Isten, haza, család: támasz és erőforrás (VII. rész)
Istenünk, hazánk és családunk: mennyi mindent magában rejt ez a három fogalom! Hitünket, reményünket, szeretetünket. Örömünket, aggodalmunkat, vigaszunkat. Álmainkat, vágyainkat, tetteinket. Egzisztenciánkat, biztonságunkat, egészségünket. Szeretteinket, közösségeinket, népünket. De vajon mit jelent önmagában a haza? A szülőföldünket? A lakóállamunkat? Az otthonunkat, ahová nap mint nap hazamegyünk? Vagy az Örök Hazát, ahová mindannyian készülünk? És ha valaki az élete folyamán egynél több országban él, az mit ért a földi haza fogalma alatt? Az Isten, haza, család hármas egységének jelentése és jelentősége volt a jubiláló Csíksomlyó Magazin idei., 20. számának központi témája, és erről kérdeztük mi is a világ két kontinensének hat országában élő tizenhét honfitársunkat. Igen-igen kifejező válaszaik az Augsburgban élő Neusser Erzsébet feleletében sűrűsödnek össze: „Ahol az irgalmas, szerető Isten és a családom van, ott van a hazám.” Az összeállítást Varga Gabriella és Orcskai Marianna, az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjasa készítette 2024 tavaszán. A Csíksomlyó Magazinban megjelent tizenöt, valamint a Szent Kereszt Ökumenikus Magazinban napvilágot látott két, összesen tehát tizenhét választ sorozatban, egyenként ismertetjük. A hetedik részben a svédországi Malmőben élő Berta Imre vall Istenről, hazáról és családról. Berta Imre Magyarországon született 1941-ben, Nógrád megyében, Patakon. Több mint ötven éve él Svédországban. Tervezőként dolgozott, jelenleg nyugdíjasként svéd, magyar és német nyelven tolmácsolással foglalkozik, és fotózik, mert, mint mondja, a fényképezés által szeretne a természethez és annak csodáihoz még közelebb kerülni. A medjugorjei Jelenések hegyén 2013-ban egy zarándoklat alkalmával készített, „Halálodat hirdetjük…” című fényképfelvételével részt vett a Magyarság Háza MAGYAR | MŰVÉSZ | VILÁG – Kiállítás a magyar diaszpóra képzőművészeinek válogatott alkotásaiból című vándortárlatán.
„A közös imádkozás összetartó ereje sok jót tehet”
Isten, Haza és Család: mindhárom fontos számomra.
Teremtő Istenünk maga a Szeretet, aki hív, tanít és barátainak nevez minket, és akihez mindenkor és mindenütt, bárhol is élünk, bizalommal fordulhatunk.
A Haza fogalma is melegséggel tölti el szívünket, hiszen évszázadok során sokszor fordultunk a Legfőbb Jóhoz, hogy tartson meg minket. Első királyunk hazánkat gyermeki bizalommal Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Himnuszunk, szép imáink, énekeink is az Istennel és a hazával való közös kapcsolat szükségességéről szólnak, mint ahogy a Hozsanna imakönyvünk 230. sz. éneke is: „Szeretettel jönnek hozzád, Atyánk hívő gyermekid, meghálálni kegyelmednek nagy jótéteményeit…”
A két előző fogalom ismerete, gyakorlása és megélése a Család és annak tagjai, mint édesanya, édesapa, gyermekek és nagyszülők részére is áldás lehet.
A közös imádkozás összetartó ereje itt is sok jót tehet, ma is, a veszélyek, bolyongások és tévelygések idején.
Berta Imre, Malmö (Svédország)
Forrás: Csíksomlyó Magazin 2024