Menü Bezárás

A most meghirdetett szentév óriási lehetőségeket kínál

Tizenöt évvel ezelőtt, 2005. december 25-én írta alá XVI. Benedek pápa a Deus caritas est című enciklikát. Ferenc pápa idén karácsonykor bejelentette, hogy az Irgalmasság Rendkívüli Szentévében, 2016. március 19-én, Szent József főünnepén aláírt Amoris laetitia című apostoli egzortáció 5. évfordulója alkalmából Szent Évet hirdet meg 2021. március 19-ével kezdődően. Nem sokkal azután, hogy tudomást szereztünk a Szent József évről… Nincs szándékomban azt kutatni, mi lehet e mögött – hisz’ kiderül, a Pápa amúgy sem szokott titkolódzani.

Szent Bernard látomása, szerző: Fra Bartolommeo, c. 1504 (Uffizi). Forrás: Wikipedia

De azért, ha jobban belegondolunk, és ahogy Ő is mondja: a családoknak óhajtja szentelni – hát akkor a családi élet körül bizonyára „nagytakarításra” készül. Én itt csak egy kis, bár kényes részletét emelném ki ennek a „nagytakarításnak”. Az Amoris laetitia-ban kilencszer szerepel az érosz, illetve az erotika fogalma. Az ezt megelőző, tizenöt évvel ezelőtti dokumentumban pedig 31-szer. Jogos tehát, hogy elgondolkodjunk e fogalmak teológiai létjogosultsága fölött. Az egykor gyakori Szoptató Madonnák a karácsonyi légkör kedvelt alakjai voltak a XV– XVIII. században. Csak az ezt követő korok kezdtek idegenkedni ezen bensőséges (erotikus?) megnyilvánulásoktól. Jogos tehát az állítás, hogy az ún. „szexuális forradalom” nem is volt forradalmi, sőt épp ellenkezőleg. De most ebbe sem szeretnék belemélyedni – csupán pár példa:

Az 1876–1882 közötti korszakban Friedrich Nietzsche szakított a kereszténységgel. Egy ifjúkori szerelmi kaland azonban vérbajt oltott belé. Az Emberi túlságosan is emberi című művében a férfi és a nő viszonyát elemzi: „a nő a dekadens típusokkal, a papokkal együtt mindig is összeesküdött a »hatalmasok«, az »erősek«, a férfiak ellen.” Úgy vélte, hogy a kereszténység az Erosszal mérget itatott; nem halt ugyan bele, de rosszasággá torzult.[1] Ezzel a német filozófus egy széles körben elterjedt felfogást fejezett ki: vajon az Egyház parancsolataival és tilalmaival nem azt keseríti-e meg számunkra, ami az életben a legszebb? Vajon nem éppen ott állít-e tilalomfákat, ahol a Teremtőtől számunkra elgondolt öröm boldogságot kínál, mintegy ízelítőt adva az isteni természetből? Lásd Deus caritas est, 3. pont.[2]

Ugorjunk most egy nagyot, hogy a valódi szexuális forradalomra rátaláljunk. 1950. június 24-én XII. Piusz pápa szenté avatta Goretti Máriát. Az Imaórák liturgiája III. részletet közöl, a Pápa beszédében többek között arra hívja fel a figyelmünket, hogy: „…ha életét fel is áldozta, tisztasága szűzi dicsőségét el nem veszítette”. 1950. szeptember 23-án XII. Piusz pápa apostoli buzdításában, a Menti Nostrae-ban érdekes megfigyelni, hogy a szüzesség és tisztaság eszményeit csakis a cölibátus eszménye képviseli, ezzel foglalkozik egy külön fejezetben. November 1-jén a Pápa kiadja a Munificentissimus Deus dogmatikus enciklikát, a Szűzanya menybevételéről – testestől (vagyis a Menyben is van-lesz „testiség”). Ezzel az emberi testre helyezi a figyelmet, amely arra hivatott, hogy a túlvilágban is létezni tudjon. Többek között a Konstantinápolyi Szent Germanoszt idézi, aki szerint: Szűz Mária testének romolhatatlansága és menybe felvétele Mária szűzi testének egészen különleges szentségéből is következik… ezzel elindul egy teológiai irányzat, a „Test teológiája”, amelyet Karoly Wojtyla bontakoztat majd ki. A testiség nem bűn, csupán annak helytelen élvezete – az azzal való visszaélés a bűnös.

Bartolomé Esteban Murillo (1617–1682): Aparición de la Virgen a San Bernardo (olajfestmény). Forrás: Wikipedia

1950. november 21-én jelenik meg egy újabb dokumentum a szüzességről, a Sponsa Christi című apostoli konstitúció. Ebben arra buzdítja XII. Piusz pápa a klauzúrában élő szerzetesnővéreket, hogy elevenítsék fel a szüzek avatásának ősrégi szokását (vö. METZ, R., La consécration des vierges, 133). Itt már érezhetővé válik, hogy az éroszt a szerzetesrendekből sem lehet kizárni, hogy az érosz egy szenvedélyes élet aspektusa. Később, a II. Vatikáni Zsinat után, 1970-ben adták csak ki a világban élő szüzek egyházi beiktatásának felújított liturgiáját (magyarul hivatalosan máig nincs meg).

Visszatérve az ’50-es évekre, 1958-ban kezdte az akkori Karol Wojtyla publikálni (még messze a zsinat előtt) első tanulmányait az éroszról, konkrétan a szemérem, a szégyen metafizikájáról. Lublini filozófiai előadásainak címe: A szemérem metafizikája, vagyis pontosan tudta, mire van most szüksége az egyháznak ezekben a forradalom előtti zavaros időkben. Sajnos csak ötven évvel vésőbb kerülhetett a nagyközönség elé. Ezután pedig majd bekerül pár gondolat a XVI. Benedek pápa által írt Deus caritas est című enciklikába.[3] A szexualitás metafizikája címen két hasonló doktori disszertáció készül: Giulio Cesare Andrea Evola, Julius Evola (1898–1974) olasz filozófus, művész, ezoterikus. Julius Evola (1958), Metafisica del sesso, Edizioni Mediterranee, Roma. Hatással volt rá Otto Weininger. A következő évben pedig Josef Holznertől kiadják Szent Pál életét, ahol a Korintusi egyházat úgy írja le, ahol erotikus tekintetben elavult elemek voltak (?).[4] Mintha Svédország is észbe kapna, Az élet küszöbén (eredeti cím svédül: Nära livet) egy 1958-ban bemutatott Ingmar Bergman által rendezett svéd filmdráma – amit a nyílt szexualitása miatt cenzúráztak (szoptató anyai kebel a filmben).[5]

Szűz Mária bal melléből tejjel lő Clairvaux-i Saint Bernard szemébe. Bernard maga írta le a szem szenvedésének ezt a csodálatos gyógyulását a 12. században. A metszet 32 x 24,1 cm. 1480 és 1485 között keletkezett. Forrás: Henk van Os. „Az imádság kultúrája”, Az odaadás művészete a késő középkorban és Európában, 1300–1500. Princeton University Press, 1994: 52–85. (Wikipedia)

Georges Bataille (a magyar szakirodalom inkább csak negatív kritikával illeti, mégis…) szintén ebben az évben publikál. Közismert francia író, filozófus, aki szerint ha meg akarjuk határozni, hogy hol az a pont, ahol megvilágosodik az erotika és a misztikus lelkiség kapcsolata, vissza kell térnünk ahhoz a belső látásmódhoz, amelyből a szerzetesek indultak ki.[6] Könyvének bevezetőjében így vall: ebben a műben a katolikus vallás iránti odaadás és az erotikus szenvedély (egymással) egységben jelenik meg. Amikor az emberek rájönnek arra, hogy vágyaik mélyén nem a genitális élvezetek állnak, hanem az általánosabb és mindenkire kiterjedő erotika vonzalma (érosz), akkor már bátrabban merik keresni az „alternatív” megoldásokat. Ilyen a szüzesség is, amelyet, ha megszeretnek, nagy ajándékká válik úgy a házasságra készülők, mint a megszentelt életet választók számára.

Mit szerettem volna mindezzel elmondani? Azt, hogy az egyház sokkal nagyobb forradalmár a szexualitás terén, mint ahogy mondják a magukat felvilágosultnak meghirdetők. A most meghirdetett Szent Év óriási lehetőségeket kínál újra helyes fénybe feltüntetni Isten csodálatos tervét, amely nem csupán a nő–férfi kapcsolatban nyilvánul meg. Valamennyi keresztény jogosult arra, hogy szenvedélyes élet éljen, hogy az egyházi megnyilvánulásokban egyre gyakrabban szereplő érosszal békében együtt éljen. Merem állítani, ha annyira terjednek a szenvedélybetegségek, az annak is az oka, hogy mi, keresztények idegenkedünk a szenvedélyes élettől. Misztikusaink máig hirdetik, ne féljetek Isten ezen adományától… Talán közülük is az egyik legnagyobb Clairvaux-i Szent Bernát (1091–1153) lehet, aki megértette a karácsony, a Szoptató Madonna mondanivalóját.

Puss Sándor SJ

[1] Vö. Luigi Giussani (1994), Il senso di Dio e l´uomo moderno. La „questione umana“ e la novitá del cristianesimo, Biblioteca Universale Rizzoli (s).
[2] Vö. Lou Andreas Salomét 1897. Nietzsche női – állítólagos nőgyűlölete: lásd „A megismerés szenvedélye”, in Darabos Enikő (2008), Disszertáció: Nem-játék (1. fejezet Nietzsche női). Vö. 2. fejezet – A nő, az igazság és az élet, 15–30., valamint M. Fula SDB (2004), A nő antropológiája, doktori értekezésében (67–68).
[3] 2019-ben egy újabb nem várt meglepetést okozott, amikor a Vatikáni Rádió cseh adása szerint Ratzinger súlyos hibának tartja, hogy a „szexuális forradalom” idején az amerikai papnevelésbe egy püspök beiktatta a pornófilmeket – csak hogy undort váltsanak ki a fiatal férfiakból. Ehhez járult a homoszexualitás, majd a pedofília megjelenése (Egyház botrányok, 2019.4.22.).
[4] Ad. Schlatter 1932-es munkájára hivatkozik: a nemi érintkezések felszabadítását hirdették, minden meg van engedve; még a vérfertőzés is, amit a római törvény is tiltott; eltúlzott erotikus fulladt légkör; szajhaság, illetve hetairák tartása; még Szent Ágoston is pajtásházaságban élt, in SZIT, Budapest, 1982, 317.
[5] The reason for the age restriction and removal of the scene cited in the official documents, is that the film was not suitable to the sexual morals of a minor in the Italian society, and the scene was considered to be shockin.
[6] BATAILLE, G. (1958), Az erotika, Nagyvilág, Budapest 2001, 286–291.