Menü Bezárás

Ez a böjt jobban nem is kezdődhetett volna

Az idei böjt első vasárnapja, bár talán sokan fel sem figyeltek rá, joggal írja be magát a történelembe. Én úgy jellemezném, olvadnak a jegek… Történetesen több szempontból is, 1799-ben ezen a napon kezdtek olvadni a jegek a szó szoros értelmében. Réthly Antal (1879–1975) meteorológus bizonnyal hiteles feljegyzései szerint abban az évben volt az évezred leghidegebb tele. December 8-án befagytak a fűtött szoba ablakai és csak a következő év február 20-án kezdtek kiolvadni. A legmélyebb kutak is befagytak, a varjak pedig megfagytak a kazlak tetején. Ahogy írja: megfagyott az égetett bor isA tengerek a Krisztus utáni 763-ik év óta nem fagytak be úgy, mint ezen a télen.

Az idei évnek három nagy – ha mondhatni így – fagytörő eseménye is volt február 21-én. Délben a Vatikánban elfogadta Ferenc pápa Sarah bíboros lemondását. Délután Ferenc Pápa személyes látogatást tett Edith Bruck Soah túlélő lakásában. Mondhatni, elment kávézni egy magyar származású, többszörösen elvált nőhöz, Edithez – olvassuk az olasz médiában… Máig harmadik férje (Bruck) nevét viseli, bár még húszéves kora előtt elvált tőle. Folyamatos költözködései közben sokféle munkát végzett: volt balerina, szabónő, modell, szakácsnő, szépségszalon igazgatója… (Wikipedia). S közben a Szentatya még egy videóüzenetet is érkezett továbbítani.

A nőknek elsőbbségük van, kezdjük velük. A magyar származású költőnő számos magyar irodalmi alkotást fordított olasz nyelvre… – olvashatjuk a magyar Wikipédiában. Ami érdekes, az olasz sokkal részletesebben méltatja életútját. Ami viszont még döbbenetesebb, a Pápa többszörösen elvált nőt látogat meg a lakásán? Olvassuk csak el még egyszer: Folyamatos költözködései közben sokféle munkát végzett: volt balerina, szabónő, modell, szakácsnő, szépségszalon igazgatója. Az olaszok azt is tudják, hogy Bruck Edith filmrendezéssel is foglalkozott, több film forgatókönyvét megírta, többek között ennek az erotikus filmnek (az eredetiben merem csak közölni – hogy bárki utánanézhessen): „The Dark Side of Love (Italian: Fotografando Patrizia) is a 1984 Italian erotic romantic dramafilm written and directed by Salvatore Samperi.”

Az olasz Wikipédia még „vakmerőbb” kameraállást hoz, amikor a film borítóját teszi közzé. És nem ez az egyetlen „erotikus” film, amelybe aktívan bekapcsolódott Edith a filmes karrierje alatt. Hogy lehet az, hogy egy „ilyen nőt” személyesen látogat meg a Pápa? Természetesen benne van az, hogy holokauszttúlélő, de akkor is… Nem kell kommentálni, tény, hogy az idei böjtöt nagy lendülettel kezdte el a Pápa. Nekem mintha a bűnös nő, Mária Magdolna jutna minderről az eszembe, az a nő, akik szentként tisztel az Egyház.

S ha most arra gondolok, micsoda böjti tanácsokkal látják el egymást a Facebook-térben lévő „barátok”, hát aggodalom tölt el. Csak most értem meg, miért volt a Pápa eddig is annyira „provokatív” a szó nemes értelmében, akkor, amikor börtönlakókat látogatott a böjti időben. Az talán még nem is lenne baj, hogy a böjtről kommunikálnak egymással a fiatalok, viszont mindez online térben történik – semmi konkrét, semmi izzadságszagú böjtölés, semmi irgalmassági gyakorlatok. Ahogy a szülő ott böjtöl a képernyő előtt, s ha a gyermekek mindezt látják, hát ne is csodálkozzanak a szülők, hogy a gyerekük sosincs otthon. Jobban mondva van is, meg nincs is – lélekben egy virtuális térben nevelődik. Tavaly, mint tudjuk, Felvidéken is leginkább azért marasztalták el a Pápa böjtölését, mert megmosta egy börtönlakó lábát… vajon idén mit fog még elkövetni?

Nem szeretnék itt egyházpolitikába bonyolódni, de engedtessék meg pár személyes megjegyzés annak a bizonyos Sarah bíborosnak a legmondásához is. Néha odafigyelve a Facebook-on folytatott eszmecserékre, megdöbbentem, hogy mi mindent ötlenek ki a hozzá alig értők – s közben a szakértők hallgatnak, némán tűrnek. Csak egy példa, a jelenleg legaktuálisabb, a hagyományos liturgia – mely elkezdte megosztani a papságot, híveket. Szinte félelem töltött el, amikor olvastam, micsoda „csoda háttal misézés…”, a régi, a zsinat előtti, a reform előtti (tridenti) módon, sőt ehhez úgy is (be)öltözni. Mennyivel felemelőbb élmény – híresztelik. S amikor rákérdeztem, a válasz az volt: tudja, atya, ami rendkívüli, az mindig jobb is – úgy, mint a fociban. Mások a „hagyományos” liturgia kifejezés mellett voksoltak – bízva Sarah bíboros pártfogásában. S ő most lemondott – az, aki felelős volt a liturgiáért világviszonylatban, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa, találhatjuk meg a Wikipédián. Sosem tartottam helyesnek, ha az egyházi hagyományok kevésbé lényeges elemeit előbbre helyezik a lényegesebbnél. Találkoztam hívőkkel, akik odáig mentek el ezen az ingoványos talajon, hogy inkább magukhoz sem veszik Krisztus testét, ha azt kézbe kapják a járvány ideje alatt – és ezt nem a Covid miatt nem teszik. Vannak, akik csakis térden állva „hajlandók áldozni” – s mindez már a Covid előtt elkezdődött. Na, de maradjuk a beteges hagyományőrzés jéghegyeinek lassú, de biztos olvadásánál…

A harmadik, különös jelentőségűnek mondható esemény volt, hogy ez alatt a Pápa még egy videókonferencián is részt tudott venni. Hirdesd az ígéretet címmel tartották február 18-a és 21-e között az Egyesült Államok Los Angeles-i érsekségében a vallásos nevelésről szóló kongresszust. Ferenc Pápa videóüzenetében többek között ezeket mondta (forrás a Vatikáni Rádió): A fiatalok legyenek egy új emberi szépség költői, egy új testvéri és baráti szépség! Ferenc pápa üzenetében a fiatalokat reményre szólította, mely becsületességről szól, ami az ember szíve mélyén rejlik, függetlenül a konkrét körülményektől és a történelmi feltételektől. Na kérem, lehet ettől szebb nevelési módszert felvázolni? Amióta látom, hallom, micsoda küzdelem a kötelező hitoktatás az iskolákban, egyre azon morfondírozok: mennyire fontos az etika oktatása is. És tessék, most ezt hallom a Pápa szájából is. Etikai értékrend nélkül a keresztény erkölcs csődbe megy – csak parancsokkal és tiltásokkal lehet(ne) fenntartani. Abból pedig már nagyon elegünk van – valljuk be.

Vajon mit ért a Pápa az „emberi szépség” alatt? Reméljük, hamarosan részletes útmutatásokat is kapunk. Ezzel párhuzamban nekünk is el kellene gondolkodnunk azon: mitől igazán szép egy ember? És itt most nem csupán a „véletlen folytán” az épp aznap meglátogatott szépségmodellre, Bruck Edithre gondolok. A szépség elsősorban belső érték, ami kisugárzik. Nem hiába mondják, hogy a leghatásosabb kozmetikai eszköz a szerény alázat. S itt az alázat keresztény értelmezésére gondolok, ami nem más, mint igazság önmagamról. Amikor még látogathattunk embereket, családokat, volt szokás mondani: lám, milyen jól élnek. De ha egy különösen csodás családdal találkozunk, jobban illik rájuk az a meghatározás: milyen szépen élnek. Talán nem nagy luxusban, de szépen – és az több, sokkal több, mint a túlságos jólét. Ha mindent megteszünk, hogy emberileg szépek legyünk, akkor bizonnyal jók is leszünk.

Puss Sándor SJ
Fénykép forrása: Instagram / Ferenc pápa

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük