon több nyugalmat, lelki békét, szeretetet, megértést és nagyon jó egészséget.

A KÉSZ Veszprémi Csoportjának elnöksége nevében kívánunk minden tagtársunknak, barátunknak kegyelemteljes, áldott és meghitt szent karácsonyt s nagyon boldog új esztendőt.

Útravalóul álljanak itt Pio atya gondolatai: „Minél több kincset fedezel fel önmagadban, legyél annál inkább alázatos és szerény. Úgy állj Isten elé, hogy mélységesen átérzed, bármennyire is gazdag vagy, sosem tudod viszonozni azt a sok jóságot, melyet Tőle kaptál.”

Figyelemre méltó látásmódra hívja fel a figyelmünket Mons. Gábor Bertalan, Szepsi plébánosa: „Jó lenne, ha idejében megtanulnánk ezt a leckét, és nem az ügybuzgó tevékenységünktől várnánk Isten országának terjedését, hanem egyre jobban megengednénk, hogy az evangéliumi élet a maga belső törvényei szerint alakítsa át gondolkodásunkat, akaratunkat, érzelmeinket és emberi kapcsolatainkat. A sok jó szándékú és rosszindulatú kritika helyett több önkritikát gyakorolnánk, felülvizsgálva lelki életünk milyenségét: jó termőtalaja vagyunk-e az isteni hulló magnak?”

De fontoljuk meg az alábbiakat is: „Do the best, God will do the rest.” – Tedd meg a tőled telhető legjobbat, az Úr minden egyébről gondoskodik.

Veszprém, 2021. Advent

Dr. Udvarhelyi Olivér
KÉSZ Veszprémi Csoport elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.