Menü Bezárás

Czirják Árpád: Evilági örök élet?

Halottak napján a halandók kegyelettel adóznak a halottaknak. Elmélázunk a bibliai igén: „Emlékezz, ember, hogy porból vétettél és porba térsz!” A szeretet a novemberi kopár temetőt virágoskertté varázsolja. Májusban sincs oly sok virág a temetőben, mint halottak napján.

Jó napot, jó egészséget – köszönünk el egymástól. Az egészségnél nagyobb jót egymásnak nem is kívánhatunk. Mit meg nem tesz az ember egészségéért? Figyelemmel kíséri az egészséges táplálkozásról, életmódról szóló híradást, rendszeres orvosi ellenőrzésnek veti alá magát. Az újságok, folyóiratok, orvosi szakvélemények, reklámok elárasztanak tanácsokkal, alig szabadulunk tőlük. Az orvosi rendelőben, kórházban a negatív látlelet hallatán boldogan felsóhajtunk, megnyugtatjuk magunkat: csak átmeneti a kóros tünet, rövidesen minden rendben lesz.

A betegség elmúltával egészségesnek érezzük magunkat, de meglehet, hogy valójában tünet nélküli kórt hordozunk magunkban. A gyógyszertárak, orvosi rendelők veszélyeztetett létünkre emlékeztetnek. Életünket rövidebb, hosszabb betegségek tarkítják. Erre utal az egyházi ének is: „a halál és élet harcba száll” egymással. Halandó létünk ellenére az életösztön folyton úrrá lesz rajtunk. A létért való küzdelemben alig gondolunk az elmúlásra. Elégedetlenek vagyunk sorsunkkal, ugyanakkor az élethez körömszakadtáig ragaszkodunk. A Csárdáskirálynő operett bohó hangulatot sugall, mégis hiteles életérzést közvetít: „Te rongyos élet, bolondos élet! Mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz?… Leszokni rólad, Istenem, milyen nehéz.” A hívő ember a mennyországba készül, de a halálról nem akar hallani.

Az evilági örök élet bizarr gondolatán már az ókor embere is eltűnődött. A mitológiában Tithonus halandó férfi létére Aurórának, a hajnal istennőjének lett a férje. A szerelmes istennő férje számára Zeusztól halhatatlanságot kért, amit az istenek fejedelme teljesített is. Csakhogy az istennő elfelejtett a halhatatlanság mellé örök fiatalságot is kérni. Így aztán Tithonus egyre öregebb lett, de nem tudott meghalni. A végén már teljesen tehetetlenné vált, se kezét, se lábát nem tudta mozgatni. Haláláért könyörgött az istenekhez, de hiába, örök evilági életre lett kárhoztatva. Végül az istennő is kiábrándult élőhalott férjéből, bezárta, magára hagyta.

Játszadozzunk el a gondolattal: mi történne, ha valaki megérné a 969 évet élt bibliai Matuzsálem korát? Még a gondolat is rémisztő. Hosszú évszázadok rég letűnt nemzedékei után még mindig élni, amikor már időtlen idők óta családtag, barát, ismerős már rég halott? Milyen lenne az alélt állapot, amelyből rég eltűntek a gyermekkor emlékei, a kamaszkor szerelmei, a családalapítás, gyermeknevelés, szakmai, művészi élmények izgalmai?

Nem kedveljük a temetőt, talán azért sem, mert a temető illúziómentes. Vágyainknak itt nem támadnak sólyomszárnyai – a költő szavaival élve. Itt szárnyszegetten minden porba hull. A sír mellett földbe gyökerezik lábunk, a síri csendben a szeretett halott koporsója láttán háborgunk, perlekedünk az éggel, kérdések villannak fel bennünk: miért éppen ő… miért most… miért ilyen váratlanul… A koporsóra hulló göröngyök zaja behasít szívünkbe. Miért kell porrá válnia annak, aki értelmet, tartalmat, színt adott életünknek? Az ember annyiszor hal meg, ahányszor szeretteit eltemeti.

A tengerbe visszatérő folyók „belehalnak” a tengerbe. Valójában nem szűnnek meg, csupán hazatalálnak. E metafora találó képe, hasonlata a halálnak. Élni lehet így-úgy, összezárva ezzel-azzal, de meghalni csak egyedül lehet. Az egyedi lét egyedi halálba torkollik. A fizikai halál fájdalmát életünk számtalan „halála” enyhíti. Feloldódunk, szinte elveszítjük önmagunkat, „belehalunk” egy-egy élmény mámorába, egy szerelmi együttlétbe, egy szimfónia égbeemelő dallamába, egy művészi alkotás szépségébe. Hirtelen megfeledkezünk önmagunkról ahhoz, hogy sokszorosan visszakapjuk önmagunkat. Minden élmény egy csipetnyi halhatatlanság.

A halál abszurditását a kereszt vízszintes és függőleges vonalai érzékeltetik. Felületesen nézve az élet vízszintes vonalnak tűnik: a bölcsőtől a koporsóig. Valójában az élet a kereszt függőleges vonalához igazodik, amelyben a mélység és magasság egyaránt megtalálható. Az élet nem egysíkú, pillanatról pillanatra történő céltalan araszolás, hanem a keresztnek mélységgel és magassággal párosított kettőssége. Nagy Konstantin császár megsejtett valamit e misztériumból, azért varratta katonái ruhájára a kereszt jelét, alatta ezzel a felirattal: „E jelben győzni fogsz!”

Forrás: Erdélyi Magyar Breviárium

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.