Ilyenkor karácsony előtt sokszor eszembe jut ez a történet.
Nem is Csend Elek volt az Ő becsületes neve, hanem Rozgonyi Pál, de az iskolában is mindenki csak így szólította.
A tanítás után sokszor ott maradtunk az iskola kertjében – ami igazán egy nagy park volt – fogócskázni, bújócskázni a társakkal.
Egyik nap Palit annyira elvarázsolta az egyik faodú, ahová elbújt, hogy el is felejtkezett az időről. Egyik tanárnő séta közben vette csak észre, hogy valaki a hazamenetel helyett még ott maradt az iskolakertben.
– Mit csinálsz még itt Pali? Édesanyád már biztosan vár!
– Csendelek.
A tanárnő nem értette, hogy mi is akar mondani.
Pali nagyon szeretett sokat és hangosan beszélni, édesapját nagyon zavarta rádióhallgatás közben. Az édesanyja már a bejárati ajtón belépve a békesség kedvéért azt mondta neki: Maradj csendben!
Így hát Pali amikor nem beszélt, csendben volt, csendelt.
Benedek Elek Kis falumon néma csend ül... Kis falumon néma csend ül, De a mezőn kasza csendül. Otthon csak a beteg maradt, A többi mind búzát arat. Merre nézek kalásztenger, Mindenfelé dolgos ember; Hull a földre verejtéke, S szaporodik, gyűl a kéve. Még a földön harmat csillog, S kasza, sarló már ott villog, Nap fölkeltét meg se várva, Kint van a nép a határba. Csillagok tán földre szálltak? Búzakeresztekké váltak? Ahány csillag nyári éjjel, Annyi kereszt szerteszéjjel. Itt is, ott is csendül a dal, S nincs vége az alkonyattal. Együtt dalol ember, madár, Daltól zeng az egész határ. Hej, ez a dal! Nincs szebb ennél! Mintha mennyországban lennél. Nincsen az kótára szedve, Csak úgy terem a szívekbe. Szívben terem, szívhez talál, Minden szava az égbe száll, Hozzá, ki mindnyájunk Atyja, Ki az áldást osztogatja. Száll az ének, száll az égbe, A végtelen mindenségbe: Uram, kitől minden ered, Áldott legyen a te neved! Forrás: Benedek Elek versek