Július 31. Loyolai Szent Ignác ünnepe. Azé a jezsuita rendalapítóé, akit többször is megbírságoltak, bebörtönöztek. Azé az egykori katonatiszté, aki a prostituáltak védelmére kelt. Ennek immár fél évezrede, de manapság még mindig él ez a szellem a rendtagokban. A legfőbb rendi elöljáró továbbra is szívén viseli a kitaszítottak, a perifériára kerültek sorsát. Tegye meg minden jezsuita a tőle telhetőt, törődjön lehetőségeihez mérten az arra leginkább rászorultakkal… Csodás filmek készültek kalandos életrajzáról, a legismertebb 2016-ból.
De kik is az igazán rászorulók? A kérdés engem is kötelez; most, hogy a Remény évében élünk, az előző pápa, Ferenc javaslatára fontolgatom, hol mit kellene tennünk. Miről nem írtam még? Sok minden kavarog a fejemben, nagyok az igények – s annál kisebbek a lehetőségek. Ennek ellenére mégis „nagy fába szeretném vágni (tollamat) a fejszémet”. Hogyan is kellene nézni – látni – meglátni az idei nyári „divatot”?
A napokban arra lett figyelmes egyik ismerősöm, hogy szinte bárminemű előjelzések nélkül pucér lányok tűntek fel Facebook-oldalakon, amiket nincs ki letiltson. Csak úgy, „anyaszült semmiben…” s még mosolyognak is hozzá. Eddig ártatlan szórakozásnak tartottam a gyermeknapi arcfestéseket. Mondjuk a tetoválások – az más kategória, gondoltam. Most viszont kezdek kételkedni eddigi nagylelkű felülkerekedéseimen ezen a téren. Isten teremtette meg az embert és szépnek teremtette – főleg a nőket. Szépségüket nem is kellene továbbfokozni, -tökéletesíteni. Én még abból a korból származom, ahol a kozmetika, a divat csupán kiemelni volt hivatott az eredeti szépséget. Itt viszont most valami más kezd kibontakozni. Eddig a pucérkodó lányok igyekeztek minél minibb fürdőruhában „ékeskedni”, férfiakkal kacérkodni. Most viszont az sem kell. Csupán felfestik a „fürdőruhát” és már pózolhatnak is – oszthatják meg online. Akarva-akaratlanul elgondolkoztam, vajon mi van e mögött? Bizonyára nem csupán hivalkodás istenadta vonalaikkal, anyaságra hivatott kebleik bájával. Nem csoda, ha minden férfinak megdobban a szíve – emlékezik vissza tudat alatt. Eddig az egyre testhezállóbb pólók voltak a „menők” – most már erre sincs szükség.
„Valakinek megnyitni a lelkedet, beengedni a lelkedbe, a gondolataidba, félelmeidbe, reményeidbe, álmaidba – ez az igazi meztelenség” (Rob Bell). Emlékszem a fent említett Szent Ignác-film egyik domináns jelenetére: a frissen megtért Loyolai lovagot – Ignácot – barátai becsalogatják egy „örömházba”. Ki is néznek neki egy utcalányt, aki majd észhez téríti, kijózanítja elferdültnek vélt vallásos hajlamaiból. A filmben csodásan mutatja be a rendező, ahogy a lány bár épphogy csak kezd ruháiból kivetkőzni, Ignác arra bátorítja, hogy inkább a lelkét meztelenítse le – s ez sokkal izgalmasabb kaland lett mindkettőjük számára. A bizalmas beszélgetés, bensőséges elfogadás csodákra képes. Nagy a gyanúm, hogy az idei nyáron ezek a testfestett lányok is a tudat alatt valami hasonlóra vágynak. Manapság egyre kevesebb lehetőség van bizalmasan elbeszélgetni, megosztani intim belső vágyainkat, felfedni lelkünk legmélyebb titkait valaki előtt, aki nemcsak megért, de ezzel vissza sem él. A Facebook-os, TikTok-os és egyéb online megosztások erre képtelenek, s mivel van belőlük egyre több – hát attól lesznek minél felületesebbek. Ezzel párhuzamban egyre nagyobb hiányérzetet szülnek – hát ne is csodálkozzunk, ha a fiatalok egyre szemérmetlenebbek, egyre jobban kivetkőznek természetes szemérmességükből. Nem ítélkezni kellene, hanem megérteni a mélyen rejlő hátteret…
Sándor atya
