Menü Bezárás

Három kérdés

Amikor hajnalban felébredek, sokszor addig megválaszolatlan kérdések jutnak az eszembe, vagy olyan dolgok, amikre aznap nem volt időm, nem szántam rá időt.

Megkértek, hogy röviden mondjam meg, hogy a Szentírásból melyik a kedvenc versem és hogy miért – egyik hajnalban ez jutott az eszembe és nem hagyott tovább aludni. Aztán nem is egy vers jutott az eszembe, hanem számtalan. De most igazán két vers, inkább két kérdés az, ami foglalkoztat.

Egyik az Ószövetségben található, a Teremtés könyve 3. fejezetében (9. vers): De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?”

A másik János evangéliumának a 13. fejezetében (36. vers): Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?”

És még hozzákapcsolnék egy harmadik kérdést is, ami Márton Áronhoz fűződő történetnek is kulcskérdése: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?” (A nagy püspök szentelt papjától kérdezte ezt.)

Három kérdés, amelyen érdemes elgondolkodni, már reggel, felkeléskor:

  • Hol vagyok?
  • Hová megyek?
  • És mire vállalkozom?

Este lefekvéskor újra lehet venni ezeket a kérdéseket:

  • Hol vagyok?
  • Hová érkeztem, azon az „úton” mentem-e, amit reggel elterveztem?
  • És sikerült-e a vállalásom, betartottam-e, amit a keresztségben, az elsőáldozáskor, bérmálkozáskor, házasságkötéskor megígértem?

Ezekkel a gondolattal kívánok mindenkinek áldott, békés és örömteli ünnepeket!

Funke Attila, Erding