Menü Bezárás

Dancs Rózsa: Én Sepsimagyaróst fogadtam a szívembe

A Fogadj szívedbe egy települést! mozgalom szervezői, Gál Péter és Surján László kérdésekkel indítják kezdeményezésüket: „Ugye jó lenne túllépni Trianon árnyékán? … Száz év után viszont kezdjük felfogni, hogy a területvesztésnél még nagyobb baj volt az emberveszteség, azaz a nemzet részekre tagolása… Válasszál ki egy Kárpát-medencei települést, amelyre különösen figyelsz. Érezd annyira közel magadhoz, hogy mintegy a szívedbe fogadod. A kezdeményezés nyomán egy hatalmas háló alakulhat ki, amely élő kapcsolatokkal fogja át ezt a szép, rokonkultúrájú, értékekben bővelkedő Kárpát-medencét. Többek lehetünk általa. Egyek lehetünk általa…”

Én a Székelyföld egyik eldugott falucskáját, Sepsimagyaróst mindig a szívemben hordozom – hiszen ott töltöttem zsenge gyermekkoromat –, ott ismerős minden, az idők viharait túlélt bokor, kődarab vagy rá emlékeztet a csillagos ég. Ezért a Charta XXI. Egyesület felhívására hivatalosan is szívembe fogadtam ezt az 500. évfordulóját is túlélt, dimbek-dombok mögött megbúvó, a Hegyfaroknál minden irányba utat nyitó települést.

Nemrégen került a kezembe néhai, a kanadai Wellandon elhunyt Fáy István levele, amely bizonyítja, hogy annak a vidéknek a szelleme nemcsak engem kísér végig életemen, hanem olyanokat is, akik ott megfordultak Trianon előtt vagy után. Meghatódtam akkor is, amikor megkaptam ezt a váratlan, számomra akkor is – mind a mai napig – megtisztelő bemutatkozást, és újraolvasva ismét elérzékenyülök.

Szó szerint közlöm, mert csak úgy lehet hiteles:

„Kedves Rózsika,

Bizonyára meglepődik, hogy néhány sorommal felkeresem, holott azelőtt semmi kapcsolat nem volt közöttünk. A nevét azonban jól ismertem és kedves barátom, Miska Jancsi értékelését is. Miért írok most, azonnal megmondom: Kasza Marton Lajos volt nálam tegnap este, elhozta az Antológia tiszteletpéldányát. Azután, hogy elment, átnéztem, és arra való tekintettel, hogy Petry Béla bátyánk ex libriseit láttam benne, amelyekből legalább 200 van az archívumomban, kíváncsi voltam, hogy került ez a remek válogatás az ízléses kiállítású könyvbe. Akkor láttam a Maga grafikáról, kisgrafikáról és az ex librisekről írt nagyszerű írását. Melegen gratulálok hozzá. Azelőtt soha egyetlen betűt sem olvastam Magától, habár szellemi életünk legjobbjaival állandó kapcsolatban vagyok világszerte. Ugyanakkor jól ismertem a munkásságát Miska Jancsi által. Tőle hallottam a Kalejdoszkópról is. Ezután olvastam el életrajzát, ami teljesen átmelegített. Nem a magas képesítése, hanem az a tény, hogy gyerekkorát Sepsimagyaróson töltötte és a Székely Mikóban érettségizett.

Én a tisztiiskola (tartalékos) elvégzése után mint hadapród, cséplési ellenőrként kerültem Háromszékre 1941. július 2-án. Hatunkat vezényeltek Pestről a sepsiszentgyörgyi hadkiegészítőhoz. Itt megkaptuk a beosztásunkat. Nekem négy község jutott, éspedig Bikfalva, ahol négy hónapig laktam, Lisznyó, Sepsimagyarós és a szegény kicsi falu, Szacsva. Életem legszebb ideje az a néhány hónap, amit ott töltöttem. Bikfalváról Magyarósra Lisznyópatakán lehetett eljutni. Mindig élveztem ezt a gyönyörű utat és megálltam borvizet inni két helyen is.

Bikfalván meleg, életre szóló barátságba kerültem Szász Tiborral, a református lelkésszel, amit mind a mai napig tartunk. Később ő lett a sepsiszentgyörgyi vártemplom esperese, amikor hazatért az orosz fogságból. A nagy természeti csapás után kilenc templomot épített fel. Itt a naplopás mellett dolgoztam is, amennyiben Páljános Ferenc kántortanítót behívták leventetiszt kiképzésre, és amíg oda volt, én orgonáltam. Arról nem is beszélve, hogy mennyi barátot szereztem. Sepsimagyaróson a Kóréh és a Jancsó család tagjaival lettem barát. Innen származott, illetve közéjük tartozott kedves barátom, Koréh Endre, a világhírű basszista, akit 1945 decemberében kimartak a pesti operától.

Ugyancsak itt lettem barátja áldott emlékű Kóréh Feri bátyánknak, aki 1941-ben a Székely Nép szerkesztője volt. Ugyancsak erősen támogattam a nagyszerű Székely Éttermet. Amikor eligazításra kellett mennem, Bikfalvára Kilyénen és Uzonon keresztül lehetett eljutni. Bajtársaimhoz Lécfalvára és Bitára pedig Magyaróson keresztül kerékpároztam. Ugyanígy Kökösre.

Legnagyobb élmény, ami egy életre szól, az volt, hogy megismertem egy népet, melyhez hasonló talán sehol nincs a világon.

Hát ezért írtam e pár sort Magának, Rózsika, mert úgy érzem, mintha földiek lennénk. Magamról csak annyit, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetemen szereztem doktorátust summa cum laude minősítéssel magyar és összehasonlító európai irodalomtörténetből.

Az emigrációban közel 1600 írásom jelent meg elég széles skálán. Lehet, hogy hallotta a nevemet. Valószínű, hogy éppen most 17 éve elhunyt öcsémről, Fáy Ferencről is hallott. Költő volt a szerencsétlen. Márai szerint (Napló, 1983) a Nyugat utáni nemzedék egyik legkiválóbb magyar lírikusa.

Bocsásson meg a zavarásért… Kezeit csókolom,

Pista bátyja
Fáy István

Wellandon, 1998. június 20-án”

Dancs Rózsa, Toronto


 

Fáy Ferenc: Kiáltás Arad felé

Bitók árnyékát hinti rám az este,
búcsúzó sóhajt hord felém a szél.
S a fák, mint holtak megnyúlt furcsa teste
merednek rám. Az alkony, mint a vér
ömlik az álmos dérfutotta földre,
s én sírva, zúgva, mint egy jaj-darab
sikoltom át a csendes, őszi tájon,
hogy, mint a kín most minden szívbe fájjon
ez a kiáltás, ez a szó: Arad.

Arad. Legendák négy betűjű vége,
megcsúfolt út, megcsúfolt szenvedés.
földedre hulló tizenhármak vére
örök magyar sors, örök megvetés.
Elér-e hozzánk tengerek ködén át
hősök vérétől fényt kapott napod?
Elér-e hitnek ős csírájú magnak,
amelyből gazdag új kalászt aratnak
égett vetésű sápadt magyarok?

Küldd el a sírok néma kopjafáját.
E néma jelkép, hogyha mint való,
hamvasztó láng még sisteregve fáj át
a vérünkön, tán, mint olvadó,
folyékony érc még eggyé lesz a lelkünk,
– hisz egy-pólusú száz darab vagyunk –
Taszítjuk egymást tébolyulva, veszve,
csahos száj, frázis, száz párt lett az eszme.
Arad, nem érted? Hanttá porladunk,

romlunk, akár a szél kergette pára.
És én zihálva, mint az üldözött
sikoltom át a néma éjszakába
árnyak, halottak, holt földek fölött,
hogy mint varázsszó, szent hitű ígéret,
mint ostyatestből egy hulló darab
legyen a hit, a bűn parányi jója,
hazátlanságunk nagy kohéziója,
az összetartó ős erő: Arad.

 

Vélemény, hozzászólás?