Menü Bezárás

Pálfi Géza: A rózsafüzérről (1973. október 2.)

Ebben a hónapban minden este közösen elvégezzük a rózsafüzért. Más hónapokban is szoktatok lefekvés előtt egy-egy tizedet elvégezni, sőt gondolom napközben is keresel alkalmat legalább egy-egy tized elvégzésére. Aki szereti a Szűzanyát, annak nem kell nagy biztatás erre. Ma a rózsafüzér imádkozására szeretnélek megbuzdítani titeket. A rózsafüzér nagyon régi imádság. Mai formájában már körülbelül félezer esztendős. A domonkos rendi szerzetesek tettek legtöbbet azért, hogy elterjedjen imádkozása egyre jobban. A neve egy XIII. századi legendára megy vissza. Azt mondja a legenda, hogy egy cisztercita szerzetes szívesen imádkozott egymásután 50 Üdvözlégyet is. Egy napon aztán megjelent neki a Szűzanya és a homlokán 50 rózsa díszlett, annyi, amennyi Üdvözlégyet elmondott a szerzetes. Így lett rózsafüzér a neve. Olvasónak mondjuk, azért, mert leolvassuk, leszámoljuk a kis szemeket rózsafüzérünkön.

Gondolhatunk arra is, amikor rózsafüzérezünk, hogy Máriát meglepjük valami ajándékkal. Ismerőseinknek rózsacsokorral szoktunk kedveskedni. És az a rózsacsokor, amellyel Máriának kedveskedünk, a rózsafüzér. Hogyan imádkozzuk? Hát legelőször szívesen. Lehet, hogy fáradt vagy, nehezedre esik imádkozni félórán keresztül. Szívesebben játszanál, szórakoznál, pihennél. De fiam, minél nehezebb, annál értékesebb. És aki idejött, az kell hogy szeresse az imádságot, még akkor is, ha olykor nehéz az. Ugye te is szeretni fogod, és még magadban sem fogsz zúgolódni, amikor rózsafüzérre kell menni?

Imádkozd figyelmesen. Tudom, hogy szinte lehetetlen az, hogy egész végig figyelj minden Üdvözlégyre, figyelj minden szóra. Ezt nem tudod megtenni. De tudod, mit csinálj? Legalább minden Üdvözlégyben egy szóra figyelj! Egyetlenegyre. És ha ennyit meg tudtál tenni, már nagyot tettél. Vagy gondolkodj annak a tizednek a titkáról. Milyen fájdalmas lehetett a keresztrefeszítés, milyen öröm a feltámadás, milyen boldogság Jézus születése stb.

Imádkozd hittel, bizalommal. Bízzál abban, hogy van értelme imádságodnak. Őseink hányszor mentek csatába ellenség ellen nagy veszedelmek idején rózsafüzérrel a kézben, és győztek. Milyen bizalommal imádkozták Gyergyó és Csík asszonyai a rózsafüzért 1567-ben a somlyói Mária lábánál, miközben férjük, fiúk fenn harcolt a Tolvajos-tetőn János Zsigmonddal hitükért. És a férfiak győztek. Kiimádkozták, kirózsafüzérezték az asszonyok a győzelmet.

Te is kérhetsz, fiam, Máriától a rózsafüzérben sok mindent. És mennyi a kérnivalód! Hogy megmaradhass jónak. Hogy elérd célodat. Hogy menjen a tanulás. Hogy szüleidet megáldja az Isten. Hogy a világban béke legyen. Hogy szeretni tudj mindenkit. Hogy a szabályok megtartása sikerüljön. Mennyi kérnivaló!

És mennyi jót tehetsz a rózsafüzérrel! Mindennap teljes búcsút nyerhetsz, ha aznap áldoztál és tiszta a lelked. Valaki a te imádra szabadul ki a tisztítóhelyről. Egy nap szabadulhat 160 szenvedő testvérünk. Te kiszabadíthatsz csak most októberben 31-et. Régebben a foglyokért mi mindent megtettek. Fogolykiváltó rendek alakultak. És sokszor a szerzetesek maguk mentek foglyoknak, hogy kiszabadítsanak valakit. Páli Szent Vince eladja önmagát, csak hogy a foglyok kiszabadulhassanak. És te sokkal borzasztóbb fogságból szabadíthatsz embereket. Még el sem kell adnod magad. Csupán összeszedetten elvégzed a rózsafüzért. És fogolykiváltó lehetsz. Nagy dolgot viszel végbe.

Nyugati fiatalok gyakran mennek el nyaranta kórházakba vagy valahova Afrikába. Segíteni, jót tenni, tanítani őket, gyógyítani. Rááldoznak heteket, hónapokat a szabadságukból. Te ezt nem teheted meg. De azért nem maradsz el mögöttük. Ha buzgón imádkozod a szentolvasót, rengeteg jót tehetsz. Imád nyomán betegek lesznek Isten akaratában megnyugvóbbak, szomorúak vigasztalódnak meg, bűnösök térnek meg. Imádkozz hát, hogy imád nyomán Mária, égi Édesanyánk sok ember lelkébe öntsön vigaszt, örömet, szeretetet, és megáldjon téged is.

(Elhangzott a gyulafehérvári kántoriskolában. Forrás: Pálfi Géza: Exhortációk diákoknak – A Pálfi Géza születésének 70. évfordulója alkalmából megjelent trilógia második kötete. Szerkesztette: Varga Gabriella – Vencser László, Karosz Kiadó, Budapest, 2011, 15–16. old.)