„Barátaid nevében”
Drága Barátunk!
Márai Sándor hittételével kezdem gondolatomat: „Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért.”
Itt állunk koporsód mellett – néhányan személyesen, többen lélekben –, és nem értjük, nem érthetjük, hogy MIÉRT távoztál közülünk. Nehéz szavakat találni, nehéz a feltörő gondolatokat megfogalmazni.
Most az a közhely jönne, hogy elkísérünk „utolsó utadon”, de tudjuk pontosan, hogy mindannyian az Örök Életre születtünk, pontosan tudjuk, hogy Megváltásunk örökre köttetett. Számtalan hajnalig tartó beszélgetésünk is arról szólt, hogy az értéktelenségbe süllyedő, hitét, Istenét megtagadó társadalomban hogyan tudjunk beszélni mindarról, amely túlmutat rajtunk. Aztán megtaláltuk ezt a lehetőséget a zarándoklatok szervezésében, a zarándokutak kiépítésében, a szakralitás hétköznapi gyakorlásában.
Sokszor mélyedtünk el közösen Anthony De Mello gondolatában, mely szerint „nem az a kérdés, hogy van-e Élet a Halál után, hanem az, hogy van-e Élet a Halál előtt”. Mert a Halál előtti élet csakis szakrális alapokon nyugodhat, csakis közösségben érhető el. Tudatosan tettél mindent, amit tettél, hiszen sokszor beszéltünk arról is, hogy „eszmét” csakis másik „eszmével” lehet legyőzni: és ezért tervezetten építetted a szakrális hálót; Istent és Embert tisztelő közösséget. Hiszen Wass Alberttel vallottad: „Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szenteltvízzel és búzakenyérrel és épít régi kőből új hazát.”
Drága Barátunk! Te ott vagy, ahova mi, itt egybegyűltek – előbb vagy utóbb – mindannyian követni fogunk. Követni fogunk oda, ahova gerinces, bátor, nemzetét, közösségét, családját, szabadságát szerető Székelyként megérkeztél. De addig is nehezen fogunk meglenni nélküled: valóságunk ezer szilánkjából kell betöltenünk azt az űrt, amely utánad maradt, hogy folytatni tudjuk, amit Te, félelmet és megalkuvást nem ismerve, elkezdtél.
Ezért transzcendens derűvel próbálunk visszagondolni mindarra, amit együtt tettünk, álmodtunk, megvalósítottunk. Igen, a transzcendens derű a legjobb kifejezés itt és most. Hiszen semmit sem érne mindaz, amit közösen – BARÁTKÉNT – tettünk, ha nem hinnénk abban, hogy az Isteni Megváltás részesei vagyunk mindannyian. És mint Barátok vallottuk Márai Sándorral, hogy „nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep…”
Ezt a hatalmas emberi próbatételt éltük át együtt, mindannyian, és ezt a hatalmas szerepet vállaltuk fel közösen. Mi továbbvisszük, Veled együtt.
Imádkozz érettünk…
Szakács Sanyi és a baráti köröd
2023. december 12.
