Menü Bezárás

Online vagy?

Egyik nap kezembe került egy karikatúra, amin egy telefonvezetéken ülő madár mondja az éppen arra repülő társának: We met online! Ezt kétféleképpen is lehetne fordítani: találkozunk a vezetéken, vagy mai nyelven mondva: be leszek jelentkezve, csörögj rám, bökj meg… stb.

Az 1880-as évek végén a Morse-féle távíró számított a legnépszerűbb átviteli rendszernek. Az üzeneteket egy előre meghatározott rend szerint betűkre, jelekre bontották, majd egyszerűen, van áram, nincs áram, vitték át A-pontból B-pontba. A táviratozás sebességét azonban még a legügyesebb távírász sem tudta magasra emelni – 120-130 jel fölé percenként.

1895-ben Pollák Antal és Virág József bemutatták az általunk kifejlesztett szerkezetet, ami a kor addig leggyorsabban dolgozó, Wheatstone automata távíró 6-8 ezer szavas teljesítményével szemben óránként 80-100 ezer szó továbbítására volt képes. A berendezést később továbbfejlesztették és a nehezen olvasható nyomtatott betűk helyett már írott betűket is lehetett továbbítani.  Ez olyan gyors volt, hogy a posták nem tudták feladattal ellátni. (Ma az egyetlen eredeti Pollák–Virág-féle távírókészüléket a müncheni Deutsches Museumban őrzik.)

Ma hányszor mondjuk ismerőseinknek, barátainknak, hogy miért is nem érsz el, hiszen egész nap online vagyok. Hol van már az a kor, amikor egy „vezeték” kötött össze bennünket. Igaz, legtöbbször most is van valamilyen vezeték, kábel, ami a beszélgetéshez szükséges berendezéseket összeköti.

A hitünkbe belegondolva is van egy ilyen „vezeték”, ami összeköt minket Istennel. Van egy szerződés, amit megkötöttünk vele a keresztségben és az ima, ami maga a beszélgetés.

Egyik ismerősömet napokon keresztül próbáltam elérni, a szolgáltató azt mutatta, hogy online van egész nap. Egy héttel később véletlenül találkoztunk az utcán. – Nem akarsz velem beszélni? – vontam kérdőre. – Nem voltam itthon, külföldön voltam, ott nem működik a telefonon. – Akkor miért voltál online? – Nem tudom.

Sokszor van ez így, Istennel is. Mi online, úgymond. nyitott szívűek vagyunk és mégsem talál ránk az Úr.

Funke Attila, Erding (Németország)
(Illusztráció forrása: Pixabay)

 Lábnyomok
  
 Álmomban Mesteremmel
 tengerparton jártam, s az életem
 nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
 Két pár lábnyom a parti homokon,
 ahogy ő mindig ott járt énvelem.
  
 De ahogy az út végén visszanéztem,
 itt-amott csak egy pár láb nyoma
 látszott, éppen, ahol az életem
 próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
  
 Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
 „Amikor életem kezedbe tettem,
 s követődnek szegődtem, Mesterem,
 azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
 mindennap ott leszel velem.
  
 S most visszanézve, a legnehezebb
 úton, legkínosabb napokon át
 mégsem látom szent lábad nyomát!
 Csak egy pár láb nyoma látszik
 ott az ösvényen.
 Elhagytál a legnagyobb ínségben?”
  
 Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
 „Gyermekem, sose hagytalak el téged!
 Azokon a nehéz napokon át
 azért láttad csak egy pár láb nyomát,
 mert a legsúlyosabb próbák alatt
 téged vállamon hordoztalak!”
  
 Ismeretlen szerző után németből fordította: Túrmezei Erzsébet  

Vélemény, hozzászólás?