Menü Bezárás

A féligazság (i)gazsággá válhat

A féligazság rosszabb lehet, mint a hazugság, az utóbbit idővel felismerjük, de a féligazságok örökre bevésődhetnek tudatunkba s megrontják azt. Ha az igazságból csak egy „i” betűt is elhagyunk, az (i)gazsággá válhat. Sok nagy filozófus próbálta utolérni a megfoghatatlant. Descartes szerint a kételkedés az emberi és egyben az Isteni létezés alapbizonyítéka. Ennek ellenére gyakran hibásan-hiányosan idézik a nagy filozófust. Ő nem azt mondta, hogy gondolkodom, tehát vagyok, hanem: „Kételkedem, tehát gondolkodom – gondolkodom, tehát vagyok”. Manapság a gondolkodó ember, ha nem is a társadalom, de a közössége számára kezd kényelmetlenné válni.

Manapság, aki kételkedik, az mintha egyre veszélyesebb lenne… talán jobb, ha nem lenne (köztünk). A napokban részt vettem két keresztény közösségi találkozón, ahova késve, csak a végére érkeztem. Öt kedves ismerősöm, pont az 50. születésnapjukat ünneplők köré csoportosultunk, beszélgettünk. Mint már oly sokszor, most is minden szépen, gördülékenyen haladt. Viszont amint megjelent az, aki még nincs beoltva, azonnal felborult a „rend”, hirtelen megoszlottak a vélemények, kitört a pánik. Ennek kapcsán több érdekes halvány sejtelem tört elő belőlem, amit szeretnék megosztani.

Lehet, hogy ez az egész covidpánik arról szól, hogy megossza az embereket? Lehet, hogy mi magunkat fogjuk „kicsinálni”, eltávolítani a körünkből a kényelmetlen (kételkedő) alakokat? Azt sem zárom ki, hogy csupán tesztek, tesztelések sorozatainak vagyunk a csendes áldozatai: előbb a különféle kötelező tesztelések, majd oltások, amik kialakítanak egy olyan össztársadalmi hangulatot, ami önpusztítóan fog hatni? Tény, hogy mindig is volt KÉT TÁBOR – az emberek mindig két, alapvetően ellentétes eszmevilág köré csoportosultak. Azt nem mondhatjuk, hogy jók és rosszak, azt sem, hogy igazak és hamisak – csupán annyit: két tábor. Valójában az angyalok két tábora, ahol nem a bukottakból lettek a jók, hanem kezdetben mindenki jó angyal volt. Aki nem ebből a bibliai tényből indul ki, az jobb, ha ki sem indul sehova. Táborok, ahol igenis harc folyik, kegyetlen kemény küzdelem. Idén épp kereken 500 éve annak, hogy ezt látta meg a Loyolai lovag, a későbbi Szent Ignác. Azóta is mindenkinek felteszi a kérdés: te melyik táborba tartozol? Mi, jezsuiták tesszük ezt lelkigyakorlatok keretén belül. Nemcsak a három-öt-, illetve nyolcnapos jezsuita lelkigyakorlatokon, de a hétköznapi életben is táborokra oszlanak a vélemények, a nézetek. Mindeddig, a covid-járványig, mindig akadtak, akik egy harmadik táborba képzelték magukat, csak úgy meghúzódtak a háttérben. Legalábbis azt gondolták magukról, hogy így is lehet… Most látjuk, hogy nem. Most először tapasztalatam az én kisközösségekben megélt harmincvalahány évemben, hogy nincs harmadik tábor. Mindenki hozzászólt ahhoz, hogy egy közülünk nincs (még) „beoltva”. Már az elején egyértelművé vált, hogy nincs semmi értelme vitázni, illetve csak egy értelme lehet – megtanulni a konfliktust kezelni, mert erre ez alkalmas lehetőség.

Az is sejtem, ezek már az „idők jelei”, amit számtalan prófécia előre jelzett. Jelek, hogy ha nem is általánosan, de nekem és társaimnak hamarosan „végünk”, itt a végidő. Henri Boulad SJ, magyar állampolgárságú egyiptomi atya is hasonló véleményen van. Senki nem rendelkezik akkora optimizmussal, mint ő, de előtte üldözni fognak bennünket – mondja. Szerinte is ezek már a végidők. Az idei nyár természeti katasztrófái mintha ezt húznák alá, na de ne menjünk ilyen messzire. Maradjunk meg saját közösségeink hétköznapjaiban.

Nem lehet kétségbe vonni, eddig is volt az egyik tábor, ahol az élet ellen szövetkeztek. És itt most nem az abortuszpártiakra gondolok, sem az eutanáziát propagáló „újkeresztényekre”, sem a génmanipulált élelmiszereket előállító, majd fogyasztó bárkire közülünk. De még a szexuális felvilágosítással kapcsolatos törvénykezési EU-s pánikhelyzetre sem akarok apellálni. Mindig is voltak rosszul sikerült kutatási eredmények, amelyekre csak évekkel később jöttek rá. Ahogy sok életet mentett már meg a tudomány, úgy sok élet pusztult is el hibás következtetésekre alapozva. S gyanús módon ez mindig akkor következett be, amikor kizárták a kétségeket. Manapság klasszikus példája ennek a D vitamin nem kellő értékelése, annak szerepe és fontossága az emberi szervezet számára. Manapság szinte mindenki próbál (vég)következtetni, mégpedig a médiában felkínált ingyen hozzáférhető „biztos” információk alapján. Teszi ezt azért is, mert nem ér rá – hajszolva érzi magát, nincs idő filozofálni –, tenni kell valamit és gyorsan. Az egyetlen, ami biztos: majd meg látjukMindig lesz valahogy… Ahányszor hallom, mindig összerezzenek, amikor azzal érvel valaki: utánaolvastam az interneten stb. Ki vonta volna kétségbe például, hogy a spenót sok vasat tartalmazna – és mégsem. Csupán egy vesszőcske került rossz helyre. A hiteles információkhoz manapság hiteles emberek hiteles interpretációja alapján lehet(ne) hozzájutni. Valóban a tudás lett a nagyhatalom, ezt kellene tudomásul vennünk – és valljuk be, mindenki nagyhatalomra vágyik. Enyhén szólva nevetségesekké vállunk. Descartes foroghat a sírjában ezeket látva.

Itt Felvidéken pár hónappal ezelőtt még módunk nyílt arra is, hogy a médiának köszönhetően az államfővel (Pani Čaputovával) együtt izgulhattunk, vajon sikerül-e majd neki idős édesanyját „beregisztrálnia”, hogy megkaphassa a vakcinát. Bevallása szerint nem volt könnyű. Ezt követően sokak sokat küszködtek, hogy regisztráljanak, utaztak járásokon kívül-belül, csak hogy a regisztrációból kifolyólagos helyszínen ők is megkaphassák az oltást. Most, a nyár kellős közepén, pár nappal ezelőtt pedig már nagyobb üzletközpontokban regisztráció nélkül is hozzá lehetett jutni. Pont most, amikor kezdett csappanni az érdeklődés, pedig az említett üzletközpontokban légkondicionált körülmények is biztosítva vannak. És ekkor a volt miniszterelnök is (végre) megkapta az oltást – és mit? Hát a Sputnikot. Micsoda véletlen, ki tudna itt kételkedni? Nem is kell kételkedni, nem is jó – kinek jó? Aránylag váratlanul röppent fel a hír: jön a Szentatya Szlovákiába – ehhez képes a NEK itt már nem is esemény, pedig az sokkal fontosabb kellene hogy legyen. Vajon a nemfelvidéki honfitársaim közül ezek után hányan vesznek majd részt a teljes rendezvénysorozaton Budapesten? Talán most majd érthetetlenül mosolyog sok kedves időszaki olvasóm, az atya már megint morcos… Nemrégiben olvastam: egykor már csak Noé hitte el, amit mások megmosolyogtak… s majd egyszer csak elkezdett esni az eső.

Puss Sándor SJ

Vélemény, hozzászólás?