Furcsa tárgyra figyeltem fel az elmúlt szombaton, amint előesti szentmisénkre megérkeztem. A Wuppertal-belvárosi Szent Lőrinc-templom közepén egy állványon felállítva harangot lehetett látni. Közelebb érve feltűnt, hogy nem szokványos, fémből készült nyelv csüng alá a harang közepéről, hanem egy automata géppisztoly helyettesíti azt. A látványon elgondolkodva eszembe jutott az az izajási jövendölés, amelyet advent elején olvasunk a liturgiában: „Ők ekevassá kovácsolják kardjukat és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Iz 2,4).
Napjainkban különös üzenete van ennek a harangnak, hiszen az ukrajnai konfliktus következtében már több mint egy éve közel van hozzánk a háború réme. A média naponta eláraszt bennünket a két szláv testvérnép ádáz harcának borzalmával.
De nemcsak Ukrajnában folyik ma háború a világon, hanem Szíriában, Maliban, Etiópiában, Jemenben és sok más helyen is „szólnak” a halálos fegyverek. Persze az Európa keleti részén zajló konfliktus jobban (meg)érint minket, mert térben közelebb van hozzánk. Naponta halljuk a nyugati hatalmak minél nagyobb mennyiségű fegyverszállítást sürgető retorikáját, de a fegyverszünetre való felhívást és békekötési kezdeményezés gondolatát csak Ferenc pápa és a Magyar Kormány tartja fontosnak.
Nemrég ért véget a Német Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi gyűlése, amelynek végén a sajtótájékoztatón is inkább az önvédelemre való jogot és az azt támogató fegyverek létjogosultságát hangsúlyozták, mintsem a párbeszédre és a kompromisszumra való készség fontosságát.
De akkor hogyan lesz béke? – kérdezi az egyszerű ember nap mint nap.
„Ne ölj!” – így szól az ötödik parancs. „You shall not kill” – olvasható a kiállított békeharangon. A testébe vésett betűk egyértelműen válaszolnak kétségeinkre.
A harang keletkezéséről megtudtam, hogy a híres Kelly Family egyik tagja, Michael Patrick Kelly fegyverekből és világháborús lövedékekből öntette. Célja, hogy az erőszak nyelvét felváltsa a békére való felhívás. Mert béke csak akkor lesz, ha elhallgatnak a fegyverek, s az egymással ellenséges viszonyban lévő felek végre tárgyalóasztalhoz ülnek: az emberi életeket kioltó fegyverekből békére, egyetértésre hívó harangok keletkeznek.
2017-ben Michael Kelly valamelyik fellépésére utazva egy folyóirat cikkét olvasva felkapta a fejét egy híren, miszerint a huszadik századi két világháború kapcsán több mint 150 000 harangot olvasztottak ágyukká és különféle fegyverekké. A hír olvastán a zenész elborzadt, és elhatározta, hogy a béke útját választja: békeharangokat öntet, amelyeket különböző német városokban helyeztet el, felhívva az emberek figyelmét a háború borzalmaira és hatásaira.
Szándéka megvalósításához nagy kitartásra volt szükség, mert a harangokhoz csak eldobott, kiszuperált fegyvereket, ágyú- és golyómaradványokat akart felhasználni. Így jutott el Verdunbe, ahol az első világháború színterén német és francia elesett katonák ezrei nyugodnak, s ahol hektáronként kb. 50 tonna fémszilánk és háborús maradvány található még ma is. Engedélyt kérve a begyűjtésre bőséges nyersanyaghoz jutott. Majd harangöntő céget keresett és az első világháború végének századik évfordulójára el is készülhetett az első békeharang. Michael Kelly akkor még nem is sejtette, mennyire időtálló üzenet terjesztésére vállalkozott. „Csak” emlékeztetni akarta a német nagyvárosok lakóit, hogy ne vegyék magától értetődőnek a békét, hanem ki-ki a maga helyén tegyen is annak megőrzéséért. Ahogy dalaiban is hangsúlyozta: „A béke ugyan nem minden, de béke nélkül már semmi sincsen…”
A szerző a Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészségének plébánosa.
Megható és elgondolkoztató! Mennyire igaz! Még sok-sok ilyen í szép és nemes eseményeket lenne jó olvasni!