Nálunk karácsonykor az volt a szokás, hogy a fára felaggatott szaloncukrok a fa lebontásáig rajta is maradtak. Ezt az iskolában elmesélve a társaim azt mondták: ha ennyire szereted, hát csend el! Csomagold ki, vedd ki a cukrot és a papírt csomagold vissza. Senki sem veszi észre.
Később is sokszor eszembe jutott ez a két szó: CSEND EL!
Hosszabb időt töltöttem kórházban, sokszor egyágyas szobában, ahová a fertőzésveszély miatt még a nővérek is csak ritkán jöttek be. Milyen csend is volt ott! Hányszor mondtam: CSEND EL és legyen valami zaj! De aztán milyen jó volt a csend, a nyugalom.
Most ebben a zajos világban: csenjünk el egy kis csendet magunk és embertársaink számára.
Funke Attila, Erding
Csend, a csendre vágyom én, Hogy hallható legyen, Ki vigaszt küld felém Valaki hív, valaki vár, Valaki hang nélkül beszél Csend, a csendet kérem én, Ha bántó már a zaj, És túl sötét a fény Valaki hív, valaki vár, Valaki hang nélkül beszél Jöjj, a holnaptól ne félj, Bár fenyeget még az éj, De közel a hajnal Jöjj, a holnaptól ne félj, Majd csitul a szenvedély, És győz a józan ész, Ha közel a hajnal Hát engedd, hogy halljam a szót, A békéltetőt, a vigasztalót, És engedd, hogy érezzem én, Hogy van még kiút, és van még remény Bródy János / Gerendás Péter
Fénykép: Pixabay
