Menü Bezárás

Múltban maradt emberek és történések – Kabdebó Lóránt könyve és nívódíja által rácsodálkozásom a sors érdekes kanyarjaira

A 2019-es Könyv Nívódíjat Kabdebó Lóránt Esettanulmányok? Sorsvállalások!, Serfőző Simon Arcunk az ég és Marcsák Gergely Fekete-Tisza című kötete nyerte el. A díjakat az Élőfolyóirat-sorozat estjén adták át 2019. december 12-én a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházában. A könyveket Ágh István költő, író, Füzesi Magda József Attila-díjas költő és Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író, az MMA rendes tagjai méltatták. Közreműködtek Újhelyi Kinga és Lázár Balázs színművészek, valamint Dresch Mihály Liszt-díjas dzsesszzenész. Az ünnepélyes díjátadás után Kabdebó Lóránttal és feleségével, Dobos Marianne-nal a Magyar Írószövetségbe is betoppantunk. A szállodába visszatérve ismételten rácsodálkoztam a sors érdekes kanyarjaira, amelyek minduntalan visszaérkeznek egy-egy ismerős állomáshoz.

Nekem fontosak az élet elmúlt történései. Nem felejthetem el például, hogy életemben először 1965 őszén Makfalván titokban vehettem kézbe Szabó Lőrinc verseit, amikor tanárjelöltként pedagógiai gyakorlaton voltam tizedmagammal a Küküllő melléki községben. Egyetlen éjszakára kölcsönözte ide a féltve őrzött kötetet néhai jó barátom, későbbi komám, Fülöp Dénes, aki akkor már végzett tanárként dolgozott a helyi iskolában. Az addig soha nem olvasott versek olyan hatással voltak rám, hogy egyetlen szuszra, egy éjszaka alatt elolvastam az egészet, igaz, mást nem is tehettem volna, mert a kollégáim sorban álltak érte.

Később, kolozsvári bölcsészhallgatóként már tananyag lett – gondolom, hogy nem az enyhülő romániai kultúrpolitikának, hanem inkább Kozma Dezső irodalomtörténész nyitottságának köszönhetően. Államvizsga-dolgozatom témájául Szabó Lőrinc A huszonhatodik év című szonettciklusát választottam, de csak a versekre, az akkor már a saját birtokomban lévő kötet anyagára tudtam támaszkodni…

Budapest majdnem olyan messze esett akkor még Sepsiszentgyörgytől, mint, ahogy mondani szokás, Makó Jeruzsálemtől. Nem volt elérhető Szabó Lőrinc-irodalom. Nem volt, amiből meg-ismernem a versek lélektani hátterét – formai, stilisztikai elemzéseimet száraznak, élettelennek éreztem. Szakmai irányítóm, dr. Józsa Nagy Mária is meg-megkérdezte: ki ihlette a költeményeket? Nem tudtam, nem tudta ő sem, és nem tudott felvilágosítani senki, pedig nagyon sokfelé érdeklődtem. Szellemi barátnőm, a pécsi Ginder Katalin Péczely tanár úrhoz ajánlott be, Kodály Zoltán apósához, aki leveleimre készségesen és kedvesen válaszolt, de, gondolom, diszkrét lévén, nem akart magánjellegű kérdések fejtegetésébe merülni.

Már-már halasztást akartam kérni, hogy más témába vághassak, amikor ugyanazon a makfalvi, baráti könyvespolcon megpillantottam Kabdebó Lóránt Szabó Lőrinc lázadó évtizedei című munkáját. Ahogy belelapoztam, mindjárt helyreigazodtak a dolgok…

Valahol itt a magyarázata annak, hogy akárhányszor dr. Kabdebó Lóránt professzor írásait olvasom, azonnal Szabó Lőrinc valamelyik verssora kezd mocorogni bennem, és máris otthon vagyok, a múltban maradt emberekkel és történésekkel.

Dancs Rózsa, Toronto