Menü Bezárás

Az első budapesti Eucharisztikus Világkongresszus – Szabó Ferenc SJ jegyzete

A második budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve érdekes lehet a visszapillantás az 1938-ban Budapesten megrendezett Világkongresszusra.

1938. május végén rendezték meg a magyar fővárosban a 34. Eucharisztikus Világkongresszust, amely a két háború közötti katolikus egyháztörténet „legkiemelkedőbb eseménysorozata volt” – állapította meg Gergely Jenő történész, hozzáfűzve: „méreteiben és pompájában csak az 1896-os millenniumhoz hasonlítható”. E világkongresszus sajátossága volt, hogy „szerves részét képezte az 1938-as Szent István-évnek, amelyet első szent királyunk halálának 900. jubileumán tartottak. Így úgynevezett kettős szentév képezte a hitbuzgalmi és hitéleti keretét a nemzeti és egyházi ünnepségsorozatnak, amelynek egyik csúcspontja a május végi Eucharisztikus Világkongresszus, a másik az augusztus 20-i Szent István-nap volt” (Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon, 1919–1945, 232. old.).

A „kettős szentév” célja az volt, hogy előkészítse a katolikus magyarság lelki megújhodását. A világegyház, a Szentszék kitüntető figyelme annak a keresztény és nemzeti Magyarországnak szólt, amely „két pogányság” – a bolsevizmus és a nácizmus – ellenében a hit bástyájának bizonyult. XI. Piusz pápa bíboros államtitkárát, Eugenio Pacellit küldte el legátusként Budapestre, aki egy év múlva XII. Piuszként kezdte meg pápai szolgálatát. Rajta kívül 14 bíboros, 48 érsek és 197 püspök jött el Magyarországra a világegyház különféle országaiból.

A kongresszus első napján (1938. május 26-án, áldozócsütörtökön) a Hősök terén a gyermekek és fiatalok szentmiséjén mintegy 300 ezren vettek részt és nagy részük szentáldozáshoz járult. Este a kongresszus leglátványosabb eseménye zajlott le: az eucharisztikus hajókörmenet a Dunán. Május 27-én este ugyancsak a Hősök terén tartották közel 200 ezer férfi éjszakai szentségimádását, amelynek keretét a Csávossy Elemér jezsuita atya által irányított misztériumjáték képezte. Az elmélkedést P. Bangha Béla jezsuita, a kongresszus egyik főszervezője tartotta. Most a férfiaknál is többen voltak a nők éjjeli szentségimádásán.
A világkongresszust lezáró ünnepségen, május 29-én, vasárnap Pacelli bíboros legátus a Hősök terén mutatott be szentmisét, amelyen mintegy félmillió hívő vett részt és járult szentáldozáshoz. A mise végén a legátus szózatot intézett a magyar nemzethez és a világegyház híveihez (több rádióállomás egyenesben közvetítette beszédét). Délután a bazilikából indult el a kongresszust lezáró eucharisztikus körmenet: több százezer hívő kísérte el az Oltáriszentséget az Andrássy úton a Hősök terére.

A kongresszus szervezésének két „lelke” Mihalovics Zsigmond, a Katolikus Akció elnöke és a jezsuita Bangha Béla volt. P. Bangha, mint ismeretes, a két háború közötti katolikus megújhodás fő képviselője volt az 1927-ben elhunyt Prohászka Ottokár mellett. Jól meglátták az egyházi ünnepségsorozat és a nemzeti jellegű Szent István-év összekapcsolásának lehetőségeit. A már akkor nagybeteg Bangha Béla (fehérvérűség vitte el 1940-ben) ereje utolsó megfeszítésével emberfeletti munkát végzett a kongresszus előkészítésével. Cikkezett, tanácskozott, konferenciákat tartott, prospektusokat szerkesztett, leveleket diktált, tervezett, buzdított, tájékoztatott belföldön és külföldön egyaránt. Serkentésére a magyarok világnézeti különbség nélkül vettek részt a kongresszus előkészítésében. Bangha páter baráti kapcsolatait, külföldi összeköttetéseit használta fel arra, hogy Magyarország és a budapesti világkongresszus a világ érdeklődésének középpontjába kerüljön. Átfogó akciót indított el a harcos ateizmus ellen.

Mihalovics Zsigmond így emlékezett vissza szervezőtársára, Bangha páterre: „Az emésztő munka jutalmát az eucharisztikus Király a kongresszus napjaiban adta meg neki felejthetetlen vigasztalás alakjában. A férfiak szentségimádásának éjszakáján közel 200 ezer férfi hallgatta őt és P. Csávossyt. És amikor az éjféli misén, mint a tenger zúgása, hangzott fel körülötte a hitvalló férfiak imája és éneke és végbement Magyarországon a legnagyobb közös áldozás, ott láttam őt ülni a főoltár csavart oszlopa tövében fáradtan, földöntúli sápadtsággal az arcán, a mikrofon fölé hajolva. S mikor magam is könnyáztatta arccal odasettenkedtem melléje, azt súgta nekem; »Tudod-e, hogy most éljük életünk legszebb napját?« Aztán a mikrofon fölé hajolt és behunyt szemmel hálaadást mondott a szentáldozás kegyelméért. Úgy beszélgetett a mikrofon segítségével Krisztussal, mintha egy magányos kápolnában csak ketten lettek volna: Ő és a Mester! Pedig 200 ezer férfi boldogságtól repeső szívvel itta szavait, hogy azután úgy menjenek szét a városba, mint akik megtalálták a legnagyobb kincset: Krisztust!” (Idézi: Nyisztor Zoltán, Bangha Béla élete és műve, 362–363.)

Szabó Ferenc SJ
Vö.: Távlatok, 1978/2.
Fényképek forrása: iec2020.hu/hu/1938-budapest